Százmilliókból szépül a kerület

Csepel.hu

01

Csepel a Fővárosi Közgyűlés TÉR_KÖZ pályázatán 500 millió forintot nyert a szocialisták idején elherdált Napközis tábor rendbetételére, valamint a 25 ezer négyzetméteres Rákóczi Kert megújítására. A saját forrásokkal együtt így körülbelül 1,2 milliárd forintból újul meg a két terület. Csepel eddig minden városrehabilitációs pályázaton sikerrel indult.

Noha korábban sem a szakértők, sem a csepeli lakosok nem értettek egyet a Napközis tábor eladásával, a szocialisták annak idején mégis elkótyavetyélték egy befektetőnek. A Fidesz-KDNP városvezetés tavaly vásárolta vissza kevesebb mint 100 millió forintért a Tóth Mihály szocialista polgármester idején lakóparknak kiszemelt területet. A fideszes vezetésű önkormányzat 2010-ben biztosította a helyi lakosokat arról, hogy nem épül lakópark a csepeli Kis-Duna-parton. Az önkormányzat kikötötte azt is, hogy ott fejleszteni csak és kizárólag sport- és szabadidős céloknak megfelelően, a zöld terület megtartásával lehet. A cél az volt, hogy a Hollandi út melletti, kis-Duna parti, több éve nem hasznosított területen egy napközis tábort hozzanak létre, visszaadva azt a csepeli gyerekek számára.

A megvalósítás érdekében a csepeli önkormányzat tavaly elindult a Fővárosi Közgyűlés TÉR_KÖZ pályázatán. Az elnyert 310 millió forinthoz a kerület jelentős önrésszel járult hozzá. A pénzből többek között többfunkciós központi épületeket építenek majd, de lesz például itt nyolc, vizesblokkokkal felszerelt tanterem is. Az elfogadott tervek ezen felül 5 darab pavilonról, egy csúszdás kilátóról, újrahasznosított anyagokból készült egyedi bútorokról, tematikus játszóeszközökről, egy sportpályáról, valamint egy kültéri fitness parkról is szólnak.

A csepeli önkormányzat sikerrel pályázott a Rákóczi Kert és Közösségi Ház megújítására is. Az elnyert 190 millió forint mellett itt ugyancsak jelentős tételt képviselnek a kerület saját forrásai. A projekt különlegessége, hogy a Rákóczi Kert fejlesztési terveibe a helyi lakosságot is bevonták. A közösségi házon elsősorban energetikai célú és homlokzatfelújításokat hajtanak végre, emellett építenek egy futókört, felújítják a sportpályát, sőt: egy szerszámtárolóval felszerelt közösségi kertet is kialakítanak. Az ide tervezett gumidombos kisautópálya, a Rákóczi kerti játszótér megújítása és bővítése, valamint a különböző okos fejlesztések pedig új lehetőséget jelenthetnek a csepeli közösségi élet alakításában.

Csepel.hu

 

Egy hozzászólás “Százmilliókból szépül a kerület” bejegyzésre

  1. lolka szerint:

    “Százmilliókból szépül a kerület”
    A hangzatos cím után nincs szándékom valami eget verő hszt írni csak csak úgy felmerült bennem, hogy miért kell minden megmozdulás, lehetőség, vagy terv előtt történelem órát tartani…van pénz jóvá van hagyva akkor neki kell állni aztán csinálni.(Egy példa:-Főnök levettem a csapágyat, amit a kolléga nem tudott, lehet feltenni az ujjat)… Vagy ez valami ön fényezés, “bezzeg mi”. Eltelt hét év most már csak kéne valamit felmutatni, vagy ez már kampány? A Csikó-sétánytól a Nyuszira vezet egy egy járda 5-6 éve a padról lerohadt a deszka csere helyett kitörték az egész padot (a helye még meg van) nem lett helyette másik pad. Nem nagy dolog ugye az 500milliohoz meg pláne nem…de aki arra megy az nem azt fogja mondani “jaj de jó nyertünk a pályázaton 500millát”- hanem azt, hogy “na ezt a két padot még mindig nem pótolták”…(nem a pad a lényeg, az eredmények)…

Itt lehet hozzászólni !