Gyurcsány látomása: nemzethalál

Reakció

Látványos minőségromláson esett át a Gyurcsány blog, amióta valószínűleg már maga írja. Gondolom, amikor repült a nemzet éléről, akkor elvesztette a blogíró stábot is. Ritkán pöttyent oda a rajongóinak, akkor is röviden, semmitmondóan.

Az utolsó bejegyzése azonban mindent alulmúl, a mondanivalója a halál és még a gyerünk barátaim, tegyük a dolgunkat lelkesítő szlogen sincs már benne. Klárikának, a kutyusnak, a gyerekeknek és az esti hangulatjelentéseknek már nyoma sincs. Az exminiszterelnök a főzést is abbahagyta.

A bejegyzésből számomra az derül ki, hogy Gyurcsány vérig van sértve hálátlan nemzetére és arra figyelmeztet: a szerencse forgandó, egyszer fenn, egyszer lenn. Nemcsak ő bukhat, hanem egy egész nemzet is eltűnhet. A magyarok is lehetnek még maják, akiket az utolsó cseppig felszámoltak. Így fogalmaz:

“… saját életünkön túl az is kérdés, hogy mondjuk ötszáz év múlva Európa és benne Magyarország emelkedő, vagy éppen hanyatló csillaga lesz-e a Földnek. A történelem arra tanít, hogy nincsenek bérelt helyek. Nem voltak a múltban, és nincsenek most sem.”

Gondolom nem túl vidám a nyara Gyurcsányunknak, ha a nemzethalálról írogat.

A másik érdekesség ebben a bejegyzésben, hogy az exminiszterelnökünk mennyire primitív. Érdemes történelmi távlatokban gondolkodni, tudomásom szerint Orbánt is érdekli egy-egy politikai krízis esetén, hogy volt-e már hasonló eset a világtörténelemben, de Gyurcsány mondandója nem haladja meg a 3 éves unokahúgom gondolkodásmódját. Eltünnek nemzetek, vajon mi is eltününk-e, ennyi jutott eszébe a történelmi atlasz tanulmányozása közben. Nyilvánvaló, hogy egy bölcs ember mély gondolataival állunk szemben, főleg az a szófordulat tetszik neki, hogy nincsenek bérelt helyek.

Nem tudom, honnan jött ez a nemzethalál látomása a mi jó, öreg Gyurcsányunknak, de egy külföldön élő barátom nemrég azt mondta, hogy azért vesz Amerikában is lakást, mert nem akar egy kihaló nemzet utolsó tagja lenni, akivel klinikákon kisérleteznek. Állítólag volt valami indián törzs, akinek a három utolsó tagját elvitték Párizsba és életük végéig kuatatók tanulmányozták őket egy laboratóriumban. Amikor a barátom ezt mondta kinevettem és erre tessék, egy hét múlva a mi rettegett vezérünk is épp erről ír, a kihaló majákról és az elsüllyeszthető hazánkról.

Tényleg van benne hibbant nérósság, Morvai szavaival élve.

reakcio.blog.hu

8 hozzászólás “Gyurcsány látomása: nemzethalál” bejegyzésre

  1. miska72 szerint:

    Pot ez a f@sz és a hülye hozzánemétő korropt szélhámos gazember bandájaírtja ki a magyar népet!
    Miről beszél ez? ELGURULT A GYÓGYSZERE?

  2. Gordon szerint:

    A Szilvási-féle jósda erről tájékoztatta.

  3. Gordon szerint:

    A Szilvási-féle jósda erről tájékoztatta.

  4. Gordon szerint:

    Dupla lett. De miért, azt nem tom.

  5. lolka szerint:

    Ezt az “embert” inkább lényt már most ki kellene önteni bronzból, vagy kitömetni, hogy valos méretében megmaradjon a kutatóknak. Ennek a lénynek nagyon sokat köszönhetünk, hogy itt tartunk, hogy igy szét lopták a hazánkat, hogy illyen utodokat hagyott a nyakunkon és sajnos még mindig nincs vége még a termőföldek, ivóviz készletek meg vannak nagyon észnél kell lenünk, hogy meg is maradjanak! Azért a gyurcsányi blog árát csak levonám a járandóságaiból. Azért nagyon kiváncsi lennék, este mielőtt el alszik, hogy tud elszámolni a lelkiismeretével- sehogy, de reggel csak bele kell nézni abba a ki……szott tükörbe…
    Gordon:
    Nem mentél vissza az oldalra és újra küldted, bár akkor kiszokta irni eszt a szöveget már elküldték, vagy valami illyesmit.

  6. titok szerint:

    Nem kell vele még foglalkozni ,csak ha itt az ideje.Kattan remélem a bilincs.

  7. hollósi szerint:

    Feri, nem felejtünk!

  8. maminti szerint:

    Talán erre gondolt:

    Egy olvasó levele: IZRAEL MÁR REKLÁMOZZA IS A KÁRPÁT-MEDENCÉT
    2009. július 23. csütörtök, 13:53 Kárpáti Harsona

    Adjon az Isten!

    Bajtársaim, Barátaim és Nemzettestvéreim!

    A mai nap két információt is kaptam megbízható forrásból, mely után megremegett a szívem.

    Egy ismerősöm telefonált – aki Marosvásárhelyen élt, ma már magyar állampolgár és a csonka Magyarországon lakik. Elmondta, hogy egy barátja Izraelben járt, mely során az alábbi döbbenetes ténnyel találkozott. Az izraeli autópálya mellett – mint mindenhol máshol – vannak hirdető- és reklámtáblák.
    Az egyiken az alábbi szöveg:

    “Ismerd meg új hazádat”

    Alatta térkép, mely a Kárpát-medencét ábrázolja!

    Majdnem eldobtam a telefont, olyan megrázkódtatás ért! Ez már nyílt földrablás!
    Miért nem látom, hallom semmilyen médiában? Borzalom, hogy hazámról így akarnak dönteni! A fent említett második info megerősítette ezt.

    ………..

    Szebb jövőt!
    Egy olvasó levele

Itt lehet hozzászólni !