2017. évi kerületi sportcélú támogatások

Csepel.hu

korcimer

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata a kerületi sportegyesületek, sportcélú alapítványok működésének segítése és az utánpótlás-nevelés támogatására pályázatot ír ki. Pályázati keretösszeg: 6 millió forint vissza nem térítendő, előre kifizetendő pénzbeli támogatás.

A pályázat részletes feltételeiről, az elbírálásról a dokumentumtar.csepel.hu oldalon, a “Pályázatok” menüpontban találnak információt. (Ugyanitt a pályázathoz szükséges adatlap is letölthető.) A pályázati űrlap átvehető: Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata címén, a Szent Imre tér 10. szám alatt, a polgármesteri kabinetben (I. emelet C/3.) Pintér Bence kabinetasszisztensnél.

A pályázatot lezárt borítékban, két példányban a polgármesteri kabinetnél kizárólag személyesen (1211 Budapest, Szent Imre tér 10. I. emelet C/3.) lehet benyújtani. A borítékon a „2017. évi kerületi sportcélú támogatások” címet kell feltüntetni. A pályázat benyújtásának határideje: 2017. május 10., 15 óra.

A pályázattal kapcsolatban további információ kérhető Pintér Bence kabinetasszisztenstől: Tel.: 06-70/396-2661, hétfőtől csütörtökig 8 és 16, pénteken 8 és 13 óra között; e-mail: pinter.b@budapest21.hu

Csepel.hu

7 hozzászólás “2017. évi kerületi sportcélú támogatások” bejegyzésre

  1. kispajtás szerint:

    Csak csendben kérdezem: a sok pénzből összetákolt “Szurkolói Aréna” sorsa mi lesz?
    Mert a nagy dirrel-durral beharangozott hasznosításból, programokból semmi nem valósult meg.
    Azóta üresen áll. Felelős?

  2. Nagyapó szerint:

    kispajtás! Csak suttogva! Milyen “nagy dirrel-durral beharangozott hasznosításra, programokra” gondol?
    Az olimpiát leszavazták, más viszont marad.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. kispajtás szerint:

    Nagyapó, amikor döntés született a megépítésről, Önnek ennél többet kellett hallania a hasznosításról:
    “Ábel Attila szerint:
    2016. június 09., csütörtök – 21:31
    Kedves Rázsó!

    Miért építene az önkormányzat pár hétre egy ilyen szép szurkolói arénát? Ezt kinek hitte el? Természetesen nem pár hétre épült. Jó lesz az olimpiára és a jégpályának, de szerintem az üres időszakban lehet itt akár kosarazni is.”

    Jajjajjj… arrébb csúszott a jégpálya… miért is??? 😛

  4. Villanyírógép szerint:

    “Az olimpiát leszavazták”

    Az olimpiáról nem lehetett szavazni. Sem így sem úgy.

  5. robi szerint:

    Az olimpiáról, a boltbezárásokról és egyéb lakosságot mélyen érintő kérdésekről a rezsim nem volt kíváncsi a nép véleményére.

  6. Nagyapó szerint:

    robi! Énekelje már el, hogy a kedvenc poszttotalitarista kádári, vagy a horni-gyurcsány(i)-bajnai szocliberális rezsimek alatt hány népszavazás volt és miről?
    Olimpiát rendezni csak nemzeti egység esetén érdemes. robi mit kezdene egy szavazással 20% részvétel mellett, 51:48-as aránynál? Ráadásul minden olimpiai beruházást megtámadnának Brüsszelben, Lausanneban az ellenzéki percemberkék, hogy ártsanak.
    A vasárnapi boltbezárást a “baloldali dolgozóbarát” pártok fúrták meg, hogy dolgozzanak csak az eladók, hogy a proli megvehesse vasárnap is a sörét. Azt hitték, hogy a multikat támogatják, pedig a vasárnapi nyitvatartásra nincs emberük, kicsi a forgalom, még leértékelések is kellenek a vevőkért.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. robi szerint:

    nagyapó!
    – a hatalomnak senki nem tiltotta meg, hogy a boltbezárások előtt megkérdezzék a népet. Gőgből és erőből rájuk kényszerítették e a törvényt.
    Ami az eladókat illeti: vége a szocializmusnak, állítólag piacgazdaság van. Fizessenek meg mindenki, akitől vasárnap munkát várnak.
    Mások is dolgoznak vasárnap, értük ki sírdogál?

    -az olimpiai pályázat nem volt más, mint kifosztás.
    Ugyanis a milliárdok elsíbolása előtt kellett volna nép szavazni és ha a nincs egység, nem költünk egy fillért sem “Olimpia 2024” címen.

    A migránskérdésről viszont nem kellett volna népszavazást tartani.
    Egy hatalomnak a nép megkérdezése nélkül is meg kell védeni országhatárait.
    Ez a kötelessége. Pont.

Itt lehet hozzászólni !