Egyetlen egy egyetem sem vonhatja ki magát a magyar jogszabályok alól

Fidesz.hu

Egyetlen egy egyetem sem vonhatja ki magát a magyar jogszabályok alól

Minden szabálytalanul működő egyetemnek és oktatási intézménynek be kell tartania a magyar jogszabályokat – hangsúlyozta Németh Szilárd egy másik témában tartott sajtótájékoztatóján, szerdán.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese emlékeztetett arra, hogy az Oktatási Hivatal – amelynek törvényességi vizsgálati jogköre van – vizsgálta a Magyarországon működő külföldi egyetemeket.

A vizsgálat során megállapítást nyert, hogy nemcsak a Közép-európai Egyetem (CEU), hanem több olyan egyetem van, amely szabálytalanul működik, így nem felel meg a magyarországi jogszabályoknak – fogalmazott.

Megemlítette, hogy ezek az egyetemek az anyaországban nem folytatnak semmilyen oktatással kapcsolatos tevékenységet, csak Magyarországon. Hozzátette: ha úgy tetszik ez a csalás kategóriájába is vehetjük. Hangsúlyozta, minden ilyen egyetemnek és felsőoktatási intézménynek be kell tartania a magyar jogszabályokat.

Németh Szilárd szólt arról is, hogy a tervek szerint az EU-n kívül alapított és oktató egyetemek csak akkor működhetnek Magyarországon, ha a hazánk és az adott ország nemzetközi egyezményt köt erről. A politikus szerint ez nem egy teljesíthetetlen feltétel, csak akarat kérdése.

Egyetlen egy egyetem, így a “Soros-egyetem” sem vonhatja ki magát a magyar jogszabályok alól – szögezte le Németh Szilárd.

Forrás: Fidesz.hu

4 hozzászólás “Egyetlen egy egyetem sem vonhatja ki magát a magyar jogszabályok alól” bejegyzésre

  1. bagoly szerint:

    Baromi jó lenne ezt betartatni !!!

  2. névkötelező szerint:

    “Megdöbbenéssel figyeljük mind a Soros Alapítványt, mind pedig Soros György személyét az utóbbi időben ért nemtelen támadásokat. A fiatal nemzedék és a szakkollégiumi mozgalom támogatásával aktívan járult hozzá egy szabadabb és nyitottabb szellemi légkör kialakulásához Magyarországon.

    Látva a felsőoktatás szorult helyzetét, úgy gondoljuk, hogy az újabb nemzedékeknek is szükségük lesz arra az önzetlen támogatásra, amelyet a Soros Alapítvány remélhetőleg a jövőben is nyújtani fog. Tiltakozunk az Alapítvány politikai csatározásokba történő bevonása ellen.”

    A Fidesz nyilatkozata 1992-ből.

  3. bagoly szerint:

    A jelenségeket összefüggéseikben, kölcsönhatásaikban, fejlődésükben, ellentéteik és ellentmondásaik keletkezésében, kifejlődésében – dialektikusan vizsgálva – a mai álláspontok időszerünek mondhatók !

    Aki akar, azért Soroskodhat, de minek…= a ” OO ” – val !

  4. Nagyapó szerint:

    Jó lenne elolvasni a cikket! Pl. “A vizsgálat során megállapítást nyert, hogy nemcsak a Közép-európai Egyetem (CEU), hanem több olyan egyetem van, amely szabálytalanul működik, így nem felel meg a magyarországi jogszabályoknak”.
    Hát nem érdekes?
    névkötelező, bagoly! Miről beszélnek?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !