Mesterházy támogatja Gyurcsány levadászását

Népszava, Hirado.hu, Csepel.info

A forgatókönyv egyelőre ugyanaz mint három éve: a szocialisták megpróbálják kifúrni Gyurcsány Ferencet az együttműködésből, a DK elnöke viszont nem akar hátralépni. A Népszava szerint Gyurcsánynak most azért kellene eltakarodnia, mert egy felmérés szerint Botkát többen tartják esélyesnek a miniszterelnökségre. Miközben Mesterházy is csatlakozott a Gyurcsány elleni harchoz, Botka hallani sem akar arról, hogy valódi verseny és baloldali előválasztás legyen. Az MSZP már Gyurcsány-ellenes Facebook oldalt is indított.

Ha Botka László tanácsot kérne, ő adna – erről beszélt a szocialisták egykori elnöke, Mesterházy Attila. A politikus szerint a szegedi polgármester által sürgetett baloldali fordulatot néhány éve még ő indította el az MSZP-ben, ám ezt akkor a kritikák és a rossz kompromisszumok miatt nem sikerült megvalósítani.

– Én megtanultam első számú vezetőként, hogy talán néha én is kötöttem akkor is kompromisszumot, amikor nem kellett volna és ilyenkor próbál az ember bölcsebb lenni pár év távlatából. Én azt tartom helyesnek, hogy ha ő fölrajzolt egy pályát saját magának is és az MSZP számára, akkor ezt a pályát fussuk be.

– mondta a szocialisták korábbi elnöke.

2014-ben éppen Mesterházy Attila volt az egyik, aki Gyurcsány Ferencet ki akarta hagyni a baloldali összefogásból. A szocialisták akkori elnöke ezt azzal magyarázta, hogy a volt miniszterelnök nagyon megosztó, és több szavazót riaszt el, mint amennyit nyernek vele. Végül meg is egyezett Bajnai Gordonnal abban, hogy a DK nélkül indulnak el. Gyurcsány Ferenc viszont nem hagyta magát, a tavaszi választások előtt néhány hónappal pedig már rajta is volt a baloldali pártok közös listáján.

Mint ismert, ezek után csúnyán megbukott a baloldali összefogás, ami tény, de Gyurcsány nélkül még nagyobbat buktak volna, ami szintén tény.

Kísért 2014?

A forgatókönyv egyelőre nem változott: Botka László, az MSZP mostani miniszterelnök jelöltje is kijelentette, hogy Gyurcsány Ferenccel nem hajlandó összefogni. A sajtón keresztül többször is oda-vissza üzentek egymásnak: legutóbb a szegedi polgármester jelölti programja miatt alakult ki nyilatkozatháború.

“Ha a gazdagok végre kimásznak az úszómedencéjükből és odafáradnak az államkasszához, önöknek nem fogja agyonnyomni az adóterhek…” – jelentette ki Botka László, Szeged polgármestere.

Gyurcsány Ferenc erre a következőt válaszolta: – Csak az idei évben 460 millió forint adót fizettem be. Több adót fizettem be idén, (…) mint, amit Botka László egész életében keresni fog.

Egyben értenek egyet baloldalon

Egymást üti a DK és az MSZP – a két párt viszonyáról ezzel a címmel közölt cikket a Magyar Idők. Az írás szerint Gyurcsány Ferenc pártja és a szocialisták hétvégén végképp egymásnak ugrottak: a DK az MSZP-t, az MSZP pedig a DK-t tekinti ellenfélnek.

Az Index.hu arról írt a hétvégén, hogy a Botka vs. Gyurcsány vonaton nincsen fék, hetek óta ostorozza egymást nyilvánosan a két politikus.

Az együttműködéssel kapcsolatban a 888 azt írja: nem csak a közös listában, hanem a választási program legfőbb pontjában sem sikerült megegyezniük. Mint fogalmaznak: Hülyék 2018 – avagy a baloldali pártok semmiben sem értenek egyet.

Népszava: csak Botkával esélyes a baloldal

Az emberek többsége szerint Botka Lászlónak, az MSZP miniszterelnök-jelöltjének több esélye van Orbán Viktor legyőzésére, mint Gyurcsány Ferencnek – derült ki az MSZP-hez közel álló Závecz Research által készített ezerfős, reprezentatív felmérésből az MSZP-s Népszava szerint. A pártlap szerint a közvélemény-kutató azt is vizsgálta, hogy hogyan változott a Demokratikus Koalíció elnökének megítélése az utóbbi időben. Ez alapján négyszer annyian bíznak Botka Lászlóban, mint Gyurcsány Ferencben, a megkérdezettek 44 százaléka szerint az MSZP kormányfőjelöltje alkalmasabb Orbán legyőzésére, míg a DK elnökére csak 11 százalék voksolt.

A pártlap ugyanakkor elismeri, hogy a választópolgárok elég nagy hányada, 45 százalék nem tudott válaszolni erre a kérdésre. Főleg a fiatalok és a pártot nem választók számára jelent nehézséget ezen alternatívában állást foglalni – áll az MSZP-hez közel álló cég kutatásában.

A pártlap szerint a középkorúak, az érettségizettek és diplomások, a fővárosiak körében az átlagosnál is nagyobb azok aránya, akik Botka győzelmi potenciálját tartják erősebbnek. Az LMP és a Fidesz táborában nagyon karakteres az álláspont a Botka-Gyurcsány esélylatolgatásban, az előbbi javára: 66%-8% illetve 49%-11%. A DK támogatói inkább a saját elnökük erejében hisznek, 59%-31% arányban. Egyértelmű a szocialista szimpatizánsok véleménye is: 63 százalékuk Botkában látja az ellenzék győzelmi lehetőségét, igaz viszonylag sokan, 27 százaléknyian inkább Gyurcsánnyal tudják azt elképzelni. A párt nélküliek 34 százaléka a szocialista politikust értékeli erősebbnek, 7 százaléka a DK elnökét – írja az Index a kutatás eredményéről.

A felmérés Gyurcsány Ferenc megítélésére is kitért: a Závecz szerint az emberek fele úgy érzékeli, hogy 2010 óta a magyar társadalomban nem csökkentek a volt miniszterelnökkel szembeni ellenérzések, háromtizedük viszont azt tapasztalja, hogy javult a megítélése. Főképpen a budapestiek körében elterjedt az a nézet, hogy a Gyurcsánnyal kapcsolatban nem enyhült a társadalmi elutasítás, valamint a Jobbik és a Fidesz szavazói között is erősen domináns ez a vélemény. (Ehhez képest a DK támogatottsága Budapesten a legmagasabb, sok helyen magasabb, mint az MSZP támogatottsága.)

Az MSZP hívei a kutatás szerint megosztottak, közel fele részük szerint már nincs annyira karanténban a volt kormányfő, mint hét évvel ezelőtt, éppen fele részük viszont nem érzi, hogy kedvezőbb lenne a megítélése. A DK-sok a közhangulattal ellentétesen foglalnak állást: hattizedük szerint az elmúlt években csökkentek az pártelnökkel szembeni ellenérzések, de négytizedük nem tapasztalja a pozitív változást – derült ki a kutatás eredményéből.

Forrás: Népszava, Hirado.hu, Csepel.info

3 hozzászólás “Mesterházy támogatja Gyurcsány levadászását” bejegyzésre

  1. bagoly szerint:

    Az egész “bagázsnak” szar szaga van !

  2. Nagyapó szerint:

    Botka: “Tegyünk igazságot! Fizessenek a gazdagok! ” Gyurcsány(i) ezzel nem ért egyet.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !