Hazavágja a vágást a Bajnai-kormány

Magyar Hírlap, Csepel.info

Ha a falusi vendéglátó levágja a disznót, annak húsából nem kínálhatja majd meg a vendégeit (fotó: Horváth Péter Gyula)

Egy 2010-től hatályos rendeletmódosítás megszüntetné a hagyományos disznóvágást. Ha a falusi vendéglátó leöli majd a disznót, annak húsából nem készíthet pörköltet a vendégeinek, így bevétele sem lesz belőle. Na persze nem kell itt nagy pénzekre gondolni: ez a tevékenység elsősorban a kevesebb pénzből élő, vagy munkanélküli falusiaknak biztosít havi hatvan-nyolcvanezer forintos többletpénzt. Most már ez sem lesz – marad a szociális segély…

A Csepel.info úgy tudja, hogy ehhez képest a “corki deklaráción” alapuló 2005-ös törvényjavaslat egészen más utat jelölt volna ki. A törvényjavaslatot – amely itt olvasható – 9 Fideszes képviselő – köztük Németh Szilárd – nyújtotta be. Az MSZP-SZDSZ koalíció – köztük Avarkeszi Dezső és Podolák György – csaknem ötvenszer akadályozta meg a napirendre vételét. Az alábbiakban a Magyar Hírlap cikke olvasható.

Úgy tűnik, a tradicionális házi disznóölést is eltörölné a Bajnai-kormány. A disznóvágásra készülő házigazdák portájára már EU-konform vágóhidakat álmodnak a honatyák – legalábbis erre enged következtetni egy előkészítés alatt álló rendeletmódosítás. A döntéshozók a falusi vendégasztal-szolgáltatókat ellehetetlenítik, pedig a vidéki vendéglátás adómentességének eltörlése és az üdülési csekk megadóztatása már önmagában is kivéreztetné a falusi turizmust – írta az Origo Vállalkozói Negyede.

“A falusi vendégasztal-szolgáltatókat lehetetlenítené el a kormány által 2010-től tervezett higiéniai nemzeti útmutató rendelet, amely a hagyományos disznóvágást gyakorlatilag eltörölné. Ha például a házigazda leöli disznaját, annak húsából nem készíthet pörköltet a vendégeinek. Erre kizárólag akkor lenne lehetősége, ha saját vágóhidat létesít, vagy a disznót elviszi a legközelebbi üzembe. Így azonban ismét elvész egy ősi magyar hagyomány” – mondta lapunknak Zalai Andrea a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének (FATOSZ) főtitkára.

“Ez a tevékenység elsősorban a kevesebb pénzből élő vagy munkanélküli falusiaknak biztosít némi, havi hatvan-nyolcvanezer forintos többletpénzt, ám ők nem tudnak majd megfelelni a tervezett előírásoknak. Ha pedig képtelenek falusi vendéglátásból megkeresni például a téli tüzelőre valót, majd legfeljebb ők is szociális segélyért állnak sorba az önkormányzatnál” – érvel a szakember.

A FATOSZ munkatársai jelenleg is dolgoznak a jogszabály szövegén. A szövetség szakemberei egy ajánlást készítenek, ám az már csak a jogszabály fogalmazóján múlik, miként bírálja felül és hogyan “tálalja” ezt a döntéshozóknak. Zalai szerint a rendelettervezet nem életszerű, mert a külföldi és magyar vendégek éppen azért vesznek részt disznóölésen és az abból készített lakomán, pálinka- és borkóstolón, mert semmivel sem összehasonlítható hangulata van.

A vidéki vendéglátás adómentességének eltörlése és az üdülési csekk megadóztatása már önmagában is kivéreztetné a falusi turizmust. A házi disznóölés szolgáltatás beindításához szakhatósági engedély sem volt szükséges, ám a vendéglátó minden esetleges problémáért teljes vagyonával felelt. A szolgáltató ma naponta legfeljebb tizenöt széknyi kapacitással fogadhat turistákat, és tevékenységét csak idényjellegűen, alkalomszerűen végezheti, vagyis nem tarthat nyitva, csupán bejelentkezés alapján étkeztethet.

Forrás: Magyar Hírlap

24 hozzászólás “Hazavágja a vágást a Bajnai-kormány” bejegyzésre

  1. admin szerint:

    Attila, hozzászólásodat töröltük, mert túllépted a határt.

  2. miska72 szerint:

    Akkor ez valami jó hozászólás lehetett. 🙂 🙂 🙂 😉

  3. lolka szerint:

    Nem egészen értem ilyen hirek olvasása közben hogy lehet tullépni a határt? Szerintem itt már nincsenek határok. Had emlitsem még meg a vagyonadóhoz kapcsolodó hirt miszerint, havalakinek van egy pl. harmincéves kétszáz LE. autója az megnézheti majd, mennyi vagyonadót kell majd fizetnie nem úgy mint a tehetősebb jakt tulajdonosoknak akik külfödön vetetik lajstromba a hajóikat és a Balatonon viritanak vele adómentesen. Szóval nem vidéken kéne foglalkozni a disznóvágással kicsit közelebb…

  4. Papi szerint:

    Lolka!
    Az egészben az a szemétség, hogy mind ezeket az idióta törvényeket és tervezeteket egy olyan gazember kormány hozza aki nem is Magyarországon adózik! Érted ezt? mert én nem! Szerintem egyértelműen ki akakrnak írtani benünket magyarokat.

  5. miska72 szerint:

    Igaza van lolkának, itt már nincsenek határok, az határtalan, amit a politikusok és a hivatalok művelnek!
    Legalább itt szóban mondhassa meg az ember a véleményét!
    A fenyegetés meg ne legyen bűncselekmény, csak az elkövetés!
    Az hogy valaki a fenyegetéstől, bevan sz@rva, az legyen az egyéni szocproplémája, viselkedjen úgy, poitizáljon úgy hogy ne érdemelje ki ezt a megtiszteltetést!

  6. miska72 szerint:

    Papi, úgy ahogy mondod, ezek mind of shore gyuruk!

  7. lolka szerint:

    Papi:
    Legalábbis ennyi emberre nincs szükség állitólag hat millio elég,-legalábbis ezt tükrözi az egészségügy tönkretétele stb. Egyszerüen az öregek nem kellenek, de az tetves megmondta “ha nem tetszik ellehet menni”, hogy a fe……egye meg, hu elkap az ideg….. na de ott a másik “jó huzás “- januártól én fizessem a munkaadó helyett a járulék után az adóját az az a munkáltató a munka vállaló után fizet TB-ét, hát ezt januártól nekem kell majd fizetni, és a szemetek azt mondják, hogy még jól is fogok járni.( Ez lessz a szuper brutósitás)!

  8. Csivi szerint:

    Mit akarnak elérni? Mi a tervük az emberekkel? Tényleg azt nézik, hogy meddig tűrnek a népek? Netán egy kísérlet résztvevői vagyunk?
    A disznóhúsról jut eszembe: Királyerdőben már lassan semmi sem lesz elérhető! Volt egy nyomorult bankjegyautómata a Csikó sétányi Plussz-nál. Mióta valamelyik agyament kitépte onnan, azóta már az az egy sincs. Az említett Plussz üzletekben már húst sem kapni. Marad a piac, vagy a Kaiser és társai bent a központban. Rengeteg nehezen mozgó nyugdíjas is él a kerület említett részén. Hiába ingyenes nekik a BKV, ha egy bevásárlás fél napig tart a távolság miatt. Egyébként is elég nagy Királyerdő, kijárna a jobb ellátottság!
    De most már majd disznót se vágj, csak ha nyitsz egy vágóhidat!
    Ez hogy jut valaki eszébe egyáltalán?? Csak nem vágóhíd érdekeltsége van az illetőnek?
    Agyament társaság.

  9. Szila szerint:

    Attila!
    Bármi is volt az, amit hozzászóltál, igazad van! Itt már nincsenek határok és nem kell akkor sem határokat szabni, mikor az elszámoltatás jön. Ennek a mocskos aljadék csürhének már a pokolban a helye!
    Nem lehet egy nemzettől mindent elvenni! Tőlünk már mindent elvettek. Mostmár a legutolsó sorban a hagyományaink jönnek sorra, ahogyan élt az Öregapám és az Ő Öregapja. Ez megbocsáthatatlan bűn.

  10. Attila szerint:

    Tudom, hogy lesz olyan pillanat, amikor nem állnak velünk szemben a rebiszes harcikutyák, sem kordonok. Csak Mi és ezek…

  11. miska72 szerint:

    Attila, és ez az idő egyre közelebbinek látszik!

  12. miska72 szerint:

    Az idő nekünk dolgozik!

  13. Jani szerint:

    Ez már kezd hasonlítani a Rákosi korszakra.
    Megint lesz fekete vágás? Lehet megint a Pincében kell disznótvágni, a húst meg ládában elásni a kertben???

    Csirkét még lehet vágni vagy ahhoz is böllér kell?

    Szila: Igazad van!

    (Lassan a magyar nyelvet is betílthatnák, mert nem EU-konform)

  14. miska72 szerint:

    Nemsokára eljön az az idő akikor a gazemberekkel fog az történni ami a képen létható!
    Lessz még a boltokban 8×4!

  15. Kokika szerint:

    Kedves admin. Kivagy te, aki sunyi módon, megbújva cenzúrázod más emberek egyéni véleményét? Szerintem te nem egy számítógépes ellenőrző program, hanem igen is élő ember vagy. Egy Bajnai bérenc, aki néhány ezer forintér eladja a becsületét.Nagyon szeretnék a szemedbe nézni, ha egyáltalán van benned bátorság, hogy vissza nézz. Ezt amit te csinálsz, a Rákosi időkben csinálták a besúgók.

  16. Kokika szerint:

    Igen, van egy elenyészően kis társadalmi réteg, akiknek szúrja a szemét a disznóölés. Találós kérdés. Az arabokon kívül kik lehetnek azok? Neked mi a tipped admin?

  17. admin szerint:

    Kokika, ezt most nem értjük. Utánanéztünk, és a rendszer nem blokkolt hozzászólást, mi pedig nem töröltünk. Két nappal ezelőtt azért moderáltunk egy hozzászólást, mert a stílussal nem értettünk egyet.

  18. Kokika szerint:

    júli.28-án töröltétek Attila hozzászólását. Mire fel mertétek megtenni? Mellékesen a rendszer, és ti azért nem töröltetek, mert nem lett leírva két szó. A zsidó, és cigány. Pedig, semmi bűn nincs abban ha egy nemzetiséget nevén nevezzük.

  19. Gordon szerint:

    Kokika! Szerintem te az afroázsiai nyelvcsalád sémi ágának két tagjára gondolsz (vannak egyéb nyelvek is). Az irániak egyébként muszlimok, de nem arabok, és nem is azok amikre te utaltál. Egyébként nem minden arab muszlim, vannak keresztény arabok is. Gondolom ők esznek disznóhúst…. van akinek tényleg mindenről ugyanaz a butaság jut az eszébe? Örülnék ha a hozzád hasonló gondolkodású emberek tartoznának a társadalom “elenyészően kis” rétegéhez.

  20. Gordon szerint:

    Érdekes Kokika és admin beszélgetése. Kokika vajon honnan tudja (tudja egyáltalán?), hogy mit írt Attila két nappal ezelőtt? Na vajon… mindegy, nem szólok ebbe bele, mindenesetre érdekes… unatkoznak a csepeli mszp irodában?

  21. admin szerint:

    Emlékezetünk szerint Attila egy magyar politikus egyik felmenőjét gyanúsítota meg teste árulásával. Ez nem ide illik, még ha az illető politikus nekünk sem a kedvencünk.

    No persze lehet világösszeesküvést is sejteni a sötét háttérben.

  22. Kokika szerint:

    Nem tudom Attila mit írt, csak azt láttam, hogy a cenzúra kitörölte. Lehet,hogy vannak keresztény arabok, de kötve hiszem, hogy az országukban disznót ölhetnek. Kivéve ha Magyarországon élnek, de ezek szerint itt sem sokáig.

  23. admin szerint:

    Kokika, egyáltalán nem értjük a hozzászólásodat.

  24. Bodnár Zsolt szerint:

    Üdvözlök mindenkit.

    Véletlen tévedtem ide,de a téma érdekes és ha megengeditek én is “beleszólnék” ebbe a vitába. Csepeli születésű vagyok, de nagymamám még a vidéken született, és a háború előtt költöztek föl Budapestre, ill később Csepelre.Nagymamám soha nem vett “bontott csirkét”, hanem minden vasárnap kiment a csepeli piacra és élő házi csirkét vásárolt. Haza vitte, és a Béke-téri emeletes ház második emeletén levágta! Disznóhúst ha csak tehette házi vágásból vett,bizony 20-25 éve ilyen is volt Csepelen. Kapott a vidéki rokonoktól is akik 4-5 x vágtak évente disznót.
    Mi a helyzet napjainkban? Csepeli viszonyokról semmit sem tudok de sejtem hogy kevesen vágnak élő csirkét. Sajnos falun is egyre kevesebben. Lustaságból vagy kényszerből ,ez is az is. Inkább elmennek a Tescoba és megveszik az olcsó húst. Sajnos úgy látszik a szegénység nem találékonnyá, szorgalmassá teszi a magyar embert hanem…
    Szerintem ezt ismerték föl bizonyos pénzügyi körök, ide a szart is el lehet adni, akár a gagyi kajákat a sok dagi amerikainak.A disznóvágást meg lehetne oldani higénikusan, praktikusan régen léteztek un közöségi vágóhidak egy -egy faluban ahol le lehetett vágni marhát disznót csekély ellenszolgáltatás fejében. Ez miért nem működhet?

    Üdv: Bodnár Zsolt

Itt lehet hozzászólni !