Fejlesztik a HÉV-vonalat, de nem tudni mit hoz a jövő

Csepel.info, VS.hu

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tendert írt ki a ráckevei és a csepeli HÉV fejlesztésére. Egyelőre nem tudni milyen fejlesztés valósulhat meg. Lehetséges, hogy a belvárosi kapcsolat és az akadálymentes vonal csak álom marad. Az is fejlődés, ha jobb lesz a HÉV, de így Csepel továbbra is nehezen elérhető külváros marad – főképp a lépcsőket mászni nem tudó idősebbeknek vagy mozgáskorlátozottaknak. 

Bár nagyszabású politikai céljai voltak, csak a budapesti olimpiát – és vele Csepel történelmének legnagyobb infrastrukturális fejlesztését – sikerült szétbarmolnia a Momentum Mozgalomnak és a politikai haszonszerzésből az olimpia ellen forduló MSZP-nek, LMP-nek és Együtt-nek. Most különleges felhívás jelent meg a tenderértesítőben, ami jelzi, hogy a kormányzat így sem feledkezik meg a kerületünkről. A két dél-pesti HÉV-vonalat akarják fejleszteni, de az nem derül ki, hogy pontosan hogyan. Éppen az lesz majd a többi között a közbeszerzés nyertesének feladata, hogy ezt kitalálja. Az olimpiára két új hidat, és közvetlenül a belvárosba futó, alacsony padlós gyorsvillamos-vonalat terveztek – ezek gyaníthatóan már nem valósulhatnak meg, és így a csepeli ingatlanárak felfutása sem várható.

Az alapprobléma évtized óta ismert, de az is igaz, hogy a helyzet nagyon összetett. Van két HÉV-vonal a főváros déli részén, amely sem egymással, sem a budapesti gyorsvasúti hálózat egyéb elemeivel nincs összekötve. A csepeli HÉV (H7) utasai zömmel a 4/6-os és a 2-es villamossal utazhatnak tovább a Boráros térről; a ráckevei vonal (H6) utasai még rosszabb kapcsolatú végállomáson, a Közvágóhídnál kénytelenek leszállni.

A cél tehát az integrálás a kötöttpályás hálózatba, vagyis az, hogy a HÉV-ek valahogy összekapcsolódjanak a metró-, illetve a nagyvasúti hálózattal.

VS.hu, Csepel.info

25 hozzászólás “Fejlesztik a HÉV-vonalat, de nem tudni mit hoz a jövő” bejegyzésre

  1. belekotkot szerint:

    Csak azt nem értem hogy arról volt szó hogy azért lesz olcsó az olimpia mert egy csomó olyan fejlesztés fog megtörténni ami az olimpia nélkül is megtörténne. Ha a terv szerint a csepeli hév fejlesztésére eleve szükség volt akkor az olimpia nélkül is szükség van rá. Ha akkor lett volna rá pénz akkor most miért nincs ? Az biztos nem igaz hogy az olimpia nyereségéből fizették volna, mert az olimpia nem lett volna nyereséges.

  2. belekotkot szerint:

    Mellesleg egy kis adalék hogy miért vonhatták vissza olyan gyorsan a pályázatot.

    “Miközben Magyarországon mindenki az olimpiarendezés körüli népszavazással volt elfoglalva, szép csendben óriásit változtak az olimpiarendezés pénzügyi feltételei. Csak a pályázat visszavonása után derült ki, hogy állítólag a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a korábbi tervekhez képest az idén év elején bő 40%-kal megvágta egy Budapesten rendezendő olimpia támogatását. A nemzetközi szövetség tagadja, hogy bármit változtattak volna a feltételeken, de az biztos, hogy valaki nem mond igazat egy 200 milliárd forintos tételről. Mivel a magyar állam már előzetesen garanciát vállalt minden kiadásra, a különbség Magyarországot terhelte volna.”

    http://www.portfolio.hu/gazdasag/ujabb_titkok_az_olimpiai_palyazatrol_200_milliard_forinttal_dobaloznak.245065.html?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator

  3. nyugger szerint:

    Nagyon sajnálom,hogy nem lesz gyorsvillamosunk.Akik bottal vagy nehezebben járnak,tízszer meggondolják,hogy felszálljanek-e a HÉV-re.A villamos meg bevitt volna egészen a Nyugati pályaudvarig,sőt a Moszkva térig.

  4. Letiltatni szerint:

    metrót.

  5. nyugger szerint:

    Egy metró 25-30 év.Nekünk ere nincs időnk.A 4-es metró meg csőd lett,nem is biztos,hogy lesz még egy.

  6. jocosaurus szerint:

    Jellemző, hogy a csepel.info egy jó hírt is képes így tálalni. Akkor szögezzük le, hogy ez a közbeszerzési kiírás egyáltalán nem zárja ki a villamost SEM. Annyi történt, hogy közben számolgattak kapacitással, utasszámmal, várható utasszámmal, osztottak-szoroztak, és kijött, hogy a villamosos megvalósítás messze nem egyértelmű.
    A tenderben ki van írva, hogy a Soroksári úti villamospálya szűk keresztmetszet, arra várnak megoldási javaslatokat.
    DE: már nem feltétlen villamos lesz. Hálistennek.

    Kérdezzék csak meg a csepelieket, ha választhatnának, mit szeretnének a HÉV helyett: villamost vagy metrót? Vajon melyik nyerne?

    ÉS melyiknek van komolyabb inganáremelő hatása? Egy gyors metrónak vagy egy minden sarkon megálló villamosnak?

    A gyorsvillamosos terv ugye annyiban merült volna ki, hogy a Szabadkikötőtől a Szigetcsúcsig (mert oda is került volna egy megálló előbb-utóbb) lett volna egy hosszú megállója. Onnantól meg jött volna a totyogás. A metró/HÉV 2x-3x gyorsabb átlagsebességben, mint a villamos.

  7. nyugger szerint:

    Igen,az értelmesebbek villamost szeretnének,mert a villamos gyakrabban járna,bemenne a belvárosba és az idősek is járhatnak vele.A mostani buszos csatlakozás nem jó,tessék megérteni.

  8. jocosaurus szerint:

    nyugger:

    Kb 3-4 km hosszú alagút lenne az egész. Kb. 3 állomással. Ez biztosan nem lesz 30 év, 10 éven belül simán meglesz.

    Mellesleg hagyjon már a marhaságával, hogy alacsonypadlós villamos: beszállni könnyű, de beszállni max. 1 perc. Az utazás 20-30 perc. Ha nagyon szerencséje van, akkor ülve, de általában inkább állva! Ennyit a nagy villamosbuzulásról, alig van rajta ülőhely. 4-6-oson kb. minden 15-20. alkalommal tudok leülni, egyébként állni kell, a villamos megy 100 métert, leáll, megy 150 métert, leáll,… Idegörlő.

    A csepelieknek is meddig kényelmes az utazás? Kb. a borárosig. Utána jön 2-5 megálló idegtépő villamosozás a metróig. A metró sem annyira kényelmes, de legalább gyors.

    Na most tetszik érteni, ha a boráros térig jó tempójú (30-as átlagsebesség városi környezetben az) és kényelmes a közlekedés, akkor nem a HÉV-vel van a baj, hanem azzal, hogy nem visz be elég messze.

    A cikkíró pedig itt is FERDÍT, ugyanis a tervebn integrálásról beszélnek. Ami annyit tesz, hogy ha metró lesz, akkor LESZ METRÓKAPCSOLATA.

  9. jocosaurus szerint:

    nyugger: A villamos megvalósíthatatlan. ÉS LASSÚ.
    ÉS MEGBÍZHATATLAN LENNE a túlzott zavarérzékenysége miatt. Lehet maga nagyon ráér, de a dolgozó nép nem. Az értelmesebb ember metrót szeretne. Kérdezze meg a káposztásmegyerieket, miért szeretnék a 3-as metrót meghosszabbíttatni, miért nem jó nekik a vacak villamosuk!

  10. nyugger szerint:

    Fenéket megvalósíthatatlan.Most is lehetséges,még új sín sem kell hozzá.A legolcsóbb.Gyorsvillamos meg már húsz éve is volt nyugaton.Egy villamos mehet százzal is,ha úgy van megépítve.Persze ehhez a sínt is meg kellene javítnai,de a sínt mindenképpen meg kell javítani.

  11. nyugger szerint:

    Ez egy nagyon régi ötlet,még talán Orosz Feri beszélt nekem róla vagy 15 évvel ezelőtt.Csepelen akkor nem kellene kerítés a sínek mellett,és nem állna ennyit a forgalom a tilosban-mondta.

  12. Nondroid szerint:

    Ma reggel csúcsban 6 percenként, 6 kocsis szerelvények járnak. Ezt maximum 2 percenként követő villamossal lehetett volna kiváltani, de még így sem tudna annyi utast elvinni, mint a HÉV. A Soroksári úti meglévő villamosvonal is kapacitáshatáron működik, abba már nem lehet még egy ilyen sűrű járatot beilleszteni. Ezt belátták a pályázat kiírói is. A Boráros térre ezzel a megoldással másfélszer annyi idő alatt lehetne eljutni, mint most. Továbbá lőttek a fixnek tekinthető ülőhelynek a Boráros téren.
    Nincs új a Nap alatt. BKK tanulmánya is arra jutott pár éve, hogy gyorsvasút (metró) kell Csepelre, nem villamos.

  13. jocosaurus szerint:

    nyugger: Hogyan lehetséges, árulja már el? A Duna-partról el akarják tüntetni a síneket. Csak a Soroksári úton mehet. Ahol most óránként 35 villamos megy el egy irányba a reggeli csúcsban. A maxon járnak a villamosok ott. Nincs hely, nincs kapacitás! Csepelről jönne 20 villamos. 55 villamos nem mehet el ott óránként ,mert sorban állnának. Nem tud haladni. 10 km/h-s átlagsebességre nem jönne ki az egész!

  14. Nondroid szerint:

    A metrót meg teljesen akadálymentessé kell építeni a hatályos előírások szerint.

  15. Nondroid szerint:

    Combino kapacitása: 350 fő, ebből ülőhely 64 db.
    6 kocsis HÉV kapacitása: 467 fő, ebből ülőhely: 360 db.
    6 kocsis metró kapacitása: 1140 fő, ebből ülőhely: 264 db.

    Aki ülni szeretne, melyiket választaná, ha ne, HÉV jár?

  16. jocosaurus szerint:

    6 kocsis HÉV kapacitása biztosan nem 467 fő. A 3 kocsisé esetleg.

  17. jocosaurus szerint:

    Amúgy a metrónál egyáltalán nem kötelező, hogy az ülések két oldalt legyenek elhelyezve, a járműkiválasztásnál valószínűleg szempont lesz, hogy ne legyen durva visszalépés a mostani MIXa, MXa szerelvényekhez képest.

  18. Villanyírógép szerint:

    nyugger: HÉV nem attól HÉV, hogy magas a padlója, ember! Senki sem mondta, hogy ne legyenek alacsonypadlós az új szerelvények. A különbség szakmai, pl a HÉV jogilag vasút, ami nem kaphat pirosat, meg ilyen árnyalatnyi dolgok vannak, az utazóknak teljesen mindegy a nagyja.

    Lehetne olyan villamos, ami elvisz annyi embert, mint a HÉV, de úgy, ahogy akarták, a 2-es vonalán, úgy nem jönne össze. Ha meg marad a mostani nyomvonal, akkor maradhat a HÉV is, az már részletkérdés, hogy ki üzemelteti meg milyen a feszültség, amivel hajtják.

    Aki meg addig jut el, hogy a villamos azért villamos, hogy sárga legyen, a HÉV meg persze zöld, azzal nem lehet érdemben vitázni.

  19. Nagyapó szerint:

    Én úgy tudom, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a korábbi tervekhez képest 40-kal növelni akarta a Budapesten rendezendő olimpia támogatását, így az olimpia bőven nyereséges lett volna…
    .
    A hozzászóló szakértők eltitkolják előttem, hogy a H7 HÉV hány embert szállít naponta/óránként? (Én örülök, mert még fel tudok kapaszkodni és szinte mindig kapok helyet az ablak mellett.)
    A H7 13′ alatt tesz meg 6,7 km-t, miközben 4 megállóban áll meg (21 km/ó)
    A 4-es villamos 30′ alatt 8,5km-t fot és 19 helyen áll meg. (17 km/ó)
    Hm.
    .
    “Ej, ráérünk arra még!”.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  20. jocosaurus szerint:

    Nagyapó: Ezt hogy számoltad ki ezt a 21 km/h-t? Annyi lenne, ha mint villamos közlekedne, többször megállva, vagy nem értem. Egyébként 30-31, ha tetszik, ha nem.
    4 megállója azért van, mert többre nincs szükség.

    Budapesten a villamosok átlagsebessége 16 km/h körül van, a leggyorsabb az 1-es, 22 km/h-val.

    A csepeli HÉV a reggeli csúcsban 5500 fő/órával dolgozik Tarlós szerint.
    Ezt 20 villamossal lehetne elszállítani egy óra alatt. Tehát be kellene zsúfolni a Soroksári útra 20 villamost a meglévő 35-höz. Sok sikert hozzá! :DDD

    Egyébként abban igazad van, hogy lehet, hogy a villamos a Kvassay hídig hasonlóan gyors lehetne, mint a HÉV, de onnantól kezdve aligha. Eleve hosszabb útvonalon menne. De nem ez a döntő tényező:

    • Villamos kapcsolat lehetőségének vizsgálata során ki kell térni legalább a következők vizsgálatára:
    •Csepel belterületén a forgalombiztonsági szempontoknak megfelelő közúti-vasúti szabályozás kialakítása.
    •A Soroksári úti villamos nyomvonalába történő kapcsolat megvalósítása (az olimpiai helyszínjavaslattal összhangban). A Soroksári úti kapacitási szűk keresztmetszet megoldási lehetőségeit és az egyes alváltozatok hatásait részletesen és dokumentáltan szükséges vizsgálni.

    Nem véletlen nem erőltetik ma már, hogy villamos legyen.

    Egyébként nem értem a dolgot: miért jobb a villamos, mintha metró lesz? Minden kerület azért küzd, hogy metrója legyen, erre itt van pár félnótás, aki villamosért kukorékol. Nonszensz.

  21. jocosaurus szerint:

    Örülni kéne, hogy Csepel gyorsvasúti kapcsolatát fejlesztik tovább a villamossal szemben. Már ha úgy lesz. De legalább értelmesen foglalkoznak végre a kérdéssel.
    Ha Csepelnek tényleg metrója lesz a belvárosig, az valódi fellendülést hozhat a kerületnek. Egy zavarérzékeny, lassú, totyogós villamos nem hozna semmiféle fellendülést, valószínűleg még a mostani P+R is kiürülne.

  22. dwadaw szerint:

    @jocosaurus
    >Jellemző, hogy a csepel.info egy jó hírt is képes így tálalni.

    pedig fideszes 😀

    >Kérdezzék csak meg a csepelieket, ha választhatnának, mit szeretnének a HÉV helyett: villamost vagy metrót? Vajon melyik nyerne?

    FLIRT vonatot! minőségben messze a porba alázzák a BKV bármely járművét! meg még ha metrósítanák is a vonalat, akkor sem lenne a föld alá víve az egész… mi a francnak? a 2-es meg a 3-mas metrónak is van föld fölötti része!

  23. jocosaurus szerint:

    Nyilván csak a fele menne föld alatt egy esetleges csepeli metrónak. Flirttel ott a gond, hogy az nagyvasútra való. Csepelt mégis hova integrálnák nagyvasútként?
    Ha figyelembe vesszük az utasmozgásokat, még a Nyugati pályaudvar lenne a legjobb, de úgy igazán az sem.

    Na meg olyan megállótávolságokkal, mint ami Csepelen belül jellemző, FLIRT?

  24. jocosaurus szerint:

    Bár amúgy elég sok értelme volna Csepelen belül kéregben vezetni a Rákóczi út alatt (városképi szempontok, balesetek, átjárhatóság, gyorsaság, és követési idő csökkentés), csak az a 1.5-2 km is elég sokat dobna a költségeken.

  25. kispajtás szerint:

    nyugger szerint:
    2017. március 07., kedd – 10:46
    “…Orosz Feri beszélt nekem róla vagy 15 évvel ezelőtt.” – pfff 🙁 – és mégsem történt semmi, azon kívül, hogy szétlopták a kerületet.
    Csepel egy elátkozott hely, egyre több cigánnyal és ezen a Fidesz sem fog segíteni.
    Egyre inkább kezdünk a főváros “Borsod megyé”-je lenni.
    Túl kéne már emelkedni az egyéni karrier építésen uraim.

Itt lehet hozzászólni !