Háromszintes kézműves sörházat nyitott a Rizmajer a Blahán

Szeretlekmagyarorszag.hu, MR.Gabee, Csepel.info

IMG_0199cimk
Tizenkétféle sört csapolnak, de az igazán nagy dobás a melegkonyha: frissensülteket, hamburgert, lángost és melegszendvicset is vehetsz, ha megéheznél.

A 23 évvel ezelőtt alapított Rizmajer Kézműves Sörfőzde igazi fogalomnak számít Csepelen: hiába a félreeső helyszín, sokan még a város másik feléből is elzarándokolnak hozzájuk. Adta magát a kérdés, hogy ha ilyen népszerűek, miért nem nyitnak sörözőt a belvárosban is. Nos, ennek most jött el az ideje: a Nagykörúton, a Blaha Lujza tértől 1 percre alakítottak át egy volt ruhaüzletet.

Az ajtón belépve nem tűnik tágasnak a hely, de ez csak a látszat. Ugyanis a kisebb első helyiségből nyílik egy másik, ahonnan lépcső vezet a pincébe és az emeletre is. A teljes befogadóképesség nem kevesebb, mint 160 fő, de ezzel együtt sem árt előre asztalt foglalni: múlt hétvégén úgy volt abszolút telt ház, hogy még csak tesztüzemben működtek.

IMG_0048k

Fotók: Mervai Márk

IMG_0052k

IMG_0053k

Mit csapolnak?

A választék bőséges, lényegében a főzde mindegyik sörét kapni lehet. Állandó jelleggel hét fajtát, de vannak időszakos ízek is, így összesen tucatnyi sör közül választhatsz. Van például gyömbér-, kukorica- és szűretlen búzasör, rumos szilva, konyakos meggy, valamint háromfajta IPA is.

Tehát az édesebb és a keserű ízek kedvelői egyaránt találhatnak kedvükre valót.

Az emeleten önkiszolgáló sörcsapokat is elhelyeztek, amelyek még nem működnek, de a tervek szerint 1-2 héten belül üzembe helyezik őket. Így ha szeretsz magadnak csapolni, vagy csak lusta vagy lemenni a pulthoz, ezt a lehetőséget is választhatod majd. Előtte kérned kell egy speciális kártyát, amire tetszőleges összeget feltölthetsz. Ezt odateszed a kijelölt helyre, és a kijelzőn valós időben követheted a csapolt mennyiséget, valamint a levont pénzt.

IMG_0073k

IMG_0081k

Ami az árakat illeti: a sima világos sör a legbarátibb, egy korsó 350 forintba kerül, ez kézműves kategóriában alighanem verhetetlen. A többi fajtáért 590 és 990 közötti összeget kérnek korsónként, de ami az utóbbihoz áll közelebb, annak az alkoholfoka is közel duplája a szokásosnak. Ár-érték arányban tehát abszolút nyerő a hely.

Ráadásul a bejárat melletti hűtőből elvitelre is vásárolhatsz palackozott söröket, olcsóbban. A félliteresek többsége 400, a litereseké pedig 600 forintba kerül, de a világosból például a 2 literes “családi kiszerelést” adják szintén 600-ért.

Mit lehet enni?

A hely másik nagy dobása a melegkonyha: a szokásos sörkorcsolyákon – ropi, sós mogyoró, popcorn, pogácsa – túl is bőven tudsz miből válogatni, ha megéheznél (és nyilván meg fogsz). Vannak frissensültek (óriás bécsi szelet, grillezett sajt, roston sült pácolt csirkemell, valamint sertésszűz baconnel), hamburgerek, melegszendvicsek és lángosok is.

Rendelni az italokhoz hasonlóan ételt is csak a pultnál lehet. Miután megrendelted és kifizetted, visszaülhetsz a helyedre, és ha elkészült (ez forgalomtól függően nagyjából fél óra), hangosbemondón szólnak név szerint, hogy mehetsz érte.

IMG_0089k

IMG_0104k

IMG_0155k

Mi elsőként egy baconös hamburgert kóstoltunk, ami már a méreteivel lenyűgözött bennünket: olyan hatalmas, hogy először azt hittük, véletlenül duplát készítettek, pedig nem. Ízre is kifogástalan volt, sörözőben ennyire jó burgert soha nem ettünk még.

1190 forintért több mint tökéletes vétel.

IMG_0220k

IMG_0172k

A séf, Mihály Tamás

Kipróbáltuk még a grillezett sajtot, ami szintén kézműves, érlelt gomolyából készül. Az egyik oldalát teljesen megpirítják, a másikat viszont csak pár másodpercig átmelegítik, ennek köszönhetően egyszerre ropogós és puha. 1890 forintba kerül, de ebben egy választható köret is benne van. A melegszendvicsekért 590, a lángosokért pedig 690 forintot kérnek.

Egy szó mint száz, minket meggyőzött a Rizmajer Sörház: hiánypótló hely, ahová biztosan visszamegyünk még.

Infók

  • Cím: József körút 14.
  • Nyitva tartás: mindennap 11-02 óráig
  • Asztalfoglalás: 06 1 613 94 45
  • Facebook oldal: KATT IDE

2 hozzászólás “Háromszintes kézműves sörházat nyitott a Rizmajer a Blahán” bejegyzésre

  1. Csepel sziget überalles szerint:

    Ezt a baromságot. Nem a konyha a nagy dobás hanem a korrekt áron kapható igényes minőségi söreik. A konyha csak a hab a sörön.

  2. Hajrá Csepel szerint:

    Sokkal nagyobb dobás, hogy a saját magatok által megosztott írást kommentáljátok is! A hab majd a tarkódon lesz kicsi pufók.:) Nálad nagyobb proli legfeljebb a Deme volt Csepelen te űbergenyó!!!

Itt lehet hozzászólni !