Napkollektoros és napelemes rendszerre is lehet pályázni a KKV-knak!

Csepel.hu

solar-776563

A VEKOP-5.1.1-5.1.2-16 program keretében mikro- kis- és középvállalkozások számára pályázni lehet vállalkozások megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztéseinek támogatására.

A program egyszerre szolgálja a környezettudatos gazdasági versenyképesség erősítését, a környezetterhelés és a felhasznált primer energia mennyiségének csökkentését, illetve a vállalkozások rezsiköltségekhez kötődő terheinek enyhítését.

A „VEKOP-5.1.1-5.1.2-16 Vállalkozások megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztéseinek támogatása a közép-magyarországi régióban kombinált hiteltermékkel” című felhívás keretében legalább 10%-os saját forrással, egyszerűsített eljárással, egyablakos rendszerben vissza nem térítendő támogatás, valamint kölcsön igényelhető. A vissza nem térítendő támogatás és a piacinál jóval kedvezőbb feltételeket kínáló kölcsön (kamat: 2%/év; kezelési költség, rendelkezésre tartási jutalék és előtörlesztési díj nincs) egyidejű igénybevétele kötelező. A megvalósítandó projekt tehát vissza nem térítendő támogatásból, kölcsönből és önrészből tevődik össze.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 3 millió Ft, maximum 50 millió Ft. Az igényelhető visszatérítendő támogatás összege: minimum 3 millió Ft, maximum 50 millió Ft. A támogatási intenzitás (vagyis a vissza nem térítendő támogatás mértéke) középvállalkozás esetében nem haladhatja meg az elszámolható költségek 40%-át, mikro- és kisvállalkozás esetében az 50%-át.

Jelen felhívás keretében csak energiahatékonyság fokozását valamely megújuló energiaforrás felhasználásával kombináló projektjavaslatot lehet benyújtani (továbbiakban komplex projekt).

A komplex projektjavaslatra vonatkozó előírások a következők:

A benyújtott támogatási kérelmek esetében az energiahatékonyság fokozására irányuló projektrész (B-tevékenység) aránya alátámasztottan el kell, hogy érje legalább az 50%-ot a projekt összes elszámolható költségén belül.

A megújuló energia felhasználásra irányuló projektrész (C-tevékenység) aránya alátámasztottan el kell, hogy érje legalább a 10%-ot a projekt összes elszámolható költségén belül.

A kombinációnak projektenként szükséges megfelelni.

A projekt fizikai befejezésére a projekt megkezdését, vagy amennyiben a projekt a Támogatói Okirat hatályba lépéséig nem kezdődött meg, a Támogatói Okirat hatályba lépését követően legfeljebb 12 hónap áll rendelkezésre.

A kölcsön futamideje a kölcsönszerződés megkötésétől számított legfeljebb 10 év. A tőketartozás törlesztését a türelmi idő lejártát követően meg kell kezdeni. (A türelmi idő a rendelkezésre tartás végétől számított maximum 12 hónap, de legfeljebb a szerződéskötéstől számított 24 hónap.) A törlesztés a türelmi időt követően havonta egyenlő tőketörlesztő részletekben történik. A kamatfizetés tekintetében türelmi idő nincs. Amennyiben nem történik meg a teljes kölcsön lehívása, a le nem hívott tőkeösszeg az utolsó tőketörlesztések összegéből kerül levonásra, így a futamidő rövidül, és az utolsó törlesztő összeg eltérhet a többitől.

A támogatási kérelmek benyújtására 2017. február 8-tól 2019. február 8-ig van lehetőség. Ezen időszak alatt a támogatási kérelmek értékelése folyamatosan történik.

Amennyiben további részleteket szeretne megtudni a programról, keresse fel a pályázat hivatalos oldalát a következő linken: www.palyazat.gov.hu/vekop-511-512-16.

Csepel.hu

4 hozzászólás “Napkollektoros és napelemes rendszerre is lehet pályázni a KKV-knak!” bejegyzésre

  1. kerdezo szerint:

    “A program egyszerre szolgálja a környezettudatos gazdasági versenyképesség erősítését, a környezetterhelés és a felhasznált primer energia mennyiségének csökkentését, illetve a vállalkozások rezsiköltségekhez kötődő terheinek enyhítését.”

    A kúrmány pedig adókkal igyekszik ezt a támogatást visszalopni.

  2. Nagyapó szerint:

    Igazi “Vörös Csepel” mentalitás, “A kúrmány pedig adókkal igyekszik ezt a támogatást visszalopni.” Igen, a kormány azért adóztat, hogy ellopja, de azért több pénzt az egészségügynek, a tanügynek, a biztonságra, no meg fejlesztésre!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop

  3. kerdezo szerint:

    Nagyapó, te vén fasz!
    A kúrmány egyik kezével ad (lásd a támogatási program), a másik kezével meglop (adóztatja a napelem rendszereket).

    Elborzadok, arra gondolva, hogy abban a csapatban, amiben úsztál Te voltál a leggyorsabb. Vajon milyen ember született volna, ha nem te érsz célba elsőként?
    De egy sámlival biztosan jobban járt volna mindenki a családodban helyetted.

  4. robi szerint:

    A kormány ne a korszerű energiákat adóztassa, mert az ország sorsát konzerválja a periférián!
    A napelemekre és más korszerű energiákra áfát sem szabadna kivetni.

    Az egészségügyben uralkodó balkáni állapotokat a stadionokra és más egyszemélyi mániákra pazarolt pénzekből kellene finanszírozni. És a hitvány lefizetett bólogatóknak sem ártana a társadalmi érdekeket pártolni a felfelé nyalás helyett (ez nem népárulás?)

Itt lehet hozzászólni !