Simon Sarolta Héraklész díjas és Budapest – bajnok!

Csepel.hu

budapest-bajnoksag

Alig telt el egy hét azóta, hogy a Csepeli Öttusa és Vízi Sport Egyesület évadnyitóján Simon Sarolta besöpörte az Év női sportolója díjat, máris újabb elismeréssel gazdagodott tehetséges sportolónk, amit egy nappal később Budapest- bajnoki címmel is ünnepelt. Február 24-én egy fővárosi szállodában tartották meg a hagyományos Héraklész-gálát, amelyen 2016 legsikeresebb korosztályos sportolóit ünnepelték.

Öt kategóriában díjazták a legjobbakat. Az öttusában a Boros Alexandra (KSI)- Simon Sarolta (Csepel Öttusa) női öttusaváltó került az összetett legjobbak közé, akik a lengyelországi junior Európa-bajnokságon nyertek aranyérmet. A lányok az úgynevezett kiscsapat kategóriában végeztek a 3. helyen, előttük a 4×200 m gyorsúszóváltó (Barócsai Petra, Gyurinovics Fanni, Juhász Janka, Késely Ajna) végzett, az első helyet pedig az ifjúsági kajaknégyes (Racskó Fruzsina, Gazsó Alida Dorka, Pupp Noémi, Homonnai Luca) szerezte meg.

A résztvevőket dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár köszöntötte. Beszédében méltatta a 2001-ben indult állami utánpótlás-menedzselő Héraklész program jelentőségét. Elmondta, hogy a riói olimpián részt vett sportolók 74 százaléka kötődik valamilyen formában a programhoz, annak tagja volt korábban, vagy még ma is az. Emlékeztetett rá, hogy a rendszer húsz sportágban segíti a legtehetségesebb 14-23 év közötti fiatal sportolók felkészítését és versenyeztetését. Hozzátette: a programban jelenleg összesen 1450 ifjú sportoló érintett, akik közül pénteken 14 sportág 42 versenyzőjét és 30 edzőjét díjazták.

Simon Sarolta sokáig nem ünnepelhetett másnap ugyanis az öttusázók Budapest-bajnokságán kellett rajthoz állnia, ami közel négy hónapnyi versenymentes időszakot követően nem ígérkezett könnyű feladatnak. A Csepeli Öttusa és Vízi Sport Egyesület üdvöskéje azonban bebizonyította, hogy a közelmúltban és az egy nappal korábban átvett díjakat nem érdemtelenül szerezte: óriási hajrával megnyerte a Budapest- bajnokságot!

Kora Dániel edző elégedetten nyilatkozott a lányok versenye után: – A programot hibátlan lovaglással kezdte Saci, úszásban pedig egyéni csúcsot döntött, igaz egy bemozdulás miatt kapott némi büntetést, de ezt tudjuk be az úgynevezett „versenyrozsdának”, ami azt jelenti, hogy október óta nem állt rajthoz versenyen. A vívószámban viszont ismét nem akadt nála jobb, ami azt jelentette, hogy a kombinált szám előtt 20 másodperces lemaradással az első helyezett mögött a 4. helyen állt. (Maga a megmérettetés meglehetősen szűk időkeretben zajlott, ami –utólagosan- talán nekünk kedvezett a leginkább, versenyzőnk ugyanis kitűnő kondícióban van, ami a hajrában mutatkozott meg leginkább)

Ez a húsz másodperces lemaradás ennek fényében nem tűnt behozhatatlannak az első helyen álló Barta Luca (Trion SC), a második Zs. Tóth Anna (UTE) és a harmadik Boros Alexandra (KSI) mögül indulva… A lövészete ugyan csak közepesre sikerült, de az utolsó 800 méteres futásnál beleadott apait- anyait és megelőzte minden riválisát! Természetesen ezzel így maximálisan elégedettek lehetünk, a mai nap a sikeren kívül remekül szemléltette, hogy hol is tart jelenleg Saci a felkészülésben, kaptunk egy reális képet magunkról és az ellenfelekről is. Maradt viszont még ebben a napban jó pár megszerzetlen pont, így tisztában vagyunk vele, hogy hol és mit kell még csiszolni a továbbiakban. Annak tekintetében, hogy Saci régóta nem állt rajthoz, ráadásul egy darabig sérüléssel is bajlódott, -azaz nem a legideálisabbak voltak a körülmények- nagyon örülünk a győzelemnek, úgy néz ki, hogy erősebben sikerült a visszatérése, mint ahogy lezárult az előző versenyidőszaka. Ez megerősíti a további felkészülési időszak fontosságát, és a kijelölt utat, amiről nem szabad letérnünk. Készülünk a hazai és nemzetközi megmérettetésekre is, melyek közül utóbbiban márciusban Kairóban a Világkupa sorozatban lesz lehetősége sportolónknak arra, hogy a nemzetközi mezőnyben is ismét bizonyítson.

Február 26-án a fiúk versenyével folytatódott a Budapest- bajnokság és Hegedűs István Emlékverseny. Egyesületünket ott három sportoló, Brázda Gábor, Mikó Domonkos és Pataki Balázs képviselte egyéniben és csapatban is.

A végső sikert a KSI sportolója Bruckmann Gergő szerezte meg, aki ezzel elhódította a Budapest- bajnoki címet. Második helyen szintén a KSI versenyzője, Regős Gergely végzett, a dobogó legalsó fokára pedig Horváth Norbert (UTE) állhatott. A csepeliek közül Mikó Domonkos a 14., Brázda Gábor a 15., míg Pataki Balázs a 20. helyen végzett a 36 fős mezőnyben, csapatban pedig az előkelő  4. helyen zárták a fiúk a megmérettetést, a mezőny legfiatalabb csapataként. Itt is a KSI végzett az élen (Bruckmann, Regős, Bereczki), a Volán Fehérvár öttusázói (Harangozó Bence, Fröhlich Tamás, Farkas Martin) ezüstérmet, az Alba Öttusa indulói (Strobl Krisztián, Telek Máté, Varga Ádám) pedig bronzérmet nyertek.

 

Csepel Öttusa Média

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !