Március 31-ig várja a sportolni vágyókat a csepeli jégpálya

Csepel.hu

jegpalya_600x365

Ugyan eredetileg most vasárnap, február 12-én véget ért volna a szezon a csepeli jégpályán, ám a nagy érdeklődésre való tekintettel március végéig lehet korcsolyázni a Szent Imre téren.

A sok olvasói levél és komment eredményeképp az önkormányzat meghosszabbította a szerződést a vállalkozóval, így nem csak a nagyközönség élvezheti a jégpálya előnyeit, hanem a délelőtti időszakban tovább folytatódik az iskolások testnevelés óra keretein belül történő korcsolyaoktatása is. Több iskola jelezte ugyanis, hogy a szmogriadó miatt nem tudtak annyit korcsolyázni, mint szerettek volna. Így most az ő kívánságuk is teljesül.

Menő jégfolyosó – ezzel a címmel jellemezte az egyik weboldal a csepeli jégpályát. Egy másik internetes oldal Budapest Top 10 jégpályája közé választotta a XXI. kerületit. Néhány korcsolyázó véleményét is megkérdeztük.

Novembertől korcsolyázhatnak a téli sportok kedvelői az új helyszínen, a Csepeli Szurkolói Aréna mellett felállított, eddigi legnagyobb, 25 x 30 méteres jégpályáján. A téli esténken látványos fényárban pompáztak a közkedveltté vált jégfolyosó melletti fák. Ebben a szezonban a két és fél méter széles, százötven méter hosszú jégfolyosó vitte a prímet, ahol a kicsik és nagyok kedvükre csúszkálhattak. A diákok közül sokan itt tanultak meg korcsolyázni. A pályát főként estefelé és hétvégén keresték fel sokan. Az egyik februári, hideg napon a Kölcsey Ferenc Általános Iskola diákjait oktatták itt. Őket kérdeztük, hogyan tetszett nekik a jégpálya.

Ferenc (8. o.); „Nagyon élveztem, hogy nem szokványos volt az idei jégpálya. Az eddigiekhez képest az egyik legjobb mű- jég, amin korcsolyáztam. Hetente általában pénteken és szombaton jöttem ki. Szeretem, ha sokan vannak. Remélem jövőre is korizhatunk itt.”

Dániel (8. o.): „Három éve korcsolyázom, itt Csepelen tanultam meg. Jó, hogy nem kellett messzire mennem. A jégfolyosó nagyon jó, általában kéthetente kijártam anyával, apával és az unokanővéremékkel”.

Szabolcs (7. o.); „Apukámmal kezdtem korcsolyázni, még a buszvégállomás melletti pályán tanultam meg. Ha jól emlékszem, nyolc vagy tízéves lehettem. Szeretek korcsolyázni, a barátaimmal szívesen töltöttük itt az időt, télen majdnem minden hétvégén kijöttünk. Nem járok be a belvárosba, az újdonságnak számító jégfolyosó este hangulatos volt. Örülnék, ha jövőre ugyanilyen pálya lenne.

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !