Az utca senkinek nem lehet az élettere

Pesti Srácok

az-utca-senkinek-nem-lehet-az-elettere

Évek óta nem volt olyan hideg mint ezekben a napokban. Az előrejelzés szerint vasárnap hajnalra újabb mélységekig csökken a hőmérséklet. A mínusz 25 fok egy olyan lélektani határ, amit még utazás közben is nehezen visel a hideghez csöppet sem edzett szervezet, de a földön fekve 10-20 perc elég belőle a kihűléshez. Nem kérdés, kik a mostani zord időjárás veszélyeztetettjei: a hajlék nélküliek, a nélkülözők, és az idősek. A kormány, a hatóságok, valamint a hazai segély-és karitatív szervezetek is felkészültek, hogy elhárítsák a kemény fagyok okozta krízishelyzetet, ugyanakkor azt kérik, ha segítségre szorulót látunk az utcán, azonnal hívjunk segítséget.

Az utca senkinek nem lehet az élettere” – mondta a PestiSrácok.hu-nak Romhányi Tamás, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője. Mint mondta, soha nem volt egyszerű a dolguk. Egész évben létező probléma, hogy az utcán élők közül keveseket lehet “becsalni” a melegedőkre vagy éjszakai szállásokra, mert senki sem kötelezhető rá. Ilyenkor azonban jóval többen fogadják el a segítséget, és választják a fűtött intézményeket a fagyos aluljárók vagy a parkok helyett. Azokat viszont, akik még a mínusz 20 fokban sem hajlandók “jobb belátásra” térni, a helyszínen próbálják ellátni a szeretetszolgálat munkatársai. A diszpécserszolgálat krízisautót küld az ismert helyszínekre, ahol azok élnek, akik elutasítják a melegedők adta ellátást. Róluk a szociális munkások gondoskodnak, hogy döntésük ne legyen a végzetük. Meleg ruhákat, cipőt, takarókat, teát és ennivalót is visznek nekik, és ha úgy ítélik meg, mentőt hívnak hozzájuk. A Szeretetszolgálat kommunikációs vezetőjétől megtudtuk, ők felelnek a főváros budai oldalának hajléktalan ellátásáért, nagyjából 500 helyet tudnak biztosítani, de olyan nem fordulhat elő, hogy valaki fedél nélkül marad. Az igényeknek megfelelőn folyamatosan bővítik a férőhelyeket, hogy mindenki fűtött helyre kerüljön.

MÉG VAN HELY A MENHELY ALAPÍTVÁNY SZÁLLÁSAIN

Mozgalmasan telt az elmúlt éjjel. A Menhely Alapítvány Diszpécser Szolgálata rekordszámú hívást bonyolított, 363 hívás 172 utcai bejelentés érkezett” – közölte érdeklődésünkre Aknai Zoltán igazgató.

Minden bejelentéshez, ahova kellett, eljutott szociális munkás, akit tudtunk, védett helyre juttattunk, aki nem akarta elhagyni a helyét, azt is a lehetőségekhez képest a lehető legbiztonságosabb körülmények között hagytuk ott.

Az eddigiek tapasztalata, hogy több Krízisautóra van szükség, ahhoz, hogy biztosítani tudják a gyors kiérkezést. Jelenleg a Krízisautó működését az amúgy is működő speciális utcai szolgálatok mellett egy tartalék autó is segíti. A szállásnyújtó intézmények pedig a rendelkezésükre álló férőhelyek “figyelmen kívül hagyása” mellett befogadják azokat, akik fedett helyen szeretnék tölteni éjszakáikat, mondta Aknai Zoltán. Az igazgató kifejtette, bár senki nem kötelezhető a szállások használatára, de a jelenlegi jogszabályok alapján az ön-és közveszélyes állapotban lévő embereket be lehet vitetni elsősorban egészségügyi intézménybe. Ehhez a rendőrség segítségét lehet kérni.

Gondoljunk egy öngyilkos-jelölt helyzetére, aki a hídról akar leugrani a folyóba. Ha a mentő és a rendőrség időben kiér, akkor együttesen kényszerítik az embert arra, hogy kórházba kerüljön kivizsgálásra. Még ha ez az analógia le is egyszerűsíti a problémát, aki ilyen hidegben kint alszik veszélyezteti önmagát. 

A hajléktalan ellátó rendszerrel kapcsolatban úgy fogalmazott, a lehetőségeihez mérten, egymásra épülő szolgáltatásokkal, a különböző szervezetek együttműködésével fel van készülve a hideg idő okozta nehézségekre. Ebből a szempontból tulajdonképpen mindegy, hogy -5, -10, vagy -20 fok van. 0 fok alatt a hőmérséklet csökkenésével arányosan nő a kockázata annak, hogy valaki megfelelő védelem nélkül épségben megússza a hideget. A jelenlegi hideg miatt a legfontosabb, hogy gyorsan a helyszínre tudjunk érkezni, a megfelelő segítséggel, hiszen ilyenkor nagyon rövid idő alatt végzetesen ki lehet hűlni.

A Menhely Alapítvány szállásain tegnap éjjel körülbelül 90 százalékos volt a kihasználtság, vannak tehát még szabad helyek, várják a rászorulókat – közölte az igazgató hozzátéve, ha valaki veszélyeztetett emberrel találkozik az utcán, próbáljon beszélgetni vele, és ha úgy látja, nincs nagy baj, hívja a diszpécserszolgálatot. Ha viszont nem kap rendes válaszokat, és úgy tűnik, hogy a hajléktalan nem tud térben és időben tájékozódni, akkor a mentőket kell értesíteni.

Hajléktalanok a Blaha Lujza téri aluljáróban. Fotó: Horváth Péter Gyula

NONSTOP MŰKÖDIK AZ ÖKUMENIKUSOK CSEPELI KÖZPONTJA

Országszerte három, valamint egy határon túli helyszínen, éjjel-nappal nyitva tartó melegedőhelyeken és fűtött sátorban, meleg étellel várja a rászorulókat az Ökumenikus Segélyszervezet. Csepelen éjszaka is rendelkezésre áll a fűtött sátorral bővített nappali melegedő, ahol nem csak a hajléktalanokat fogadják, hanem mindenkit, aki fűtetlen vagy nem megfelelően fűtött lakásban él. A központban tartózkodási és tisztálkodási lehetőséget, valamint étkezést is biztosítanak. A szervezet gyulai és a debreceni központjában is minden betérőnek biztosítanak helyet, szükség esetén ideiglenes helyekkel bővítik a központot. A segélyszervezet “utcai megkereső szolgálatai” folyamatosan járják a városokat és a környező tanyavilágot meleg teával és élelemmel. A szokatlan hideg miatt Kárpátalján is rendkívüli intézkedésekre volt szükség. Beregszászon a város és több szervezet együttműködésével péntek este krízismelegedő nyílt, ahol folyamatosan várják a rászorulókat.

SEGÍTS TE IS AZ UTCÁN ÉLŐKNEK

A Budapest Bike Maffia meghosszabbította akcióját, és január 10-ig minden nap várja a felajánlásokat, amiket aztán szétosztanak a nélkülözők között. Facebook eseményükben azt írják, mindenki fokozottan figyeljen a másikra, és aki hajléktalan embert lát az utcán feküdni, ülni, – pláne hiányos öltözékben / takaró nélkül, kérdezze meg tőle, hogy szüksége van-e segítségre, továbbá hívja a Menhely Alapítvány diszpécserszolgálatát! Várnak minden önkéntes segítőt keddig bezárólag zsíros kenyér készítésre és tea főzésre az Élesztőbe, illetve, aki tud takaróval és egyéb élelmiszerrel – ropi, keksz, süti – segíteni, azt a Food Truck udvarban várják. 

Fotó: Horváth Péter Gyula

SENKIT SEM HAGYNAK A HIDEGBEN

Czibere Károly, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pénteki sajtótájékoztatón közölte, a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy senkinek se kelljen az utcán éjszakáznia, országszerte 11 100 férőhely áll a hajléktalanok rendelkezésére, ez még a leghidegebb éjszakákon is elégséges. Ezen túl pedig jelenleg 83 utcai szolgálat működik. Feladatuk az életmentés: ha tudomásukra jut, hogy valakinek a testi épsége veszélyeztetett, akkor a szolgálat munkatársai meleg helyre “besegítik” a rászorulót – mondta Czibere Károly. Megerősítették a regionálisan működő diszpécserközpontokat, amelyek folyamatos ügyeletet működtetnek, figyelik a szállók, átmeneti melegedők telítettségét, segítik a kapacitások jobb kihasználtságát.

Czibere Károly felhívta a figyelmet arra, hogy nemcsak a fedél nélkülieket fenyegeti a hideg, hanem az egyedül élőket, időseket is, akiket szintén nem hagy magára a kormány. A szociális törvény rögzíti ugyanis az önkormányzatok felelősségét: ha valakinél testi épséget fenyegető veszélyeztetettség alakul ki, akkor az önkormányzatoknak soron kívül kell intézkedniük, valamint jelzőrendszert is működtetniük kell ebben az időszakban. Fontos része az önkormányzati rendszernek a már több mint ezer faluban működő falugondnoki és ötszáz tanyasi területen megtalálható tanyagondnoki szolgálat, amely szintén segít a kihűlések megelőzésében.

Az államtitkár felhívta a lakosság figyelmét arra, hogy ha utcán fekvő, kihűlésnek kitett emberekkel találkoznak, vagy észreveszik, hogy szomszédjuk kéménye nem füstöl, és az egyébként tevékeny embert nem látták egy ideje, haladéktalanul értesítsék a családsegítőt, az önkormányzatot vagy a diszpécserszolgálatot, illetve hívják az ingyenes 107-es vagy 112-es telefonszámot. A diszpécserszolgálatok és a hajléktalanellátók működésével kapcsolatos információk megtalálhatók a www.diszpecserportal.hu és a www.hajlektalan.info oldalon.

RENDŐRÖK SEGÍTIK AZ IDŐSEKET

Pogácsás Tibor, a BM önkormányzati államtitkára elmondta, az országos rendőrfőkapitány, valamint a belügyminiszter utasította a rendőröket, polgárőröket és polgármestereket, hogy különösen figyeljenek oda a településükön egyedül élő, rászoruló, idős emberekre. Kiemelt feladataik az eltűnt személyek felkutatása, az elakadt autósokon való, illetve a halaszthatatlan orvosi ellátására szorulók kórházba jutásának segítése. Emellett nyilvántartják a mintegy 3900 melegedőhelyeket is országszerte.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a BM által biztosított tűzifaprogram keretében mintegy 2300 önkormányzat jutott tüzelőanyaghoz, amit a rászorulók között osztanak szét. A polgármesterektől pedig azt kérték, hogy a közfoglalkoztatottakat is vonják be a segítségnyújtásba. Pogácsás Tibor elmondta azt is, hogy az Országos Vízügyi Főigazgatóság 12 jégtörő és 2 jégterelő hajót biztosít, hogy az esetleges jegesedés következtében a védművek és különböző létesítmények ne károsodhassanak.

Fotó: Horváth Péter Gyula

NINCS GÁZ, VAN GÁZ

Aradszki András, az NFM energiaügyért felelős államtitkára közölte, a Magyarországra irányuló földgázszállítás folyamatos, nyomáscsökkenést nem tapasztaltak, és erre vonatkozó előrejelzés sem érkezett a partnerszolgáltatóktól. A téli fűtési szezon kezdetén 3,7 milliárd köbméter gáz volt a tárolókban, az ország napi gázfelhasználási kapacitása jelenleg 201 millió köbméter, ehhez képest a tényleges fogyasztás csütörtökön 81 millió köbméter volt, tehát bőven van tartalék – mondta az államtitkár, hozzátéve, hogy az előző évhez képest idén 13 százalékkal növelték a kötelezően tárolandó gázmennyiséget. Aradszki András azt hangoztatta, hogy a magyar gázellátórendszer korszerű, képes a legextrémebb igényeket is kielégíteni, vagyis tartós hideg idő esetén is biztosított a gázellátás. Lehetséges rizikófaktorként említette a gázimport megszűnését valamilyen irányból, amire 2009-ben volt utoljára példa Ukrajna felől. Ha ez ismét megtörténne, akkor is van további beszerzési lehetőség például Ausztria és Szlovákia felől – tette hozzá Aradszki András.

Ha bárhol gond lenne a fűtéssel, közzétették a közműszolgáltatók elérhetőségeit. Hiba esetén az itt található telefonszámokon lehet elérni a szakembereket.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) internetes oldalán közzétette az elérhető melegedőhelyek listáját. Mukics Dániel az OKF helyettes szóvivője portálunkkal közölte, ezeket akkor üzemelik be, ha például sérül a távhőszolgáltatás vagy az elektromos hálózat, és az áramkimaradás miatt többen nem tudnak otthon fűteni, ilyenkor a település polgármestere vagy a védelmi bizottság intézkedik a melegedőhely megnyitásáról.

A legfontosabb telefonszámok baj esetén a tragédiák elkerülése érdekében:

– 107 vagy a 112 illetve a 0-24-ben hívható a Menhely Alapítvány regionális diszpécserszolgálatának telefonszáma is a 06-1-338-4186

Forrás: Pesti Srácok

Itt lehet hozzászólni !