A Jobbik mellé állt a liberális ikon

888

a-jobbik-melle-allt-a-liberalis-ikon

Heller Ágnes helyeselné, hogy a baloldal összefogjon a Jobbikkal. A filozófus az atv.hu kérdésére válaszolt.

“Összefogás akkor lehet, ha mind a két fél akarja. Számszerűen mindenképpen igaz, hogy ha együtt lépnének fel a Fidesszel szemben, akkor megvernék. Nem lenne rossz, ha megtennék, de ha nem akarják, ne tegyék.

Az összefogás talán nem is jó szó, de támogathatnák egymást,

amit egyébként nagyon nehezen lehetne elmagyarázni a szavazóknak, még akkor is, hogy ha alapjában véve ma vészhelyzet van Magyarországon. Amennyiben a felek identitása ezt kizárja, nem kell ideológiai engedményeket tenniük, és

a nyílt megegyezés helyett dönthetnek csupán egymás jelöltjeinek támogatásáról is,

miközben maguk alakítják ki kampánystratégiájukat. Aztán, ha megbukott a Fidesz, a mostani választási rendszer módosításával ki lehetne írni új választásokat a győztes pártok között.

– válaszolt Heller Ágnes arra a kérdésre, amely azt firtatta, lehet-e akárcsak technikai koalíció a baloldal és a Jobbik között.

Forrás: 888

6 hozzászólás “A Jobbik mellé állt a liberális ikon” bejegyzésre

  1. Letiltatni szerint:

    2006 egyik meggyalázója szólt. S a mostani kormány is feléjük tart, azon kijelentésével, hogy nem kellett volna a gyurcsányista terror ellen lázadni.

  2. Lovas szerint:

    Letiltani::a drága haverjaid lassan elvtársnak szólítják egymást és az internacionálét éneklik a kommunistákkali kézen fogva. Heller még ezek közül is a legalja. Büszke lehetsz a bandádra!

  3. Letiltatni szerint:

    Megzavarodhattál. Nem elég a pártutasítást olvasni a kommentelésről, értelmezni is kellene.
    Internacionálét éneklő komcsikat keresel?
    Tessék pár név:
    google -> fidesz-mszmp-tagjai

    De ha elbírod a könyvtárak súlyát, az önéletrajzokat is felkeresheted.

  4. Nagyapó szerint:

    Igaz. Vannak komcsik, akik az első lehetőségre megszabadultak pártkönyvüktől, viszont a maradék – amelyik jól meglopta magát, ragaszkodván zsákmányához – maradt továbbra is komcsi.
    Ezek írogatja hazug, destruktív szövegeiket.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. Letiltatni szerint:

    Soros pénzen kineveltre gondol?
    Őrzi még a pártjelvényét a fiókban.

    Példa egy dicső komcsira:
    “Az Antall-kormány beiktatása után 1990 májusa és decembere között a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, illetve 1990 júliusától decemberéig a privatizációért felelős kormánybizottság elnöke volt.”

    Matolcsy György, mszmp tag.

  6. Tóth kati szerint:

    Miféle vészhelyzetre gondol ez a kriptaszökevény banya?Csak nem arra,hogyha 2018-ban is vesztenek,akkor végleg végük?Hát meg se fogja érni,nem mindegy már neki?Vagy a sírból is ő akarja majd megmondani a tutit?Egyébként ki ez a nyanya,mit képzel ez magáról?
    Tegyük fel,hogy összefognak és egy hangyaf…sznyival nyernek.Mit fognak csinálni másnap?Mert nem elég nyerni,egy országot kell vezetni,megvédeni,gazdaságot fejleszteni…stb.T.komcsik,libsik,jobbik!Tetszenek érteni valamihez?

Itt lehet hozzászólni !