Ezeket az autókat vették a magyarok, mint a cukrot

Privátbankár

ford_gw2016-st-linegroup_04_2000

A Datahouse adatai szerint 2016-ban egészen összesen 96,5 ezer új autót helyeztek forgalomba Magyarországon, ami 25,1 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

Decemberben 9750, az egy évvel korábbinál 37,5 százalékkal több személygépkocsit állítottak forgalomba a magyar utakon.

Kishaszonjárművekből tavaly egész évben 21 333-at, decemberben 2438-at helyeztek forgalomba, ami 21,8, illetve 6,3 százalékkal haladja meg a bázisidőszakokban mértet.

Az autómárkák közül, 2015-höz hasonlóan, a Ford volt a legnépszerűbb tavaly is, 15 091-et értékesítettek, ezzel 12,8 százalékos piaci részesedést szerzett. A második helyen 11 266-os eladással a Suzuki áll, míg a harmadik legnépszerűbb autómárka az Opel volt, amelyből 10 536-ot adtak el tavaly.

Kevesebb busz fut az utakon

Nagyhaszonjárművekből (tehergépkocsikból és vontatókból) tavaly 5515-öt helyeztek forgalomba, ami 188-nal, 3,3 százalékkal kevesebb a 2015-ösnél.

Buszokból tavaly 411-et, az egy évvel korábbinál csaknem negyedével kevesebbet állítottak forgalomba.
A motorkerékpároknál 6 százalékkal, 2213-ra nőtt a forgalomba helyezések száma tavaly az egy évvel azelőttihez képest.

Forrás: Privátbankár

Itt lehet hozzászólni !