A fővárosiak többsége alkalmatlannak tartja Demszkyt

MTI, Mno.hu, Csepel.info

Újraosztanák a kártyát? – A Progresszív Intézet “alig” köthető az MSZP-hez

A budapestiek csupán kétötöde tartja Demszky Gábor SZDSZ-es főpolgármestert teljes mértékben vagy inkább alkalmasnak a főváros vezetésére, míg 55 százalékuk inkább nem vagy egyáltalán nem gondolja ezt róla – olvasható a Progresszív Intézet és a Publicus Intézet kutatásában.

A közvélemény-kutatásból kiderül: azontúl, hogy a megkérdezettek döntő többsége, 78 százaléka szerint ma Magyarországon általában véve rossz irányba mennek a dolgok, hasonlóan pesszimistán vélekednek Budapest helyzetéről is. A július 2. és 4. között, nyolcszáz fő telefonos megkérdezésével végzett felmérés szerint a fővárosiak 74 százaléka úgy gondolja, hogy Budapesten inkább rossz irányba mennek a dolgok.

Az elemzésben az olvasható, hogy az általános elégedetlenség szorosan kapcsolódik a főpolgármester személyéhez is. A fővárosban lakók 70 százaléka gondolja úgy, hogy az tenne jót a városnak, ha új polgármester érkezne. Ezzel szemben csupán a fővárosiak 17 százaléka mondja azt, hogy a fővárosnak Demszky Gábor további munkája a hasznára válna.

A megkérdezetteknek körülbelül a kétharmada (64-68 százaléka) inkább nem választaná újra Demszkyt, ha korábbi ígéretei ellenére mégis elindulna a főpolgármester-választáson 2010-ben. A válaszadók átlagosan 2,5-es osztályzatot adtak Demszky elmúlt négyéves tevékenységére. Valamivel pozitívabb Demszky megítélése nagyobb távlatban nézve: 10-ből 5 válaszadó szerint Demszky működése az elmúlt 20 évben inkább a város javát szolgálta.

Forrás: MTI, Mno.hu

23 hozzászólás “A fővárosiak többsége alkalmatlannak tartja Demszkyt” bejegyzésre

  1. Öreg halász szerint:

    A Progresszív Intézet messziről kikerülte Budapest vezetésének a témáját – a pártok felől. Mert akkor ugyebár már nemcsak Demszky et. van a célkeresztben, akit az MSZP-sek sem szeretnének még egyszer a főpolgármesteri székben látni.

    Viszont azt se felejtsük el, hogy ezt a dilettáns Csepel-gyűlölőt éppen az MSZP-nek köszönhetjük, hiszen már 1994-ben le lehetett volna váltani. No meg a csepeli szavazóknak, akik minden 4 évben rászavaztak arra, akinek Csepel jó pár problémáját köszönheti.

  2. Kovács Ernő szerint:

    Fótról mit tudtok? Aki kiváncsi rá, az tudja hol keresse!

  3. toto szerint:

    nem érdekel fót, én budapesten lakom, fóttal foglalkozzanak a fótiak, illetve az illetékes hatóságok. tipikus komcsi szöveg, elvonjátok a figyelmet, holott szétlopják az országot, és a fővárost.
    Demszkynek mennie kell!!!

  4. Prendick szerint:

    Ernő, mekkora móka lesz, amikor jövőre majd a Szilárd is megverekszik Szenteckyvel. Igaz, Orbán is pofozkodni akar a Gárdával.
    Kezd kibontakozni a Fidesz által vázolt “Új irány”. 🙂

  5. Szila szerint:

    Ha belegondolok, hogy gyermekként milyennek (tisztának, biztonságosnak és gyönyörűnek) láttam Budapestet és hogy a gyermekeinknek csak ezt a szutykot hagyták, akkor ez a bűn mind ennek a mocskos bűnöző bandának a lelkén szárad. Hogy ejtheti ki még magyar ember a száján a nevét ennek az utolsó csürhének?!
    Budapestnek meg van minden adottsága, hogy a világ legszebb, legelőkelőbb, mégis a legtermészetesebb városává váljon. Csak rajtunk múlik, a mi döntésünk.
    Fogalmam sincs, hogy ki lehet az a degenerált vagy áruló, vagy idegen kétötöd?!

  6. ficánka szerint:

    Szerencsétlen móka-mester Prendick! “Szilárd is megverekszik Szenteczkyvel.” Te persze az utóbbinak szorítasz, ez a párt utasítása!

  7. balszélső szerint:

    Prendick! Ami neked móka, az addigra lefutott meccs lesz.
    Könnyen lehet, hogy nem az lesz a fő kérdés Csepelen jövő összel, hogy ki lesz a polgármester, hanem az, hogy mekkora kisebbségben lesznek a szocik a KT-ben.

  8. Prendick szerint:

    Balszélső, olvastad a fóti híreket? A fideszes polgármester ütötte a szoci alpolgármestert valami mikrofonnal.
    Erre jósoltam meg, hogy jövőre, amikor Szilárd lesz a polgi, Szenteczky lesz az alpolgi, majd ők is így ütik egymást.

    /Ne kelljen már minden viccet megmagyarázni./

  9. Öreg halász szerint:

    Ha viszont a fóti esetből ezt ilyen zseniálisan megjósoltad, kár, hogy ennek akkor már egy jobbikos barátnő sem tud majd örülni, hiszen addigra mind elveszíti a fejét.

    😉

  10. Szila szerint:

    Prendick!
    Te érted, amit Öreg halász ír? Légyszi magyarázd már el, mert én nem.

  11. Szila szerint:

    ficánka! hát itt is?!

  12. Prendick szerint:

    Szila, nekem sem világos. Mondjuk tegnap megesett, hogy épp értekeztünk és közben szemlátomást erősen “bekávézott”, tán most is lehet valami. Akkor is az volt a jel, hogy kissé Miskára hajazóan impresszionista hozzászólásokat kezdett elkövetni és bíztatott közben, hogy húzzam meg én is az üveget.
    Nem ítélem el, nyár van, az ember oldottabb, csak hát a megfejtéshez hasonló állapottal kéne bírni, ami nekem nem szokásom. 😉

  13. Szila szerint:

    Prendick! Jajj, az nekem sem. Márpedig én attól tartok, hogy nem kell túl sok ehhez az állapotához. Mondjuk a lányom szokta mondani, amikor jókedve van, hogy minek inna alkoholt, ha így is jól érzi magát?! De sajnos az Öreggel már nem először járok így, hogy nem értem, mit is akar humorizálni. Benned bíztam, hogy talán a mérhetetlen empátiáddal egyszerűen beleérzel a fejébe és tolmácsolod.

  14. balszélső szerint:

    Prendick! Aligha felejti el a Szilárd, hogy 2006-ban inkább egy fővel csökkentették az alpolgármesteri posztok számát, csak nehogy a FIDESZ is kapjon egyet!
    Jóslatod a legnagyobb öngól lenne, amit a csepeli FIDESZ elkövethet!

  15. miska72 szerint:

    A baloldalon több a gazember!
    Várjuk ki a nyomozás végét!
    Ha bűnös bűnhődjön!
    Akkor azt mondom!
    Könyörgöm……………………..fel!
    Lehet, hogy a fideszben is vannak gazemberek, sőt biztosan, de a maszop és a szadesz mindenkin túltesz. Az MDF-ről meg ne is beszéljünk.
    A végén kiderül, hogy ezek MEGÉLHETÉSI POLITIKUSOK!
    Ez egy szervezett bűnszervezet.
    Hogy MAFFIA az állam.

    Gazemberek vezetik az országot!
    Gazemberek vezetik a kerületet, meg egy Szélhámos.
    Hát hogy , hogy mi folyik Fóton, az minket nem érdekel?
    DEHOGYNEM!
    A gazemberség, a korrupció, a bűnözés, mindegy, hogy Fóton történik, vagy Csepelen, az akkor is bűn marad! És az ellopott pénzt velünk, adófizetőkkel fizettetik meg!

  16. miska72 szerint:

    Őreg halász, volt már olyan történet is, hogy a rendőr lelötte a feleségét.

  17. miska72 szerint:

    Mindenkinemk elöntheti az agyát a sz@r!
    Még a rendőrnek is!
    Meg a gárdistának is!
    Meg ………………is
    Meg ………………is.
    Meg ………………is. 😉

  18. miska72 szerint:

    Meg K. Tamásnak is! 🙂

  19. Öreg halász szerint:

    Miska, remélem, hogy akkor most már érted, hogy miről írtam 😉

    Nem feltétlenül kell Prendickesen gondolkozni, és mindent kivetíteni meg általánosítani. Mert még kiderül, hogy nem minden jobbikos vágja le a barátnője fejét, nem minden cigány bűnöző, nem minden bűnöző cigány, nem minden MSZP-s Gyurcsány és nem minden fideszes veri be mikrofonnal mások orrát.

  20. Prendick szerint:

    Ez az Öreg halász, egyszerűen kell gondolkodni, mint a faék. Miért is kéne “Prendickesen gondolkozni”? Az rém fárasztó. 🙂

  21. Gordon szerint:

    Nem fárasztó, csak nincs érteleme, mert zsákutcába vezet. 🙂

  22. Papasa szerint:

    “Csepelen, a szigetszentmiklósi MO lehajtónál, az autópályával közvetlenül határos telkek egyben eladók. A telkek egymással szemben fekszenek, csak az autópálya választja el őket egymástól. A kissebik terület 85343m², a nagyobbik 124955m². A területre kereskedelmi, vendéglátó-ipari és gazdasági ingatlan építhető. Beépíthetőségük 40% illetve 50%. Amennyiben az érdeklődés komoly, komplett anyaggal, rendezési tervvel és dokumentációval tudunk szolgálni. Amennyiben a terület kicsinek bizonyul az elképzelt vállalkozás volumenéhez, további segítséggel tudunk szolgálni a bővítéshez. “

Itt lehet hozzászólni !