Az ISIS vállalta a merényletet, szökésben a terrorista

Origo

Az ISIS vállalta a merényletet, szökésben a terrorista

Elengedték a berlini kamionos merénylet korábban őrizetbe vett gyanúsítottját – közölte a német szövetségi legfőbb ügyészség kedden. A merényletet az Iszlám Állam vállalta magára, mint közölték, a támadó „az Iszlám Állam harcosa, aki a keresztesek koalíciójának állampolgárait veszi célba”.

A nyomozás során mindeddig nem találtak olyan bizonyítékot, amely megalapozná a gyanút, hogy a korábban őrizetbe vett férfinak köze volt a tragédiához – közölte az ügyészség.

Korábban a berlini rendőrfőnök azt mondta: nem sikerült igazolni, hogy valóban a gyanúsított ült annak a lengyel rendszámú kamionnak a volánjánál, amely hétfő este belehajtott a berlini karácsonyi vásár vendégeinek tömegébe.

A sajtóhírek szerint pakisztáni származású menedékkérő tagadta, hogy köze lenne a történtekhez.

Kedden este az Iszlám Állam vállalta a merényletet,a terrorszervezethez köthető lap azt írta, a támadó „az Iszlám Állam harcosa, aki a keresztesek koalíciójának állampolgárait veszi célba”.

„Az igazi támadó még szökésben van, és további pusztítást okozhat” – mondta a forrás a lapnak, hozzátéve, hogy a férfi fel van fegyverezve, és veszélyes.

Ezt támasztja alá az is, hogy a belügyminiszter korábban közölte: nincs meg a pisztoly, amivel megölték a kamion anyósülésén talált áldozatot. Kiderült az is, hogy az őrizetben lévő férfin nem találtak lőpornyomot – írta a Bild.

Sajtótájékoztatóján a berlini rendőrkapitány is megerősítette, hogy nem teljesen világos, hogy valóban a tettest fogták-e el. Ezt még nem tudták megerősíteni – mondta Klaus Kandt.

A rendőrséget és a különleges egységeket értesítették a fejleményről, és a berlini rendőrség megismételte a felhívását, hogy a lakosság értesítse őket minden gyanús dologról, mivel az őrizetben lévő gyanúsított tagad.

Fotó: Getty Images/Sean Gallup

Forrás: Origo

3 hozzászólás “Az ISIS vállalta a merényletet, szökésben a terrorista” bejegyzésre

  1. bagoly szerint:

    Idióta németek ! Meddig dédelgetik még keblükön ezeket a kígyófajokat ?

  2. robi szerint:

    Jövőre döntenek a németek: Schulz vagy Merkel legyen a kancellárjuk.
    Pont.

  3. Jobban szerint:

    http://magyaridok.hu/kulfold/allahu-akbar-uvoltessel-tamadtak-betlehemezo-ovodasokra-1273540/
    2016. DECEMBER 21. SZERDA 18:51
    „ALLAHU AKBAR!” ÜVÖLTÉSSEL TÁMADTAK A BETLEHEMEZŐ ÓVODÁSOKRA
    KRONE ZEITUNG, HIRADO.HU
    Allahu akbar – kiáltással és Korán-idézetekkel szakított félbe egy osztrák óvodai betlehemezést egy szomáliai menedékkérő.

    Korán – idézetekkel szakított félbe egy óvodai karácsonyi műsort egy huszonnégy éves, súlyos mentális problémákkal küzdő szomáliai bevándorló kedd este. A Krone úgy tudja, hogy a férfi az an-Núszra front követője, jelenleg azt vizsgálja az ügyészség, hogy valóban a terrorista szervezethez tartozik-e.
    A karácsonyi ünnepség alatt senki sem szólt, mikor a férfi beállt a betlehemező gyerekek mellé a színpad széléhez, de amikor előkapott a hátizsákjából egy Koránt, és rögtönzött előadást tartott ordítozásokkal kísérve, két férfi felpattant a helyéről, és levonszolták a megijedt gyerekek közül.

Itt lehet hozzászólni !