Nyilvános a Kossuth Lajos utcai üzletközpontok megújítására kiírt ötletpályázat eredménye

Csepel.hu

tbe_3558

Ez év tavaszán Csepel Önkormányzata nyílt ötletpályázatot hirdetett a kerület belvárosának meghatározó elemeit jelentő Kossuth Lajos utcai üzletközpontok megújítására. Fontos megjegyezni, hogy az önkormányzat a pályázati kiírásban nem vállalta, hogy a díjjal jutalmazott pályamunkákat megvalósítja.

A Kiíró a pályázat meghirdetésével elsősorban azokat az újszerű elgondolásokat, színes elképzeléseket, kreatív ötleteket kereste, amelyeket felhasználva, esetleg továbbgondolva a mára már elavult épületkomplexum és a hozzá kapcsolódó tér végre Csepel belvárosi jellegét méltón képviselni tudó, környezetéhez illeszkedő funkcionális épületkomplexummá és közösségi térré alakulhat át.

A felhívásra tizenhárom pályamű érkezett be. Mindaz, aki beadta ötleteit erre a pályázatra, egy hasznos közösségi munkához járult hozzá.

Minthogy a közös munka által vezérelt, a csepeliek véleményét is tükröző megújulás a cél, a beérkezett pályaműveket az önkormányzat közönségszavazásra bocsátotta. A közönségszavazás nyertese a 13. sz. pályamű („Hullámzó szalag”) lett, amely bruttó 500.000 Ft díjban részesül.

A pályázati kiírás során egy közönségdíj kiadásában gondolkodott a Kiíró, ugyanakkor a közönségdíjak számát nem korlátozta. S mivel a közönségszavazáson a 2. helyet megszerző 11. sz. pályamű („Lebegő séta”) közel dupla pontszámmal emelkedett ki az átlag mezőnyből, a Bíráló Bizottság úgy döntött, hogy ez a pályamű is díjban részesül. Esetében a díj összege bruttó 300.000 Ft.

A beérkező ötleteket a Bíráló Bizottság tagjai – köztük elismert építészek, a kerület főépítésze, egy tájépítész, valamint a kerület városfejlesztési feladatainak ellátására létrehozott Csepeli Városfejlesztési Kft. ügyvezetője – is értékelték a 2016. december 12-én megtartott bíráló bizottsági ülés alkalmával. A bizottság elnöke Borbély Lénárd, Csepel polgármestere volt. A bizottságban helyet kapott Budapest főváros képviseletében Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes is.

A Bíráló Bizottság a kitűzött célok és az előre megfogalmazott kritériumrendszer alapján hozta meg döntését. A pályázat elbírálásának kritériumai a következők voltak: építészeti minőség, környezetbe való illeszkedés, fenntarthatóság, műszaki megvalósíthatóság és költségvonzat.

 

A Bíráló Bizottság egyhangú döntése alapján első díj nem került kiadásra, minthogy a bírálóbizottság a beérkezett pályaművek között nem talált olyan megvalósításra egyértelműen alkalmas kiemelkedő tervet, amely maradéktalanul és magas színvonalon oldotta volna meg a tervezési feladatot. A második díj bruttó 800.000 Ft, a harmadik bruttó 600.000 Ft jutalommal jár.  A Kiíró további négy pályaművet megvétellel jutalmazott, egyenként bruttó 400 000 Ft értékben:

2. sz. pályamű: „Fény és üveg”

3. sz. pályamű: „Hullámzó áttetszőség”

5. sz. pályamű: „Színes pixelkert”

8. sz. pályamű: „Ívek behálózva”

A Bíráló Bizottság döntését követő napon, 2016. december 13-án, online eredményhirdetésre kerül sor a csepelarca.hu felületén. Az eredményhirdetést követően minden díjazott pályaművet benyújtó pályázó e-mailben kapott értesítést.

Ünnepélyes díjátadóra 2016. december 19-én kerül sor 14:00 órai kezdettel. Az eseményre minden pályázót szeretettel várnak a szervezők. A helyszín: Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata – Polgármesteri Hivatal, Nagytanács Terem (Cím: 1211 Budapest, Szent Imre tér 10.)

A díjátadót követően további részletekről adunk tájékoztatást az ötletpályázatról.

 

A díjazott pályaművek rangsorolása:

Helyezéssel értékelt pályaművek:

1. díj nem került kiadásra, minthogy a Bíráló Bizottság a beérkezett pályaművek között nem talált olyan megvalósításra egyértelműen alkalmas kiemelkedő tervet, amely maradéktalanul és magas színvonalon oldotta volna meg a tervezési feladatot.

2. díj: 13. sz. pályamű: „Hullámzó szalag” (díjazás összege: bruttó 800.000 Ft)

Pályázó szerző: Deichler Tímea

Szerzőtárs: Jakab Dániel

3. díj: 12. sz. pályamű: „Cső és zsiráf” (díjazás összege: bruttó 600.000 Ft)

Pályázó szerző: AU.ROOM Építész Műhely (Képviselő neve: Gyergyák János)

Szerzőtárs: Másfél Építész Stúdió Kft. (Képviselő neve: Sebestyén Péter)

 

Megvételben részesülő pályaművek:

A bírálóbizottság döntése alapján rangsorolás nélküli egyenként bruttó 400 000 Ft értékű megvételben részesült pályaművek:

2. sz. pályamű: „Fény és üveg”

Pályázó szerző: Molnár Bianka

1. szerzőtárs: Nusszer Diána Alexandra

2. szerzőtárs: Varga András

3. sz. pályamű: „Hullámzó áttetszőség”

Pályázó szerző: Szilágyi Balázs

5. sz. pályamű: „Színes pixelkert”

Pályázó szerző: ALAKart Ipar- és Képzőművészeti Kft. (Képviselő neve: Kelecsényi Gergely)

8. sz. pályamű: „Ívek behálózva”

Pályázó szerző: Mészáros András

Szerzőtárs: Papp Eszter

 

Közönségdíjban részesülő pályaművek:

A közönségszavazás 1. helyezettje: 13. sz. pályamű („Hullámzó szalag”). A díj összege: bruttó 500.000 Ft.

Pályázó szerző: Deichler Tímea

Szerzőtárs: Jakab Dániel

A közönségszavazás 2. helyezettje: 11. sz. pályamű („Lebegő séta”). A díj összege: bruttó 300.000 Ft.

Pályázó szerző: Kecskés Tibor DLA

Szerzőtárs: Szaszák Gabriella

 

A bíráló Bizottság összetétele:

 

A Bíráló Bizottság Elnöke:

Borbély Lénárd, Csepel polgármestere (Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata)

A bírálóbizottság tagjai:

Szalay-Bobrovniczky Alexandra, humán főpolgármester-helyettes (Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatal)

Majoros Ágnes, főépítész (Csepeli Polgármesteri Hivatal Főépítészi Iroda)

Kapy Jenő, Ybl díjas építész (A Magyar Építész Kamara delegáltja)

Sándor Tamás, tájépítész (S-Tér Kft., A Magyar Építész Kamara delegáltja)

Süle László, ügyvezető igazgató (Csepeli Városfejlesztési és Gazdaságfejlesztési Nonprofit Kft.)

Vékony Péter, vezető építész (Nirmana Építésziroda Kft.)

Zombor József, építész (Zombor és Társa Építész Tervező Bt.)

A Bíráló Bizottság szakértői:

Baksa Lajos, településmérnök, irodavezető (Csepeli Polgármesteri Hivatal Városépítési Iroda)

Trefán László, vezérigazgató (Csepeli Városgazda Nonprofit Zrt.)

Reznicsek Zoltán, építész

Ruisz György, Építész, Általános és Műszaki Igazgató (Csepeli Városfejlesztési és Gazdaságfejlesztési Nonprofit Kft.)

 

Csepel.hu

Egy hozzászólás “Nyilvános a Kossuth Lajos utcai üzletközpontok megújítására kiírt ötletpályázat eredménye” bejegyzésre

  1. fghfjhgkjhk szerint:

    Tehát ez fog megépülni?
    Vagy mégsem?

Itt lehet hozzászólni !