Csepel.info, Mr.Gabee
![Level_toll[1]](http://csepel.info/wp-content/uploads/Level_toll1.jpg)
Sokan emlékszünk a Rain Man (Esőember) című filmre, amit bár 1988-ban mutattak be a mozikban, de azóta a televízió is számtalanszor műsorra tűzte. Dustin Hoffman alakítja Raymondot (Rain Man). A szerep eljátszása előtt próbált mindent megtanulni az autizmusról. Orvosokkal, betegekkel találkozott, megismerte szokásaikat, furcsa világukat, hogy egy autista bőrébe tudjon bújni. Ezen alakításáért Oscar díjat is kapott. A film közelebb hozta az autisták különös világát az emberekhez.
„Az autizmus szociális, kommunikációs kognitív készségek minőségi fejlődési zavara, amely az egész életen át tartó fogyatékos állapotot eredményezhet.” (forrás: www.autista.hu)
Marci autista. Édesanyja elmeséli történetét:
Először az tűnt fel, hogy a többi 4 hónapos kisbabával ellentétben Marci nem gagyogott, nem figyelt a mamájára, nem jelezte ha éhes volt. Két éves korára lassan megtanult rövid mondatokban beszélni, de mikor bekerült a bölcsődébe, abbamaradt a beszéd és nem játszott a társaival. Egyedül az unokatestvérével kommunikált, néhány szóval, mutogatással fejezte ki magát. Édesanyja felkereste a védőnőt, gyermekorvost, akik megnyugtatták, hogy nincsen semmi baj, a kisfiúk amúgy is később kezdenek beszélni.
Marci anyukája nem hagyta annyiban a dolgot, érezte, hogy valami baj van kisfiával, képességfejlesztésre vitte őt. Mikor óvodás lett, az óvónők is észrevették, hogy a kisfiú máshogy viselkedik, mint a többi gyermek, partnerek voltak a segítség megtalálásában. Marcit anyukája neurológushoz, gyógypedagógushoz, majd beszéd vizsgálatra vitte, ahol a szakértői bizottság véleménye szerint Marci problémájának a gyökere nem a beszéd hiba volt.
Az óvodában már nagyon szembetűnők voltak a különbségek Marci és csoporttársai között, nem játszott velük, nem olyan szinten beszélt, mint ők, eldobálta a játékokat, kisebb dührohamai voltak, melyek abból adódtak, hogy a beszédével nem tudta jól kifejezni magát. A szabályokat azonban megtanulta és mereven ragaszkodott hozzájuk. Ezután az óvodával karöltve kérte édesanyja a tanulási képességeket vizsgáló szakértői bizottságot, hogy kiderüljön, mi lehet Marci betegsége. Vizuális készsége nagyon jó volt de térérzéke nem. Ekkor diagnosztizálták nála az autizmust (nem meghatározott pervazív fejlődési zavar).
Négy éves kora után elkezdték a gyógypedagógiai fejlesztést és a mozgásterápiát és még egy év óvodát javasoltak neki iskola előtt. Sikerült olyan iskolát találni, ahol autisták számára külön osztály működik, ahol az ép értelmű és az enyhe, valamint a közepesen súlyos értelmi fogyatékos gyermekek együtt tanulnak. Gyógypedagógusok és asszisztenseik foglalkoznak külön-külön minden tanulóval egyéni képességeik szerint. Az intézmény fő célja az önállóságra való nevelés. Itt megtanulhatják a pénz kezelést, a főzést, a bevásárlást , hogy ezeken tevékenységekkel a későbbiekben segítség nélkül boldoguljanak. Második osztálytól már három napos táborba is elmehetnek az osztállyal.
A tapasztalat szerint az autista gyermekeket szüleik nem viszik közösségbe. Ennek egyik oka az lehet, hogy óvodás korukig toleránsak a gyermekek a tőlük eltérően viselkedő társaikkal, iskolás korukra azonban kiközösítik őket. Az autista gyermekek gyakran izgatottak, túlmozgás jellemzi őket, például kezüket tekergetik, ugra-bugrálnak, nem tudnak egyhelyben ülni, órán felállnak, mászkálnak, emiatt nem mehetnek egészséges gyermekekkel egy osztályba. Marci édesanyja számára nehéz döntés volt, hogy kisfiát egy speciális iskolába írassa, de úgy vélte, ott lesz jó helyen és ott kap megfelelő segítséget, ellátást, oktatást.
Más autusta gyermekek szüleivel ellentétben Marcit olyan sportegyesületbe íratta be, ahol azon túl, hogy sérült, fogyatékos gyermekekkel foglalkoznak, érdekes programokat is szerveznek, mint a mélyvízi úszás, karate, kézműveskedés, vagy akár mozi látogatás, kirándulás. Ez egy új kihívás volt Marci számára, hiszen magára volt utalva, be kellett illeszkednie egy új közösségbe. Itt senki nem gúnyolta ki és nagyon sokat önállósodott.
Marci mára tizenegy éves lett. Hasonló korú unokatestvéreinél kevésbé önálló, de elkészíti a tízóraiját, el tud menni egyedül bevásárolni, azonban nagyon rugalmatlan, ha nincs pontosan olyan kenyér, ami a listán szerepel, nem vesz másikat, vagy például péksüteményt helyette.. Folyamatos kontrollt igényel, mert ugyan mindent megcsinál, de csak ha instrukciót kap rá, például öltözködésnél ruhadarabonként el kell mondani, mit vegyen fel. Cipőfűzőjét önállóan beköti. Az iskolában jelzi, ha éhes, szomjas, az innivalóját is elkészíti magának.
Érzelmeit nehezen fejezi ki. Ha fáj valamije, örül valaminek, vagy ha valami bántja, nem tudja kimutatni. Néha emiatt dührohama van de nem bánt senkit. Nehezen kommunikál, nem nagyon mesél a napjáról, csupán válaszol, ha kérdezik, ugyanakkor előfordul, hogy néhány hét múlva mesél el egy eseményt. Olykor beszédkényszere van. Nagyon megbízható, például az interneten csak azt nézi meg, amit szülei megengednek.
Ha egészséges közösségbe kerül, folyamatosan kontrollálnia kell önmagát – például hogy ne tapsikoljon – , ettől feszült lesz, ilyenkor az orvos szerint hagyni kell, hogy otthon „kitombolja” magát. Nagy hasznát veszik a gimnasztikai labdának, azon ugrál, vagy ráhasalva olvas. Ezek a rohamok enyhék, de vannak olyan autista gyermekek, akiknél olyan súlyos, hogy állandó gyógyszeres kezelést igényelnek.
Marcinak van egy négy hónapos kistestvére. Ha sír, odaadja neki a cumiját, gondoskodó vele, de mégsem lehet rábízni. Kitűnő tanuló, saját tempójában halad a tananyaggal. Ugyanazt tanulják, mint egészséges társaik, csak más módszerrel. Több idő jut egy gyermekre és személyre szabott a tanulás. Az osztályában jól kijönnek egymással a gyerekek, de ott is előfordul lökdösődés, verekedés.
Érdeklődését kettősség jellemzi, nagyon szereti a kicsiknek szóló játékokat, meséket, melyeket könnyen megért, azonban érdeklik a korosztályának megfelelő filmek is.
Nagyon ragaszkodik az előre megbeszélt dolgokhoz, eseményekhez, emiatt néha váratlanul elutaznak, beillesztenek egy-egy programot, hogy Marci szokja meg a flexibilitást és azt, hogy néha történnek előre nem tervezett dolgok, amik ettől még jók és érdekesek.
Felnőtt korukban az autizmussal élő emberek egy része speciális otthonban lakik, ahol ellátják őket, egy részük kizárólag segítséggel tud élni, de sokan önállóan képesek ellátni magukat. Marci édesanyja úgy véli, kisfia képes lesz ellátni magát, talán a pénzügyekben, csekkek feladásában lesz szüksége segítségre.
De még messze van Marci számára a felnőtt kor. Más, mint a többiek, érdekes, kedves, értékes gyermek. De hát ez az egyik szépsége az életünknek, hogy mindannyian különbözőek vagyunk!
