Rendhagyó tanítási nap – Csepel platós teherautóval

Honvédelem.hu, Csepel.info

2016.10.20.1956-os programok a Lónyay utcai Református Gimnáziumban.

GAZ 66 típusú zárt dobozos katonai mentőautó, Csepel platós és Fakarusz teherautók jelezték a napokban a budapesti Lónyay Utcai Református Gimnázium épülete előtt, hogy aznap rendhagyó „tanítás” vár a diákokra.

1956 októberének budapesti eseményei az önkéntesek közreműködésével elevenedhettek meg a gimnázium falai között. Jóval több volt ez, mint megemlékezés vagy akár történelmi játék. A felkelőközponttá alakult épületben, az iskola egyik tanára, Jenei Miklós tanár forgatókönyve alapján hitelesen rekonstruálták a 60 évvel ezelőtti eseményeket. A diákok korhű ruhákba öltözve belülről élhették át az egykori történéseket. A történelemidézést az egykori szemtanúk tették hitelessé. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével dr. Gian Luca Borghese, az olasz nagykövetség kulturális attaséja is.

2016.10.20.1956-os programok a Lónyay utcai Református Gimnáziumban.

Az emléknapon nemcsak a Cserép Árpád és Csík Károly vezette hadikonyha-hagyományőrzők 1901 óta üzemelő, a Weiss Manfréd Művekben gyártott mobil tábori kemencéje s az abban sült kenyér és pogácsa varázsolta el a diákságot, Virág Mihály képviselő segítségével, hanem a felvonult harci járművek és a kipróbált haditechnikai eszközök is elengedhetetlen kellékei voltak a történelem megelevenedésének. Az udvaron, Szigyártó László gyűjtő jóvoltából egy Willys Jeep rótta a köröket. A második világháborús amerikai terepjáró személygépkocsi, a szövetségesek egyik legnagyobb példányszámban gyártott, „háborúnyerő” harci eszköze volt. A lend-lease („kölcsönbérleti”) rendszer keretében a világháború során a szovjet hadsereg is kapott belőle – így kerültek Magyarországra is.

2016.10.20.1956-os programok a Lónyay utcai Református Gimnáziumban.

A forradalmat leverni akaró szovjet hadsereget, Hagara Gábor elkötelezett gyűjtő jóvoltából, az udvarra betörő BRDM 2 testesítette meg. Ez a páncélozott szállító harcjármű gyalogsági szállító eszközként szolgált, melyet az 1989 előtti Magyar Néphadsereg számára gyártottak. A szovjet hadsereg Magyarországon, 1956-ban második világháborús T-34-es és modernebb T-54-es tankokat vetett be, melyek pár működőképes példánya ma is rendelkezésre áll hazánkban.

l3

A Szovjetunióban és a csatlósállamokban az ’50-estől a ’70-es évekig gyártott és óriási példányszámban felhasznált, a gyalogságot szállító katonai terepjáró személygépkocsi, a Tóth Sebestyén nyugállományú százados és Tóth Levente hagyományőrzők vezette GAZ 69-es fuvarozta a felkelőket.

A diákság testközelből találkozhatott egy Csepel teherautóval is. A Csepel autógyárban készített platós teherautót nagy számban használta az egykori Magyar Néphadsereg – ponyvával borítva a platót főleg a gyalogság szállítására vettették be, de akár ágyúk vontatására is használták.

2016.10.20.1956-os programok a Lónyay utcai Református Gimnáziumban.

A tanári szoba folyosóján az MH Központi Nyilvántartó és Hadkiegészítő Parancsnokság repülőgép-szimulátort és toborzópontot működtetett, míg az udvaron a Budapest helyőrségdandár két hivatásos állományú tisztje tartott céllövészeti, illetve vegyvédelmi bemutatót a lelkes és érdeklődő fiataloknak.

2016.10.20.1956-os programok a Lónyay utcai Református Gimnáziumban.

Közreműködők: MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár, MH Központi Nyilvántartó és Hadkiegészítő Parancsnokság, Báró Podmaniczky III. János Honvéd Egyesület, Budapest Főváros Védelmi Bizottság, Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Delta Polgárőrség, a Rákosmente Önkéntes Polgári Védelmi Szervezete önkéntesei.

Fotó: Füle Tamás és Ferencváros újság

honvedelem.hu

Itt lehet hozzászólni !