Jáhn Ferenc Dél-pesti Kórház: Egészségvédelmi együttműködés

Délpestikórház.hu

delpest-3

Megállapodást kötött a Magyar Kézilabda Szövetség és a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet. A szövetség részéről Kocsis Máté elnök, a kórház képviseletében pedig Dr. Ralovich Zsolt főigazgató látta el kézjegyével a felek közötti szerződést.

– A Magyar Kézilabda Szövetség számára az egészségvédelem mind az élsport, mind a tömegsport szempontjából kiemelt fontosságú – mondta el Kocsis Máté. – Éppen ezért terjesztettük ki együttműködésünket a Dél-pesti Kórházzal. Célunk, hogy az időről-időre előforduló, rutinszerűnek mondható egészségügyi ellátáson túl akut problémák esetén is segíteni tudjuk a kézilabdázókat, a lehető legkorszerűbb körülmények között. A kórházzal kötött megállapodásunk alapjait és napi operatív protokollját a Magyar Kézilabda Szövetség Elnöksége dolgozta, illetve dolgozza ki a kórházzal együtt. Reményeink szerint a keretmegállapodás csupán első, de nagyon fontos eleme egy komplex együttműködésnek.

A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet elkötelezett az egészséges életmód népszerűsítése mellett, szűrővizsgálatokkal, diagnosztikai valamint szakorvosi vizsgálatok széles körével szolgálja az egészségtudatos magatartás terjedését. A Magyar Kézilabda Szövetséggel kötött megállapodás eredményeként a felek hatékony partneri kapcsolata biztosítani fogja, hogy a kézilabda sportolók szervezett keretek között juthassanak magas szakmai színvonalú egészségügyi szolgáltatásokhoz a Dél-pesti Kórházban – hangsúlyozta Dr. Ralovich Zsolt, a kórház főigazgatója.

delpestikorhaz.hu

7 hozzászólás “Jáhn Ferenc Dél-pesti Kórház: Egészségvédelmi együttműködés” bejegyzésre

  1. kispajtás szerint:

    Szegény kézilabdázók, ha olvasták volna a minap megjelent cikket a Dél-pesti Kórházban uralkodó áldatlan és tűrhetetlen állapotokról, talán mégse döntöttek volna így.
    Vagy ők fognak mesélni a sűrgősségin a folyosón, hányásban fekvő, a ruhafogason lógó infúzióval bekötött betegeknek?

  2. ui szerint:

    Milyen gyorsan lekerült Jáhn Ferenc Dél-pesti halálgyárol szóló szerkesztőségi hibából:D felkerült indexes cikk: Azért belinkelem (hogy legyen dolga a törlőemberkének):

    http://index.hu/belfold/2016/10/12/harmadik_vilagbeli_allapotok_egy_budapesti_korhazban/

  3. fghfjhgkjhk szerint:

    Volt ez a Tényekben is, de ott sem találom. 🙂

  4. Lapszemlész szerint:

    Ki olvassa még az Indexet? Népszabadság 2.0

  5. fghfjhgkjhk szerint:

    Aki nem csak az agitpropra kiváncsi?
    Ki néz külföldi tv csatornákat?
    🙂 😀 😛
    A TV2 is az indexé?

  6. potyek szerint:

    Bemennek a kézisek, meglátják az állapotokat, köpnek egyet és inkább megtanulnak focizni 🙂

Itt lehet hozzászólni !