Orbán Viktor: A magyarok bátrak voltak

Kormany.hu

Orbán Viktor: A magyarok bátrak voltak

Büszkék lehetünk arra, hogy egyedül Magyarországon kérdezték meg az embereket a bevándorlás kérdésében, helyes dolgot tettünk, mi magyarok bátrak voltunk ebben az ügyben – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

A kormányfő kiemelte: Magyarországon kifejezhették akaratukat az emberek, és most a kormánynak meg kell mutatni, hogy kötelezi az emberek akarata. Jó ok a büszkeségre, hogy egyedül itt merték megkérdezni az embereket, és ez azt jelenti, hogy “Magyarországon a demokrácia mércéje magas” – értékelt. 

Orbán Viktor az alkotmánymódosítással kapcsolatos egyeztetésekről kifejtette: az ajtaja nyitva áll minden parlamenti frakcióval rendelkező párt és annak vezetője előtt, mert nem lehet úgy jó politikát csinálni, hogy az emberek nem beszélnek egymással. De az ügyeknek van egy fontossági sorrendje, és Magyarország napirendjén most a kényszerbetelepítés megakadályozása a legfontosabb, ehhez kell az alkotmánymódosítás, erről időszerű most beszélni – magyarázta.

Emlékeztetett: a népszavazáson 3,3 millió ember akarta egy irányba mutatott, és ez a tömeg nagyobb, mint amennyit Magyarországon valaha bármilyen politikai párt kapott bizalomként. A voksolók 98 százaléka azt mondta, hogy Magyarország nem engedhet a szuverenitásából, és itt kell eldönteni, kikkel éljünk együtt. Ez egyértelmű helyzet, ezt kell rögzíteni az alkotmányban – mutatott rá.

A kormányfő kifejtette: a parlament arra való, hogy megvitasson kérdéseket, és ilyen az alkotmánymódosítás szövege is, amelyet  egyébként pontos és méltó szövegnek jellemzett. Hétfőn elmondja expozéját az Országgyűlésnek, megfontolják az ellenzék javaslatait, és ha van köztük olyan, amelyet érdemes és méltó befogadni, akkor azt megteszik  – közölte.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a nemzetközi jog egyértelmű: “aki az életéért fut, azt be kell engedni”, így tettek a Jugoszlávia szétesésekor ideérkezőkkel is. Magyarországnak van gyakorlata abban, hogy miként kell emberségesen, igazságosan, és a nemzetközi jognak megfelelően eljárni – jegyezte meg.

Hangsúlyozta: Magyarországon létrejött egy új egység, az emberek világosan elmondták, mit akarnak, és a kormány kötelessége megpróbálni érvényt szerezni ennek, “meg is fogok tenni mindent, hogy ennek érvényt szerezhessünk, és látok is rá esélyt”. Magyarország álláspontja szerint vannak olyan kérdések – az identitáskérdések -, amelyeket senki, így az EU jogalkotása sem érinthet; ezek nemzeti létezésünk alapkérdései, és ha valaki ezeket érinti, akkor nem mi vagyunk az urai sorsunknak, márpedig ezt nem fogadhatjuk el – mondta.

A kényszerbetelepítést le kell venni a Bizottság napirendjéről, mert szétveri az EU-t

A miniszterelnök a svéd kritikákra úgy reagált: kikérjük magunknak, hogy a svédek fizetnek nekünk, Magyarország hozzájárul a vámok nélküli kereskedelemhez, beengedtük a svéd tőkét, ezért “arcátlanság” azt állítani, hogy pénzt adnak nekünk.

Orbán Viktor elmondta: azt remélte, a csütörtöki uniós belügyminiszteri találkozó egyértelműbb helyzetet teremt, de nem került le a kényszerbetelepítés a napirendről. Az Európai Bizottság javaslata tartalmazza a kényszerbetelepítést, de remélhetőleg a bizottság még az Európai Bíróság ítélete előtt belátja, hogy az uniós miniszterelnökök döntésével ellenkező javaslatot tett, és “ezt le kell venni a napirendről, mert ez szétveri az Európai Uniót” – közölte. Hozzátette: mivel csütörtökön nem alakult ki egyetértés a kérdésben, a vita jövő héten az Európai Tanácsra vár.

A miniszterelnök felidézte: az európai miniszterelnökök márciusban arról döntöttek, hogy november közepére vissza kell állítani a tömeges migrációt megelőzően élvezett szabad belső mozgás szabályait, és ennek feltétele a külső határok megvédése. Magyarország a külső határok megvédése szempontjából “üdítő kivétel”, mert itt “még a madár se tud átrepülni anélkül, hogy ne töltene ki egy kérdőívet, hogy kicsoda, miféle, hova akar menni, és milyen célból jön”, de nem mindenhol áll ilyen jól a helyzet – fogalmazott.

1956 a szabadságról szól

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy 1956 a szabadságról szól, amelyre sok minden lehet veszélyes, így az is, ha “mindenfajta ellenőrzés nélkül idegenek jelennek meg egy ország területén, akiknek a szokásai, elképzelései az életről egészen különbözők, mint a mieink”, és a mi szabad társadalmunkat átalakítják az akaratunk ellenére. Nehéz úgy beszélni 1956-ról és a szabadságról, hogy közben kiszakítjuk ezt a mai világ összefüggésrendszeréből – mondta.

Hozzátette, hálás a lengyel elnöknek, amiért eljön a budapesti október 23-i ünnepségre, mert 1956 ugyan magyar szabadságharc volt, de benne voltak a lengyelek is, és ezt nem felejtettük el.

Megállapodást kell kötni a versenyképességről

Orbán Viktor kifejtette: Magyarországon magángazdaság van, vagyis a kormány önmagában nem képes jó gazdaságpolitikát csinálni és javítani a versenyképességet, ehhez meg kell egyezni a magángazdaság szereplőivel.

A kormány olyan megállapodást akar kötni velük, amelynek fontos eleme a szakképzés iránya, a bérpolitika, az adórendszer, de kulcskérdés a fiatalok jövője, az oktatás is – mutatott rá a miniszterelnök.

Kifejtette: mindig heves vita volt arról, hogy a gazdaság jó irányba tart-e, ez elkerülhetetlen része a demokráciának. Fontos annak értékelése, hogy az a munka, amelyet végzünk, értelmes-e, szolgálja-e az embereket – tette hozzá.

Kiemelte: látványos változás, hogy külső, a magyar politikán kívüli szereplők mondták a magyar gazdaságról, hogy jó állapotban van, és azt javasolják a befektetőknek, hogy “ismét forduljanak bizalommal” Magyarországhoz. Ez azt jelenti, hogy Magyarország gazdasági lehetőségei kibővültek, javultak, ezt kell a nemzetgazdasági miniszternek értékelnie és javaslatokat tennie, hogy miként lépjünk tovább – mutatott rá.

Orbán Viktor hangsúlyozta: a cél a munkaalapú gazdasági rendszer, és ennek lényeges, központi eleme a teljes foglalkoztatottság. Magyarországon 5 százalék alatti a munkanélküliség, így lassan inkább a munkaerő hiányával kell megküzdenünk – közölte. Emlékeztetett: korábban azt ígérte, hogy tíz év alatt egymillió munkahelyet hoznak létre, most 660-670 ezernél tartanak, és eltelt hat év, vagyis nem rosszak az esélyek.

A miniszterelnök kiemelte: ahogy van új többség Magyarországért a bevándorláspolitika ellen vagy a népvándorlás ügyében, fontos lenne ez a gazdaságpolitikát illetően is, ezért tárgyalni kell, ahogyan a szakképzési rendszer átalakítása ügyében is tették a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával.

Úgy látja, a kormány és a magyar gazdaság szereplői érzékelik a problémákat, jól azonosítják be az igazi kihívásokat, és közösen keresik a jó válaszokat. A kormány pedig a közös gondolatokat átülteti jogszabályokba – magyarázta.

Forrás: Kormany.hu

18 hozzászólás “Orbán Viktor: A magyarok bátrak voltak” bejegyzésre

  1. Grün Izidor szerint:

    Helyedben nem lennék büszke, hogy még annak tudatában sem sikerült egy érvényes népszavazást kicsikarni, hogy a zemberek már tudták, hogy februárban aláírtad brüsszeli kvótaegyezményt! 😀

  2. Nagyapó szerint:

    A szokásos hazudozások idióta dr grün Izidor Charlie Rodrigeztől.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. Nagyapó szerint:

    Eetásak! Lehet menni tüntetni, mert eladták a Népszavát! A vevő a A Marquard Media Magyarország Kft., amelyik alapvetően életmódmagazinok kiadója. Olyan magazinokat ad ki, mint a JOY, az InStyle, a Shape, az Éva, illetve a Men’s Health, a Runner’s World és a Playboy. A Népszava dolgozói közül a csinosabbját átveszi a Playboy!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  4. Grün Izidor szerint:

    Öreg Farok!
    Várom a tételes cáfolataidat, az igazságot!
    De nem elmenekülni, ahogy szoktál! 😀

  5. robi szerint:

    Eladták a Népszavát?
    Micsoda meglepetés érthette e a hajlott hátú bérenceket!
    Felkészül: HVG.

    Én szóltam.

  6. Jobban szerint:

    A népszerűség mérésére szolgáló legdivatosabb eszköz ma a közösségi hálós rajongók lajstromba vétele.
    Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek jelenleg 539 046 Facebook követője van. Ez a szám hazánk lakosságának függvényében nemzetközi szinten is megsüvegelendő teljesítmény.
    Olyannyira, hogy nincs is európai politikus, aki lakosság/követő relációban le tudná győzni Magyarország miniszterelnökét.
    Forrás: Facebook
    Íme az adatok:
    Orbán Viktor (Magyarország 10 millió lakos): 539 046 – 1 millió lakosra levezetve: 53 904
    Angela Merkel (Németország 81 millió lakos): 2 213 945 – 1 millió lakosra levezetve: 27 332
    Matteo Renzi (Olaszország 60 millió lakos): 907 399 – 1 millió lakosra levezetve : 15 123
    Francois Hollande (Franciaország 66,6 millió lakos): 955 899 – 1 millió lakosra levezetve: 14 373
    David Cameron (Nagy-Britannia 65 millió lakos): 1 229 536 – 1 millió lakosra levezetve: 18 915
    Elég lesújtó képet mutat az egyébként Orbán Viktorral szembehelyezkedő két vezető brüsszeli politikus közösségi hálós népszerűségi mutatója:
    Jean Claude Juncker az Európai Bizottság elnöke (EU összesített lakossága 508450856): 58090 – 1 millió lakosra levezetve: 0,00011425 (!)
    Martin Schultz az Európai Parlament elnöke (EU összesített lakossága 508450856): 190551 – 1 millió lakosra levezetve: 0,00037477 (!)
    Beszédes számok…
    http://magyaridok.hu/belfold/dontott-facebook-nepe-orban-viktor-europa-elen-1085968/

  7. Grün Izidor szerint:

    Tibi atya
    1 223 210
    oldalkedvelés összesen.
    Akkor ki itt a sztár?! 😛 😀

  8. Jobban szerint:

    Ne keverjük össze a repülőt és a köpülőt, ne keverjük az árnyékszéket a törvényszékkel, ne keverjük össze a fartőt a tar fővel, ne keverjük össze a jó bor kulcsát a kóbor Julcsáva…

  9. Grün Izidor szerint:

    Valamint a teniszpályát a pénisztájával, a kecsegve ringó fecskét a recsegve fingó kecskével, a rendszervitát a szervitarenddel és nem utolsósorban a szárnyalást a szarnyalással……..! 😛 😀

  10. Jobban szerint:

    A politikai korrektséggel sikerült annyira megfertőzni Európát, hogy nincsenek már önvédelmi reflexek, csak az igazság elhallgatása. Az évtizedek óta tartó mindennapos iszlám invázió lassan térdre kényszeríti a jogállamot. „A demokrácia kudarc, az egyetlen megoldás a kalifátus” – írja plakátjára a kelet-londoni muszlim. „A saríában, az iszlám erkölcsön alapuló törvényekben hiszünk, nem az alkotmányban” – nyilatkoztatja ki a brit főváros egyik hitszónoka.
    A rendőr hagyja őket tüntetni, inkább a bevándorlásellenes aktivistákat állítják elő, akik azt kiabálják, hogy „ez egy keresztény ország”. A sajtóban ők a rasszisták, a demokrácia ellenségei, sőt az újjáéledő nácizmus képviselői. Hogyan jutottunk idáig?
    A mohamedánok bevándorlása nem csak társadalmi feszültségeket okoz. A többségében muszlim migránsok ugyan szociálisan kivételezett helyzetben vannak, de a kontinens még el tudja őket tartani. Több millióan segélyekből élnek, társadalombiztosítás nélkül jutnak orvosi ellátáshoz, egy sor ingyenes szolgáltatást kapnak, nyelvet tanulhatnak, sportolhatnak, jogsegélyben részesülnek, de évek múlva sem tudnak munkát szerezni, így maradnak a többségi társadalom nyakán. Esetükben asszimilációról beszélni nácizmus, az integráció­juk lehetetlen. A gazdasági szektor csak fogyasztókat lát bennük, nem összeférhetetlen kultúrájú migránsokat. Amíg csörög a kassza, a veszély kifizetődik. Az európai gyógyszergyáraknak, élelmiszeripari vállalatoknak, segélyszervezeteknek, ügyvédeknek – és természetesen az embercsempészeknek – a bevándorlás igazán nagy üzlet. A lassú beáramlás azt a hamis érzetet kelti a nyugati vezetőkben, hogy a folyamat kontrollálható. A párhuzamos társadalmak kialakulása azonban belerondít a képbe, ezért a brüsszeli irányelv szerint no-go zónák nem léteznek.
    Nyilván e direktíva szellemében vitatta a BBC műsorvezetője a magyar külügyminiszterrel szemben a londoni no-go zónák létét nemrég egy interjú során. Néhány évvel ezelőtt azonban épp a brit közszolgálati csatorna oknyomozó riportere készített egyórás filmet az Egyesült Királyság olyan területeiről, ahol bandaháború és nyílt utcai drogkereskedelem zajlik, bevándorlók brit fiatalokat késelnek meg, éttermeket rongálnak. „Ez nem a fehér ember országa, ez Banglades” – mondja a londoni drogdíler a riporternek, és nem viccel.
    A brit fővárostól nem messze, Lutonban már ennél is durvább a helyzet. „Átvettük Britanniát – mondja bele egy másik tévé kamerájába a muszlim boltos. – Ez egy iszlám ország.” És ő még békés volt. Párizsban néhány hónapja meg kellett változtatni egy buszjárat útvonalát, mert Saint Denis-ben egy csapat migráns felgyújtotta az egyik, utasokkal teli járművet. Svédországban pedig tízesével szerelnek le rendőrök, mert tehetetlenek a bevándorlókkal szemben. Geert Wilders holland politikus lapunknak adott interjújában már egyenesen úgy fogalmaz: lassan egész Hollandia egy no-go zóna. A helyi törvények figyelmen kívül hagyása és a bűnözés ássa alá a legjobban az európai toleranciát. A rendőrség korábban sem állt a helyzet magaslatán, elég csak a hetekig tartó 2005-ös párizsi zavargásokra gondolni, amikor bevándorlók vagy azok gyermekei több ezer autót gyújtottak fel. Egy magyar értelmiségi akkor azzal védte a bűnözőket, hogy a gyújtogatássorozat csupán „kommunikáció”. Európa akkor vált védtelenné, amikor az értelmiségiek a migránsok által elkövetett bűncselekményekért a többségi társadalmat kezdték hibáztatni. A politikai korrektség brutális következményekkel járó elnézésbe és a muszlimokkal való kivételezésbe fordult át. Oriana Fallaci újságíró az iszlámról szóló híres könyvében írja, hogy egyszer megkérdezett egy olasz rendőrtisztet, miért nem járnak el egy poligámista muszlimmal szemben annak ellenére, hogy az országban tilos a többnejűség. A rendőr azt mondta: „A közrend okán”. Vagyis az ok, amiért a muszlimokkal nem tartatják be a törvényeket, nem más, mint a következményektől való félelem.http://magyaridok.hu/ahelyzet/az-iszlam-tabu-1098280/

  11. Jobban szerint:

    Geert Wilders: a magyarok tisztában vannak az identitásukkal
    2016. 10. 14.
    Magyarország követendő példa kéne hogy legyen Európában, hiszen a magyarok tisztában vannak az identitásukkal – erről Geert Wilders, a holland Szabadságpárt bevándorlóellenes nézeteiről ismert vezére beszélt a Magyar Időknek adott, pénteken megjelent interjújában.
    http://demokrata.hu/hir/kulfold/geert-wilders-magyarok-tisztaban-vannak-az-identitasukkal

  12. Grün Izidor szerint:

    “A francia Charlie Hebdo vicclap egy teljes oldalt szentelt Magyarországnak az október 5-i számában, amelyben “a bőgőmasina identitás országának” nevezik Magyarországot, és a kvótanépszavazással, a menekültkérdésben vallott állásponttal, valamint a gyűlölködéssel foglalkoznak.”
    .
    Mi ez, ha nem siker?! 😀
    .
    http://hvg.hu/itthon/20161015_Ezuttal_Magyarorszagon_elcelodik_a_Charlie_Hebdo

  13. fghfjhgkjhk szerint:

    Jobban!
    Biztosan valósak a számok a Facebook-on, ezen nem vitázom, de azt is fészbúkkozza ki, helyettem, mert nekem nincs, hogy a lakosság milyen arányban használja itthon és másutt. Innentől nem biztos, hogy reprezentatív az a “vélemény”.
    Egyébként az sem biztos, hogy másutt az országuk miniszterelnökét szokás kedvelgetni.

  14. Jobban szerint:

    fgh…. aki nem hiszi járjon utána….

  15. Jobban szerint:

    Iszlamista fészek lett Stájerország
    Bosnyák és csecsen származású szélsőséges szalafista muszlimok élnek az ausztriai Stájerországban és székhelyén, Grazban a rendvédelmi szervek szerint. Az Ausztriába visszatérő vagy onnan elindulni szándékozó, mintegy 290 szélsőséges iszlám harcos miatt fokozott terrorveszély van az országban.
    http://mandiner.hu/

  16. fghfjhgkjhk szerint:

    Jobban!
    “mert nekem nincs”
    Ön szövegértési problémákkal küzd, így pedig nehéz megérteni, amit leírtam.
    🙂
    Azt hiszem ezt le is zártam.

  17. Grün Izidor szerint:

    fghfjhgkjhk!
    Na bántsd szegényt!
    Több problémával is küzd, de főképpen önértékelésivel! 😛

  18. Jobban szerint:

    Grün, ön most is projektál..saját el, vagy fel nem ismert érzéseit másnak tulajdonítja, illetve azokat másokban véli meglátni, az önmagában elfogadhatatlannak látott dolgokat elrejti, de közben mégiscsak kifejezésre jutnak ezek a tartalmak.

Itt lehet hozzászólni !