Pizza King-Csep-Gól FC-TFSE bajnoki futsal mérkőzés

Pizza King Csepel Futsal Sajtó

csepel-tfse

A Pizza King Futsal Csep-Gól FC NB II-ban szereplő együttese a bajnokság fontos állomásához érkezett. Ismét hazai környezetben a  TFSE gárdáját fogadjuk október 10-én este a Soroksári Sportcsarokban ahová ezúttal is mindenkit szeretettel hívunk és várunk!

Az alábbiakban a Pizza King Csepel Futsal sajtóközleményét olvashatják:

A TFSE ellen bizonyíthatunk

A Pizza King Csep-Gól FC újabb erőpróba előtt áll a futsal NB II Nyugati csoportjában. A mieink a jó erőkből álló TFSE-t látják vendégül a Soroksári Sportcsarnokban. Az október 10-én hétfőn 20:40-kor kezdődő találkozó előtt a vendégek 2 győzelemmel és egy vereséggel állnak, a Barátok Győri Futsal Club otthonában 5:4-re, a PEAC ellen 4:3 arányban tudtak nyerni, egyedül a BME együttese fogott ki rajtuk, ők 3:1 arányban páholták el hétfő esti vendégeinket. A csepeli csapat győzelmei mellé egy vereség is becsúszott ugyancsak a BME ellenében, de ez már a múlté, most a következő feladatot kell megoldania Szabó Zoltán vezetőedzőnek és tanítványainak a TFSE ellen. A hazai pályának számító Soroksári Sportcsarnok kapui 20 órától nyitva állnak, ahová ezúttal is minden szimpatizánst, szurkolót szeretettel várunk, hiszen ismét szükség lesz minden egyes buzdító hangra!

Hajrá Csepel!

Itt lehet hozzászólni !