Párizsi tömeggyilkosság: migránsként jöttek, Budapesten szervezkedtek a gyilkosok

Magyar Idők

migránsként jöttek

A 2015. november 13-i párizsi és a 2016. március 22-i brüsszeli merényleteket elkövető terroristasejt több tagja tartózkodott hosszabb-rövidebb ideig Magyarországon – tudtuk meg. A magyar rendvédelmi szervek megállapították: az Iszlám Állam által kiképzett terroristák a migránsáradatot kihasználva az úgynevezett balkáni útvonalon érkeztek hazánkba.

Értesüléseink szerint a merényletek egyik operatív lebonyolítója, Salah Abdeslam háromszor is járt Magyarországon a terrorcselekményeket megelőző időszakban. Cikkünkben a marokkói származású, belga születésű, ám francia állampolgárságú terrorista utolsó útját tekintjük át.

Kormánypárti politikusok és nemzetbiztonsági szakértők számtalan alkalommal hívták fel a figyelmet arra, hogy az Európára nehezedő migrációs nyomás rendkívüli biztonsági kockázatokat jelent. Az illegális bevándorlás eddigi csúcsidejében ugyanis naponta több mint tízezer ember lépett be a schengeni övezetbe mindenféle ellenőrzés nélkül.

A párizsi és a brüsszeli terrorcselekmények egyértelműen bizonyították, hogy nem politikusi szócséplésről, hanem nagyon komoly problémáról van szó. Lapunk információi szerint a magyar rendvédelmi szervek belga és francia jogsegélykérelmekre végzett felderítő munkája megállapította, hogy a merényletek elkövetői közül több mint tíz fő tartózkodott, illetve utazott át Magyarország területén 2015 júliusa és novembere között.

Úgy tudjuk, az elhárítóknak a terroristák által hátrahagyott nyomokból nagyrészt sikerült rekonstruálniuk a történteket. Egyebek mellett bizonyítást nyert, hogy Salah Abdeslam, a párizsi terrorcselekmények egyik kulcsfigurája, logisztikai szervezője háromszor is járt Magyarországon. Abdeslam harmadik útja meglehetősen pontos képet ad arról, hogy az Iszlám Állam miként használja ki az illegális bevándorlást különböző terrorcselekmények végrehajtása érdekében.

De először nézzük, mit lehet tudni Salah Abdeslamról. A férfi belga születésű, ám francia állampolgár. Szülei Észak-Marokkó egyik kistelepüléséről származó bevándorlók. Két testvére van, Ibrahim és Mohamed. A család az 1960-as évek óta él Belgiumban, a francia állampolgárságot még akkor szerezték meg, amikor Algériában éltek. Abdeslamot, akiről egyértelműen kiderült, hogy kapcsolatban állt az ISIS terrorszervezettel, 2016. március 18-án fegyveres rajtaütéssel fogták el Brüsszelben.

Térjünk vissza 2015 szeptemberéhez. A balkáni útvonalon, az illegális bevándorlók közé vegyülve három, az Iszlám Állam által kiképzett katona érkezett Magyarországra: a 29 éves, algériai származású Omar Mostefai, a 28 éves, ugyancsak algériai származású Samy Amimour, valamint a 23 éves, marokkói származású Foued Mohamed-Aggad. A három férfi Budapestre utazott, ahol egy szír származású embercsempész segítségével szeptember 9-én foglaltak szobát. Nem voltak anyagi gondjaik, ezt jól jelzi, hogy a zuglói Grand Park Hotelben szálltak meg.

A magát nyugodt, csendes és igényes helyként hirdető hotelben a szállás egy főnek naponta csaknem tízezer forintba kerül. A hotelbe a három férfi hamis szír útlevelekkel jelentkezett be, amelyekről helyben fénymásolat készült. Az okmányokat Jamal Salah, Fooad Moosa és Husein Alkhlf névre állították ki. A terroristák szeptember 16-ig tartózkodtak a hotelben, szobáikat gyakorlatilag el sem hagyták.

Társaikkal a kapcsolatot főként feltöltőkártyás mobiltelefonok segítségével tartották. A kártyákat rendszeresen cserélték. 16-án a Keleti pályaudvarhoz mentek, ahol ezer eurót vettek fel egy közismert pénzátutalási rendszeren keresztül. Az összeget Salah Abdeslam belgiumi bűntársa utalta át, és a Jamal Salah névre kiállított hamis útlevelet használó Omar Mostefai vette fel.

Másnap, tehát szeptember 17-én az ugyancsak Magyarországra érkező Salah Abdeslam és a három férfi 14 óra 40 perc körül találkozott a Keleti pályaudvar parkolójában, ahol rövid megbeszélést folytattak. Azt, hogy az egyeztetés nem tarthatott sokáig, bizonyítja: Abdeslam nem sokkal később már a közelben lévő, Rákóczi út 30. alatti Hotel 30-ban pihent. A szállodában megtalálták a férfi belga tartózkodási engedélyének fénymásolatát.

 További információk: Magyar Idők

12 hozzászólás “Párizsi tömeggyilkosság: migránsként jöttek, Budapesten szervezkedtek a gyilkosok” bejegyzésre

  1. én szerint:

    Elhiszem,hogy fontos a vasárnapi szavazás de ezt a képet nem kellene mutogatni.
    Vagy lehet, hogy a közzétevő a saját anyja, gyereke stb. képét is kitenné.

    Nem csak a migránsoktól kell az országot megvédeni, hanem az ilyen lelketlen barmoktól is.
    Vagy született pár milláért egy tanulmány, hogy egy ilyen kép szavazatot hoz és nem visz.

  2. belekotkot szerint:

    Büntetni kéne aki egy ilyen képet kitesz ! Felháborító !

  3. Csak úgy ... szerint:

    “Nagyüzemben folyik a kormánypárti agitáció”

    Undorító ez az egész!

    Németh Szilárd: Nem tudom kijelenteni, hogy nem lesz terrorveszély Magyarországon
    Mohamed itt Csepelen fog beköszönni, hogy helló szomszéd! – Ha hagyjuk

  4. bagoly szerint:

    Aki párt politikai kérdést csinál a szazavazásból és nem az ország és emberi élet biztonságát tartja elsődlegesnek, az villámgyorsan tűzzön el a jó francba ebből az országból !

  5. királyerdei szerint:

    Nem tetszenek a képek?Pedig ez a valóság!Megtörténhet itt is bármikor.
    Csak szavazzatok “igen”-nel vasárnap.

  6. királyerdei szerint:

    EZEKNEK AGYÁRA MENT A JÓLÉT!!!

    A svédeknek integrálódniuk kell a migránsok érdekében

    STOCKHOLM, 15:28

    Megdöbbentő társadalmi célú kampányt sugároznak a svéd televízióban, mely többek közt kifejti: a tősgyökeres svédeknek meg kell tanulniuk integrálódni az újonnan érkező bevándorlók közé.

    A IM nevű svéd civilszervezet égisze alatt elkészített “Az új ország” című alkotás egészen célzottan próbálja megtámadni minden olyan tősgyökeres svéd állampolgár identitását és a kultúrájáról alkotott koncepcióját, aki a tömeges bevándorlást árnyaltabb problémának látja, mint Brüsszel.

    Az alig több mint egyperces kisfilm, svéd nyelven és angol felirattal készült annak érdekében, hogy az országba özönlő idegenkultúrájúak is magukénak érezhessék nemcsak az alkotást, hanem annak döbbenetesen kirekesztő üzenetrendszerét. A képsorok nem állnak másból, mint a random szelekciónak beállított svéd társadalom bemutatása, miközben egy ijesztő narratíva hangzik el a képváltások között.

    A teljesség igénye nélkül a legmeghökkentőbb részletekből íme csupán néhány:

    · Nincs visszaút. Svédország már nem marad többé olyan, amilyen eddig volt.

    · Meg kell értenünk, hogy jelenleg úgy néz ki a világ, hogy a menekülteknek szükségük van Svédországra, amely a “safe place” lehetőségét biztosítja számukra.

    · Van, akinek hiányzik az, hogy Svédország milyen is volt a múltban.

    · Itt az idő, hogy felismerjük: “új” svédek fogják feltölteni a kulturális vákuumot nyelveikkel és szokásaikkal. Ezt pozitív erőként kell értelmeznünk.

    · Itt nemcsak az “új” svédeknek kell integrálódniuk, hanem a tősgyökereseknek is. Mindenkinek.

    A kisfilm miközben az inkluzivitásról beszél, teljes egészében kirekeszti azokat a befogadókat, akik esetleg nem kívánnak részt venni egy “új” ország létrehozásában, mondjuk azért, mert már van egy nekik: történetesen a hazájuk, nemzetük. Mi több, Svédországot és annak lakosságát nem igen lehet azzal vádolni, hogy a multikulturalizmus elhivatott ellenzője lenne, hisz az elmúlt évtizedekben is elképesztő méretekben honosítottak muzulmánokat.

    Ráadásul az már csak a kampány külön pikantériájaként értelmezhető, hogy egy civil szervezet kijelenti: nincs visszaút. Ez lenne az inkluzív, toleráns és a sokszínű társadalom jövőképe? Velünk tartasz, vagy velünk tartasz? Ez aztán a nyitott mentalitás.

  7. Tóth kati szerint:

    A valóság sosem tetszett az agyhalott komcsi szavazónak.Ez a valóság,ez történt.Csak a “szerencsétlen” migránst lehet mutogatni?A sinek közé esett nőt a gyerekkel,mintha a magyar rendőr lökte volna fel?Csak a hazudozás azt szereti a sötétagyú,ha a valóság van bemutatva,akkor fanyalognak,azt nem szeretik látni.Pedig erre képesek ezek az arab sáskák.Tessék jól megnézni a képet.Mert ez itt is lehet majd,ha ide beeszik magukat.

  8. Tóth kati szerint:

    Nem az a bűnös,aki bemutatja,hogy mi történt,hanem aki elhallgatja,már a pápa is megmondta.Az az újságíró,amelyik elhallgatja,elhazudja a valóságot,szintén terrorista.

  9. Letiltatni szerint:

    A hírközlési hatóság, engedi politikai célra, (18+)-os felvételek felhasználását?
    Áldozatok kegyeletével mi lesz?

  10. Letiltatni szerint:

    Mutassák be a cigányok által lefejezett idős embereket is!

  11. Jobban szerint:

    Megtámadott két migráns egy kislányt Szabadkán
    ORIGO2016.09.27.
    Rátámadt egy fiatalkorú lányra két migráns Szabadkán hétfőn – erősítette meg a szabadkai ügyészség kedden az RTS szerbiai közszolgálati televízió információját.

    Sajtóhírek szerint a két migráns
    szexuálisan akarta bántalmazni a kislányt,
    ám egy járókelő megakadályozta őket ebben.

    A két pakisztáni támadó a szabadkai befogadóközpontban volt elszállásolva. A rendőrség elfogta őket, az ügyészség pedig törvénybe ütköző szexuális tevékenység gyanúja miatt szerdán hallgatja ki őket.

    Szerbiában ez az első ismert eset, hogy a migránsok szexuális bántalmazást kíséreltek meg.
    http://www.origo.hu/nagyvilag/20160927-tamadas-migrans-szexualis-bantalmazas-szabadka.html

  12. Jobban szerint:

    NÉMET LAP: BASEBALLÜTŐKKEL VERTÉK A MAGYAROKAT A MEGVADULT MIGRÁNSOK
    MTI
    Összeverekedett egy menekültekből és egy magyarokból álló csoport a Németország délnyugati részén található Gammertingenben – jelentette a Schwäbische Zeitung című német regionális napilap.
    http://magyaridok.hu/kulfold/nemet-lap-baseballutokkel-vertek-magyarokat-megvadult-migransok-1042390/

    ILYEN EGY NO-GO ZÓNA PÁRIZSBAN

    Július 27-én egy éppen integrálódó csoport kukákból készített blokáddal megállította az egyik járatot, majd Allah Akhbar kiáltások közepette felgyújtották a járművet. Sérültekről nem érkezett hír, három tűzoltóautó eloltotta a roncsot, a közlekedési vállalat pedig újratervezte a járat útvonalát, magyarul: erre a környékre nem megy be többet a busz.
    Az esetről mobiltelefonos videó készült, itt lehet megnézni.
    http://magyaridok.hu/kulfold/ilyen-egy-no-go-zona-parizsban-1039645/

    Egy új tanulmány szerint az osztrák jóléti rendszer hatalmas nyomás alá került 2015-ben az országba beáramló migránsok miatt.

    Egy hetilap, a Profil riportja szerint Ausztriában átfordult a mérleg nyelve: eddig az volt tapasztalható, hogy az osztrákok életkörülményei évről évre javulnak, kereseteik szinte exponenciálisan növekednek – az utóbbi egy évben azonban ez a tendencia megváltozott.

    Hogy miért?
    Az Osztrák Gazdaságkutató Intézet szerint a migránskrízis áll a fordulat hátterében, mivel magas számuk alapvetően kihívás az osztrák szociális ellátórendszer számára. A tanulmány szerint ma már ott tartunk, hogy az állampolgárok több mint a kétharmada függ az állami támogatásoktól az elmúlt 13 hónapban.

    Az előrejelzések szerint 2014-hez képest 2017-re 35 százalékkal emelkedhetnek a szociális juttatások Ausztriában. Érdekes megjegyezni, hogy ha nem lett volna a menekültválság, akkor az intézet ezt kiadásnövekedést csak 15 százalékra prognosztizálta volna.

    A tanulmány kiemeli, hogy a foglalkoztatási kilátások különösképpen a bevándorlók körében kedvezőtlenek.

    Egy másik osztrák lap, a Krone pedig arról írt, hogy egy hétfős migránscsalád 3300 eurót is kaphat Ausztriától szociális segélyként, egy 11 gyermekes család – ahol a szülők szintén munkanélküliek – pedig akár 5200 eurót is kaphat az államtól.

    (The Local)
    http://888.hu/article-osszeomolhat-az-osztrak-szocialis-ellatorendszer-a-migransok-miatt?source=hirstart

Itt lehet hozzászólni !