Csepel FC-Hévíz SK 2:1 (2:0) – rendhagyó mestermérleg

Csepel FC

foci

A Csepel FC szombaton a Béke téri stadionban gyűjtötte be újabb 3 bajnoki pontját a Hévíz SK ellenében. A fontos sikernek köszönhetően jelenleg a 6. helyet foglaljuk el a tabellán.

Gabala Krisztián szakmai vezető a találkozó után még nem, de a mai napon már elmondta véleményét a bajnoki meccsről és a szokásosnál is hosszabban nyilatkozott honlapunknak.

Gabala Krisztián: -Először is gratulálok a csapatnak, mentálisan is ellenfelünk fölé kerekedve, megérdemelten tartottuk itthon a 3 bajnoki pontot.. Ezen felül én szeretnék elnézést kérni minden olyan nézőtől, akinek ez a csapat elrontotta -most már nem először- a hétvégéjét. Felháborodásuk teljesen jogos, mert a klub mögött lévő tőke (azaz a több százmilliós támogatás és a vele azonos költségvetésből gazdálkodó nagyvállalatok támogatása) megadta az alapját, hogy a tavalyi csepeli sikercsapatot további első osztályú játékosokkal erősítsük meg.

Éppen ezért teljesen természetes volt azt elvárni tőlünk, hogy egymás után lejátszott két bajnoki meccsünkön legalább 7, de inkább 8 pontot gyűjtsünk be. Sajnos ennek nem tudtunk eleget tenni, hiszen csupán hat pontot sikerült összehoznunk a két meccsen… Továbbá sajnálom (és ezért is elnézést kérek), hogy játékosainkat nem tudtuk kellőképpen “rendbe tenni” a Hévíz elleni meccsre. Tisztában vagyok vele, hogy nekünk ezt a találkozót 10-12 góllal kellett volna megnyerni, de sajnos a szakmai részbe hiba csúszott: a melegvíz és a jégkamra arányát, a vitaminozást, és a laktát mérést sem vettük kellőképpen figyelembe, sőt a megfelelő hosszúságú pihenésre sem tudtunk kellő figyelmet fordítani. Igaz, több milliós fizetéseikből játékosaink saját maguk kellőképpen tudtak volna gondoskodni ezekről a dolgokról.

Ezidáig 12 hetet dolgoztunk a csapattal, 8 bajnokin ötször hagytuk el győztesen a pályát, de tudom, tudom, hogy 9-szer kellett volna… Mindenkitől elnézést kérek ezért.

Még egy gondolat: – A labdarúgás kulturáját, eredményességét, felemelkedését és jövőjét csak összefogással lehet megvalósítani, előrelépés csakis úgy jön létre, hogy szimbiózisban működünk egymással: a csapat a szurkolókkal, a szurkolók az egyszerű nézőkkel és így tovább… Ideje lenne változtatni. Az elmúlt 40 évben szinte mindent elrontottak, ideje az elvárásokat a lehetőségekhez igazítani, ideje lenne kicsit másként gondolkodni. Tudom nehéz, de jó lenne észrevenni a tÍz közül a kilenc jót és nem az egy rosszat…

Itt lehet hozzászólni !