Az év legnagyobb internetes átverései

Urbanlegends.hu

Afrikai magyarok?

Az Urbanlegends.hu a korábbi évekhez hasonlóan idén is kiválasztott önkényesen pár, a magyar netes közösséget támadó átverést. Figyelem, érdemes végigolvasni!

A „Széchenyi-idézet”

Ugyan nem a neten és nem is 2007-ben tűnt fel először, de azon keresztül terjedt el egy idézet, amely a divatos, már-a-régiek-is-tudták-mégis-beleesünk-mindig-ugyanabba-a-csapdába elvre építve ostorozza a jelenlegi kormányt. A tévesen Széchenyinek tulajdonított idézet ma is megtalálható többtucat blogon és fórumon és hozzászólásban Az Urbanlegends.hu idézet utáni nyomozásának eredményeit itt olvashatjátok el. A bejegyzés hozzászólói közül többen rámutatnak: nem az számít, ki mondta, hanem az, hogy van-e mögötte igazság vagy nincs – ennek eldöntése azonban már nem az UL-re tartozik.

Dobozból itta

Május közepén egy mindenki@vallalat.hu-ra érkező céges levél hozta többszáz embernek a hírt egy „abszurd halálesetről”, miszerint egy férfi néhány napon belül elhunyt, miután dobozos üdítőből kortyolt. A levél létező betegséggel riogat, de a minden bizonnyal kitalált sztori, amelybe a levél szerzői ágyazták, több ponton is erősen túlzó.

Álnyeremény Nyíregyházán

Egymillió forintot csaltak ki interneten keresztül egy középkorú nyíregyházi nőtől novemberben. A hölgy egy angol nyelvű e-mailt kapott, melyben arról értesítették, hogy sorsoláson 750 ezer angol fontot (mintegy 260 millió forintot) nyert. A nőtől a nyeremény kézhezvételéhez előbb 160 ezer forintot, majd 840 ezer forintot kértek adminisztratív és kezelési költségekre. Mivel a becsapott asszonytól a nyeremény átadása helyett később újabb 640 ezer forint küldését kérték, így december 7-én a rendőrségen feljelentést tett. A holland lottóról, a nigériai és PIN-kódkérő levelekről, valamint egyéb, pénzszerzésre irányuló internetes átverésekről részletesen a Legendavadászatban.

Barcikai ősanya

Szeptember végén került a sajtóba a hír, miszerint egy kazincbarcikai ásatás során megtalálták Álmos vezér legenda szerinti nővérének, a “barcikai ősanyának” a sírját. A híren a hagyományos média elbukott, a netes sajtót azonban nem sikerült átverni: először az Index hozta összefüggésbe az átverést a Megy a gőzös című magyar filmmel. A produkció vezetői saját bevallásuk szerint szűkös anyagi keretek miatt választották a médiahacket filmjük reklámozására. Az ügynek folytatása is lett, a távirati iroda ugyanis berágott átverőire, és eljárást kezdeményezett. A reklámot mindenki köszöni, és az ügy még korántsem ért véget.

Invitation

Olimpiai lánggal és Oszama bin Laden képével fenyegeti vincseszterünket az Invitation nevű – valójában nem létező – vírus, mely állítólag több cég és médium szerint is a világ legfenyegetőbb számítógépes fertőzése, amely ellen nincs védelem. Pedig van, töröld a levelet, és ne is foglalkozz vele.

Afrikai magyarok

Bombaként robban a hír májusban, hogy a genfi székhelyű Africa Research Institute (ARI) munkatársa, Varga Gábor egy magyarokkal rokonságban álló törzset talált a Kongói Demokratikus Köztársaság területén (magyarabok a Wikipédiában). Az álhír mögött, melyet gyakorlatilag az egész magyar sajtó megevett, az UL-en zoon név alatt publikáló Dezső András állt. A vele készült interjút itt, a hoax készítéséről, céljairól pedig itt olvashattok.

Pesti úti tecsó

2007 a wiwes üzenőfalon terjedő lánclevelek éve volt. Korábban is jellemző volt, hogy a közösségi üzenőfalat egyesek magáncsetelésen kívül „hasznos infók” terjesztésére is használták, de idén rekordmennyiségű olyan levelet kaptunk, amiben szerepelt az alábbi mondat: nézzetek utána lécci, ez a szöveg terjed a wiwen. A legnépszerűbb ezek közül idén az áruházi gyerekrablással riogató levél volt, mely egy évvel korábban már végigfutott az egész magyar sajtón, de hát nem nézhet mindenki tévét és olvashat UL-t. Az idén egy konkrét üzlet került a pletykaterjesztők célkeresztjébe: a kék-fehér csíkos óriás egy budapesti áruháza.

Gera wiwes karrierje

Ahhoz képest, hogy több sebből is vérzett, igen szép karriert futott be az üzenőfalon az a petíció, amely a török-magyar meccs hibás bírói döntésének eltörlését szerette volna elérni. A levelet a kívánt ötezernél jóval többen osztották meg ismerőseikkel, mégis maradt a 3-0.

Bill Gates 245

A könnyű pénz ígéretének idén sem tudtak többen ellenállni. Bill Gates pénzszóró marketingakciója (mert ő megteheti!) 2007-ben is a toplistára került. Különösen vicces ezeket a leveleket az üzenőfalon látni, amikor, ugye – elvileg – továbbküldésről lenne szó.

Forrás: Urbanlegends.hu

Itt lehet hozzászólni !