Csepel.info

A sportágak egy jelentős részében, ahol nem egzakt, hogy ki futott, úszott, kerékpározott, evezett be elsőként a célba, ki emelte fel a legnagyobb súlyt (hogy dopping segítségével vagy sem, azt most hagyjuk…), ott bizony a bírók, pontozók, játékvezetők komolyan tudják és néha akarják is befolyásolni az eredményt – utóbbit pongyola, de plasztikus kifejezéssel csalásnak hívjuk.

Persze minden relatív. Bő két évtizede vagyok benne például az ökölvívásban, jártam több száz világ- és annál kisebb jelentőségű versenyen, profi gálán, de még nem hallottam egyetlen olyan bunyósról sem, aki bevallottan győzött volna úgy valaha, hogy a javára „tévedtek”, vagy hogy egy szoros pontozásos vereség után azt mondta volna: hát igen, ezt oda is lehetett adni a másiknak. De citálhatom Csank János futballedző elhíresült mondását is, amely szerint sok lesgólt kapott a mindenkori csapata, de rúgni egyet sem rúgott…

Magyarul: bizonyos sportágakban óhatatlanul fennáll az eredmény külső befolyásolásának veszélye, de ezt jellemzően az elszenvedők emlegetik, a haszonélvezők kevésbé. Persze előfordul olyan szituáció, amikor a bennfentes és a kívülálló is pontosan tudja, mi történt. A riói olimpia birkózószőnyegén minket, magyarokat a kötöttfogású 85 kilós bronzmérkőzésen ért méltánytalanság, Lőrincz Viktort intették a bírók röviddel a második menet lejárta előtt érthetetlen módon passzivitásért, az ezzel nyertes német Denis Kudla „győzelmi nyilatkozata” pedig így hangzott: „A végén kaptam egy pontot, aztán már csak számoltam visszafelé a másodperceket, ellenfelem minden lelki és testi erőt kisajtolt belőlem…”

Azt hiszem, ez így viszonylag világos. A Magyar Birkózószövetség (MBSZ) megtette, amit megtehetett, a találkozót követően közleményben jelezte: bár a sportág szabályai alapján nehezen elképzelhető, hogy visszacsinálják az egészet, de megfogalmazta a nemzetközi szövetségnek (UWW) az aggályait, jogorvoslatot kért, illetve az elnökség ezen a héten fair play-díjra terjesztette fel a „vereségét” emelt fővel fogadó Lőrinczet. Egyéb sportdiplomáciai ténykedésként az MBSZ minél több nagy viadalt hozna Magyarországra – a 2018-as felnőtt-világbajnokság rendezési jogának sorsa az UWW most vasárnapi, franciaországi kongresszusán dől el –, hogy legalább a házigazdaság ellensúlyozza a kárunkra történő esetleges „tévedéseket”, illetve komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy a legközelebbi tisztújításnál újra legyen magyar tagja az UWW felső vezetésének, a bürónak. Innen 2014 elején került ki Hegedüs Csaba, a honi szövetség 2015 januárjáig regnáló elnöke.

Hogy Rióban a fordítottnak tűnő sportági eredményeknek mi lehetett az oka, arról folyamatosan születtek, születnek a hipotézisek. Az egyiket tegnap szellőztette meg egy hazai bulvárlap, a cikket átvette a sajtó jelentős része, aztán kiderült: az újságíró egy magánbeszélgetést öntött formába úgy, hogy erről nem tájékoztatta a megkérdezettet, jelen esetben egy kiváló nemzetközi bírót. Akinek értelemszerűen hivatalos bizonyítéka sincs semmire.

Innentől kezdve nehéz mit kezdeni a tartalommal, az UWW vezetőségének ostorozásával, még ha ad absurdum igaz is lenne (vagy épp az ellenkezője), az viszont bizonyos, hogy a szövetség erőfeszítéseit, amelyek épp arra irányulnak, hogy ilyesmi többé ne forduljon elő, de ha mégis – hiszen a jelek szerint ez a dolgok és bizonyos sportágak természete –, akkor legalább ne a kárunkra, keresztbe verheti. Vagy hogy birkózózsargonnál maradjunk, megkontrázhatja. Pedig ha már csalhatatlanná nem tudjuk tenni a sportot, legalább meg kell próbálni a lehetőségeken belül tényszerűvé alakítani.