Csepel.info

A német közigazgatási hivatal közleményében egyebek mellett az áll, hogy a német állampolgárságuk vagy német nemzetiségük miatt 1939. szeptember 1-je és 1956. április 1-je között erőszakkal elhurcolt emberek jogosultak a kárigényre. A kárpótlás csak civilként végzett kényszermunka után jár, az egykori hadifoglyok nem jogosultak erre a juttatásra. Kizáró ok, ha az illető a náci párt vagy más erőszakszervezet tagja volt, háborús vagy emberiségellenes bűncselekményt követett el. A kárpótlást a kényszermunkás, illetve az elhunyt házastársa vagy gyermeke kaphatja meg. A kárpótlást a szövetségi közigazgatási hivatalnál kell igényelni német nyelven a következő címen: AdZ@bva.bund.de. A hivatal megadott egy telefonszámot is, amelyen érdeklődni lehet: 022899358-9800, de a fenti email címen is további tájékoztatást nyújtanak. A kérelemhez csatolni kell azokat a dokumentumokat, amelyek igazolják, hogy az illető valóban kényszermunkás volt és német állampolgárként vagy német nemzetiségűként szenvedte el a megpróbáltatásokat. A közigazgatási hivatal megfogalmazása szerint német nemzetiségűnek tekintendő, aki hazájában német nemzetiségűnek vallotta magát. Ezt alátámaszthatja a származása, német nyelvismerete, neveltetése, kultúrája. Az is elegendő, ha hazája hatósága hiteles dokumentumokkal igazolja ezt. A közigazgatási hivatal honlapja több nyelven, a németen kívül oroszul, angolul, lengyelül és románul ad bővebb információt a kárigénylés menetéről. A kérelmet 2017. december 31-ig lehet eljuttatni a hivatalhoz német nyelven.

A német állam a humanitárius gesztusként szánt jelképes összegű kárpótlásáról a szövetségi parlament (Bundestag) döntött tavaly novemberben. Összesen 50 millió eurót különítettek el erre a célra. A tervek szerint az idén 20 millió eurót, jövőre és 2018-ban 15-15 millió eurót fizetnek ki. A Bundestag a német elüldözöttek szövetségének (Bund der Vertriebenen, BdV) évtizedes követelésére határozott a kárpótlásról. A BdV adatai szerint Magyarországról mintegy 30-35 ezer német nemzetiségű civilt hurcoltak el kényszermunkára a Szovjetunióba. Többségük 1947-48-ban térhetett haza, de mások csak évekkel később. Becslések szerint az elhurcoltaknak a mintegy 30-40 százaléka sosem látta meg újra a szülőföldjét, mert meghaltak a lágerekben a megpróbáltatások miatt.

Csepelről 269 férfit hurcoltak el málenkij robotra a Szovjetunióba 1945. január 21-én, majd az Ukrajnában lévő Liszicsanszk városában dolgoztatták őket szénbányákban. Egy részük soha nem térhetett haza, a mai napig jeltelen sírokban nyugszanak idegen földön. Az életben maradottakat általában 1948 nyarán engedték el. A csepeli elhurcoltak többségének a neve németes hangzású, bár ez nem jelenti azt minden esetben, hogy német nemzetiségűek is voltak. Szinte biztos ugyanakkor, hogy akadt köztük német nemzetiségű is.

Az egyik, már elhunyt elhurcolt Niederkirchner Rezső volt, akinek fia Nánási Rezső. Érdeklődésünkre elmondta, hogy meglepte a német állam által felajánlott kárpótlás, hiszen hetven esztendő telt el édesapja kínszenvedése óta. Családja sváb származású, és utánanéz a német állam által felajánlott lehetőségnek.

Korábban nyilatkozott lapunknak a szintén Csepelen élő Hack Gábor is, akinek az édesapját, Hack Józsefet hurcolták el Liszicsanszkba. Akkor ezt mondta: „Anyai ágon az első svábok egyike volt a családom, amely 1712-ben települt Csepelre. Apám 1917-ben született, a szüleivel a Duna utcában laktak, és 1945 januárjában sváb származása és németes neve miatt vitték el kényszermunkára. (…) A menetben együtt gyalogolt a mai is élő Strein Oszkárral, aki jól emlékszik apámra, de ott volt Hermann József, Thomas Lipót, Uitz Szilveszter, Schmitter Péter – elképzelhető, hogy ők is német nemzetiségűek voltak.”

A csepeli elhurcoltak lehetséges kárpótlásáról szóló híreket a továbbiakban is figyelemmel kísérjük.

Csarnai Attila

Csepel.hu