Clint Eastwood is inkább Trumpot választaná

888

Clint Eastwood is inkább Trumpot választaná

A híres színész-rendező szerint az “elpicsult” amerikai társadalomnak túl kellene már lépnie Donald Trump “rasszistának és polgárpukkasztónak” titulált kijelentésein.

“Bezzeg az én időmben!”

Az Esquire-nek adott interjúban a 86 éves rendező többször hangsúlyozta, hogy a mai fiatal “elpicsásodott és képmutató” amerikai generációnak végre abba kéne hagynia a “rasszista” szóval való folyamatos dobálózást. Eastwood szerint túl gyakorian és közhelyesen dobálóznak ma ezzel a jelzővel.

“Trump ráérzett valamire, mert titokban mindenkinek elege van már a politikai korrektségből és a képmutatásból.”

A rendező szerint a mai generáció túlságosan is elpicsult, mindenki tojáshéjon lépked a politikai korrektség ármányos talaján.

“Ma azt látjuk, hogy az emberek napi szinten vágják egymás fejéhez semmiségekért, hogy a másik rasszista. Mikor én felnőttem ezek nem számítottak rasszista dolgoknak.”

Eastwood nem akart végelegesen állást foglalni, de azt leszögezte, hogy ebben a formában Hillary Clintont semmiképpen sem támogatná az elnökválasztási versenyben, hiszen a politikus az eddigi status quo politikáját képviseli.

“Én inkább Trumpot választanám, hiszen Hillary az Obama által kitaposott ösvényen folytatná, ezt már ő maga is megerősítette”

– mondta Eastwood, majd hozzátette:

“Szomorú időket élünk. Mindenki el akarja nyomni a másikat. Ráböknek valakire, hogy rasszista, majd hatalmas feneket kerítenek az egésznek. Ezen kurvára túl kéne már lépni!”

Forrás: 888

 

2 hozzászólás “Clint Eastwood is inkább Trumpot választaná” bejegyzésre

  1. szigetország szerint:

    Emlékszem Ronald Reagan elnökre, akit a kampányában ugyanúgy ócsárolták, mint most Trumpot. Populistának, politikához nem értő erőszakos alaknak, háborús uszítónak, bukott színésznek nevezték, erre az utóbbi 40 év legjobb amerikai elnöke lett.

  2. Grün Izidor szerint:

    “Clint Eastwood is inkább Trumpot választaná”

    Egyéni problémája!
    De ez mennyire tartja izgalomban a csepeli lakosokat?! 😛 😀

Itt lehet hozzászólni !