Díszpolgári címeket adományoztak Csepel napján

Csepel.hu

nyito

Kerületünk legrangosabb elismerését, Csepel díszpolgára címét adományozták három olyan embernek Csepel napján, akik példamutató életükkel, kiemelkedő teljesítményükkel dicsőséget szereztek a településünknek.

A díszpolgári címet Borbély Lénárd polgármester nyújtotta át Fráter Bélának, Strein Oszkárnak, valamint posztumusz elismerésben részesítette az idén áprilisban elhunyt Paragi Ferencet. A kitüntető címet július 18-án adták át a Szent Imre téren rendezett ünnepségen. Borbély Lénárd méltatta a kitüntetettek életét, helytállásukat a diktatúra idején, és azt a sportteljesítményt, amelyet Paragi Ferenc gerelyhajítóként elért.

 Teljes galériánkat megtekintheti IDE kattintva.

A 92 éves Fráter Béla az ötvenes évektől él Csepelen. Gépkocsivezetőként dolgozott különféle vállalatoknál, majd nyugdíjazása után a közélet aktív figyelője és a polgári értékrend híve. Az ’56-os forradalomban egyike volt azoknak, akik részt vettek Sztálin szobrának ledöntésében. A forradalom leverése után sokáig nyomoztak utána, de egy disszidens magyar elvállalta a szobor ledöntését, ezért az igazi felelősöket nem háborgatták.

„Soha nem bírtam elviselni a diktatúrákat – mondta a díjátadó ünnepségen Fráter Béla. – Megtisztelő számomra, hogy hatvan év után elismerik, amit az országért tettem. ’56 október 23-án társaimmal együtt én voltam az, aki ledöntöttem Sztálin szobrát a Felvonulás téren. Reggel bementem a városba dolgozni, de elromlott a busz, amelyet Pécsre kellett volna vezetnem. Akkor láttuk, hogy jókora tömeg tüntet az utcákon. Néhányan próbálták elmozdítani Sztálin emlékművét, de nem sikerült. Velem volt egy lakatos barátom, akinek szóltam, segítsen. Végigkopogtattuk a szobrot, hogy hol a legvékonyabb a lemez, erre ott, a csizma száránál kezdtük el elvágni a talapzattól. Végül egy darus kocsival döntöttük le a földre.”

 

A 92 éves Strein Oszkár a Weiss Manfréd Gyárban tanulta ki a szerszám- és géplakatos szakmát, majd a repülőgép- és motorgyártó üzemben kezdett el dolgozni a háború előtt.  1945 január 21-én, a szovjet csapatok bevonulása után németes hangzású neve miatt málenkij robotra hurcolták el Csepelről. Végül három és fél évet töltött az ukrajnai Liszicsanszk városában kényszermunkán, ahol egy szénbányában, majd szállítómunkásként dolgozott. Lesoványodva, megtörve engedték haza 1948 szeptemberében, de hosszú évtizedeken át nem beszélhetett megpróbáltatásairól.

Csepel díszpolgáraként ezt mondta: „A sok-sok sötét esztendő után, amelyeket végigszenvedtem, a mostani egy olyan pillanat, amely nagyon jó érzéssel tölt el. Abból a semmiből, amiben éltem, észrevették, hogy létezem. Meglepett a díj, hogy ilyen módon is gondoltak rám. Emlékszem, erről a helyről, a polgármesteri hivatal szomszédságából hurcoltak el, s most ugyanezen a helyen kaptam meg az elégtételt. Keserű esztendők voltak, amikor nem beszélhettem a fogságom éveiről; erre csak az utóbbi időben nyílt lehetőségem. Üldözött voltam, de az élet becsületből áll, ez pedig végső soron meghozza az eredményét.”

 

Paragi Ferenc gerelyhajító egész élete Csepelhez kötődik, a Csepel SC színeiben versenyzett. Ötször nyert magyar bajnoki címet gerelyhajításban, 1979-ben az év atlétája lett. Világcsúcsot érő dobását 1980-ban érte el 96,72 méteres teljesítményével. Az 1980-ban Moszkvában megtrendezett olimpiára nagy esélyesként érkezett, de állandó sérülései megakadályozták, hogy kiemelkedő dobást érjen el. Visszavonulása után testnevelő tanárként dolgozott a kerületben, hogy a jövő atlétáit kinevelje. Csepel Örökség díjat kapott 2012-ben. Váratlanul hunyt el idén áprilisban.

A posztumusz Csepel díszpolgára címet özvegye, Paragi Ferencné Zsuzsanna vette át, aki így emlékezett: „Feri nagyon örült volna, ha még az életében megkapja a legrangosabb díjat. Folyton vágyott az elismerésre, a biztató szavakra. Mindig csepeli volt, itt sportolt, a barátai is idevalósiak. Nem volt szerencséje a nagy versenyeken, mert gyakran kínlódott sérülésekkel. Világcsúcstartóként azonban a világ tetején állt.”

 

A díszpolgári címek átadása után a Zanzibar együttes szórakoztatta a Szent Imre téren összegyűlt közönséget jól ismert slágereivel.

 

Cs. A.

Fotó: Tóth Beáta és Gubis Mariann

Csepel.hu

3 hozzászólás “Díszpolgári címeket adományoztak Csepel napján” bejegyzésre

  1. csapajev szerint:

    Milyen diktatúráról van szó? Feri ezek szerint a diktatúrában ért a csúcsra. Ott kapott lehetőséget a sportolásra, kapott támogatást a minél jobb eredmények elérésére!

  2. Nagyapó szerint:

    csapajev! Olvassa el még egyszer a cikket! Jobban megérti.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. Grün Izidor szerint:

    csapajev!
    Azért van különbség a kádári puha és az orbáni illiberális diktatúra között! 😛 😀

Itt lehet hozzászólni !