Emberi hiba okozta az új típusú influenzát?

Inforadio.hu

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vizsgálatot indított annak kiderítésére, igaza van-e annak az ausztrál kutatónak, aki azt állítja: emberi hiba vezetett az új típusú influenza vírusának kialakulásához.

Az ausztrál kutató, a 75 éves Adrian Gibbs maga is részt vett a Tamiflu nevű gyógyszer létrehozásában, amely eredményesen alkalmazható az új vírus ellen is. Egy interjúban a tudós nem nevezte kizártnak, hogy vakcina készítés közben történt hiba, és az új vírus így alakult ki.

Gibbs az új vírus genetikai elemzése során jutott erre a következtetésre. “A legegyszerűbb magyarázat az, hogy a vírus egy laboratóriumi hiba eredménye – de van rengeteg egyéb lehetőség is” – mondta a kutató a Bloomberg televíziónak.

Gibbs négy évtizede kutatja a baktériumok evolúcióját, és egyike azoknak, akik elemezni kezdték az új vírus genetikai profilját, miután a járvány három hete kitört Mexikóban.

A WHO komolyan veszi az ausztrál kutató felvetését, amelyet írásban juttatott el, és vizsgálatot kezdett annak kiderítésére, valóban emberi hiba következtében alakult-e ki a H1N1-es vírus – közölte a szervezet főigazgató-helyettese. Fukuda Keidzsi közölte: ha Gibbsnek igaza van, rengeteg új kérdés vetődik fel az új vírussal kapcsolatban.

Amerikai szakértők azonban nem értenek egyet az ausztrál kutatóval. Az Atlantában székelő nemzeti járványközpont munkatársai is elemezték Gibbs tanulmányát, és arra a következtetésre jutottak, hogy a véleményét nem támasztja alá meggyőző bizonyíték.

Forrás: Inforadio.hu

3 hozzászólás “Emberi hiba okozta az új típusú influenzát?” bejegyzésre

  1. Prendick szerint:

    Khm, úgy vélem, ezzel a Tamifluval egész szépen fognak keresni, mondhatni kaszálni.
    Akár bele is férhetett a fejlesztési költségekbe egy apró kémcsövecske és egy repülőjegy Mexikóba, valami koszvadtabb övezetbe, ahol gazdagabb országokból nézve olcsó az élet…

    Lehet, hogy összeesküvés-elméletnek tűnik, de ennek a sok szép dollármilliárdnak, ami járványpánik esetén becseng a gyógyszergyárak kasszájába, a töredékeiért sem haboznak sokszor öldökölni itt-ott.
    Majd kiderül. Mondjuk, ha az öreg prof esetleg autóbalesetet szenved, vagy hirtelen úgy nyugdíjazzák, hogy sosem kerül elő, lehet kissé gyanakodni.

  2. lolka szerint:

    http://kuruc.info/r/20/40247
    Érdemes figyelni a dátumot.

  3. Prendick szerint:

    Lehet, hogy én írok a kurucon is? Csak nem? 🙂

    Mondjuk én már a marhavésznél gyanakodtam, itt meg tavaly a madárinfluenzáról fejtettem ki hasonló nézeteket. Évek óta vesszőparipám, hogy a gyógyszegyártás az utóbbi tíz év legnagyobb biznisze. Mindent ver.
    És ahol ennyi milliárd van, ott keményebbek a farkastörvények, mit a narkócsempészeknél.

    Pl. érdeklődve olvastam a cikkeket arról, hogy a gyógyszergyártók egyáltalán nem érezték meg a válságot. Mondjuk logikus. Az acélipar szétesett, a dohánygyártókat porba verték, az olaj átment az arabokhoz és a perifériás államokhoz. Maradt a gyógyszer.
    Mert az a szlogen, hogy az él egészségesen, aki sok egészségügyi terméket fogyaszt. Meg is esszük.

Itt lehet hozzászólni !