Csepel-község háza

Vezér Endre

Az 1712-ben alapított Csepel (Csepelye) falut 1748-ban pecsétadományozással nyilvánította községgé az uralkodó, Mária Terézia királynő. A községnek ettől fogva volt jegyzője. Az 1838-as nagy árvíz által elpusztított faluban a jegyzői hivatal a kántortanító háza volt.

Az árvíz után, még abban az évben, 1838-ban Mathias Stulmiler bécsi mérnök megtervezte Csepel ma is ismert úthálózatát.

CS - I - C-a

A bemutatott térkép 1927-ben készült, viszonylag friss, de jól látszik rajta Csepel úthálózata és az utak elnevezése. Leginkább érdekes a „Fő út” és a „Templom tér”.

Az árvíz után a jegyző a Fő út 1-ben nyert elhelyezést. De ez a hivatal hamar kicsinek bizonyult. Ezt követően a Fő út 11-ben új községházat építettek. Ez egyúttal a jegyző lakása is volt. De amikor Weiss Manfréd és Berthold Csepelre telepítette a gyárat, a lakosság rohamosan növekedni kezdett. Az intézendő ügyek mennyisége annyira megnövekedett, hogy az intézők számának növekedésével már ez a községház is kicsinek bizonyult.

Ezért a község egy újabb, lényegesen nagyobb községház építését határozta el. 1897-ben elindult az építkezés. Scheffer Nándor kőműves vállalkozó és csapata építette fel az új épületet. Elkészülte után itt lakott Kaszap Kálmán jegyző. Képünk az új házat mutatja.

CSP-021a

Az új községház földúttal és csenevész fákkal

KÖZSÉGHÁZA-01

A következő képen – amely egy akkoriban divatosan színezett levelezőlap, már rendezett körülményeket láthatunk.

De 1935-re ezt a szép épületet is kinőtte a község. Az 1936-os költségvetésben elhatározták lebontását és helyére egy még nagyobb, korszerűbb új Községháza építését, amelyet 1937-ben adtak át rendeltelésének. Ez azért is fontos volt, mert közeledett 1938, Csepel újjáépítésének 100. évfordulója, a Csepeli Ünnepi hét.

Ezt a képet Vezér Béla fényképezte 1938.06.16-án a Csepeli Országzászló felavatási ünnepségén. Erről később fogok tudósítani.

Egyébként bővebben Csepeli helytörténeti honlapomon többet lehet találni.

A honlap címe : www.v39endre.hu

15 hozzászólás “Csepel-község háza” bejegyzésre

  1. v39endre szerint:

    Honlapomon a KÖZSÉGHÁZRÓL hosszabb leírás található “HT – 8” fejezetben.

  2. Jeniszej szerint:

    ” 1838-ban Mathias Stulmiler bécsi mérnök megtervezte Csepel ma is ismert úthálózatát.”
    Azt monya a Fatherom, maradhatott volna az oviba használatos kifestő könyvnél ez a tanult ember. – és nem kellett volna neki Csepel úthálózatának tervezésével foglalkozni. 🙂

  3. v39endre szerint:

    monya meg a Fatherod, hogy miért ?

  4. Grün Izidor szerint:

    Ejnye admin!
    Törölgetünk?!
    Ma tették fel de már tegnap hozzá lehetett szólni?! 😛 😀

  5. admin szerint:

    Rendszeresen hozunk a hírfolyamban fentebb cikkeket, eddig is így volt. Ez nem törölgetés.

  6. v39endre szerint:

    Szervusz Izidor !
    Ha figyeltél volna, már tegnap is láthattad volna !
    Ma csak át lett helyezve.
    Én most leginkább Jeniszej Fatherjának megnyilvánulására lennék kíváncsi !
    Mi a problémája ? Vagy csak : miért ne ?
    Szeretnék rá érdemben válaszolni !
    v39endre

  7. Grün Izidor szerint:

    v39endre!
    Szervusz kedves Endre!
    Természetesen figyeltem és mintha már tegnap is olvastam volna!
    A Csepel infó facebook oldalán, mint még mindig látható, a bejegyzés 19 órája, tehát tegnap jelent meg!
    A mai már csak utánközlés!
    Csak ezt bátorkodtam megjegyezni! 😛 😀

  8. Grün Izidor szerint:

    v39endre!
    Állításom igazolására csak annyit, hogy tegnap még úgy szerepelt a mára már kijavított “1748-ban pecsétadományozással nyilvánította községgé”. hogy “1748-banpeszétadományozással nyilvánította községgé”
    Gondoltam nem szólok, akár el is üthetted! 😛 😀

  9. v39endre szerint:

    A vastagbetűs bevezetőt nem én írtam. Amikor észrevettem a hibát szóltam az Admin-nak. Javították egy órán belül.
    Tehát már tegnap is végül jól volt a “pecsét” írva.
    v39endre

  10. Grün Izidor szerint:

    v39endre!
    Egy cikket egy napon egyszer szoktam elolvasni!
    Később, hogy volt arra már nem szoktam figyelni! 😀

  11. v39endre szerint:

    Kedves Izidor !
    Itt megint csak mi ketten társalgunk ?
    v39endre

  12. v39endre szerint:

    És a KÖZSÉGHÁZÁRÓL szó sem esik ?
    Az már nem is érdekes ?

  13. Grün Izidor szerint:

    v39endre!

    Ilyen árnyalatnyi hibákra itt nem adnak mint amit a címmel elkövetettek!

    “Csepel-község háza”
    .
    Helyesen lehetne pl. “A csepeli községháza” és akkor egy magyarul írni-olvasni tudó nem csikorgatná a fogait! 😀 😀

  14. Grün Izidor szerint:

    jav.
    elkövetettek helyett elkövettek! 😛

  15. Nagyapó szerint:

    Szép volt a 2. képen látható épület, illett az akkori stílushoz a Pest-Pilis…. vármegye 100 nemesi kúriájához. Az újabb községháza szerintem tájidegen. Nem való az Alföldre a hegyvidéki stílus. A jelenlegit legfeljebb megszoktuk.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !