Késsel támadt a migráns egy magyar lányra Budapesten

Hirado.hu

éssel támadt a migráns egy magyar lányra Budapesten

Egy 20 éves pakisztáni férfi késsel fenyegetőzve rabolt ki egy 19 éves magyar nőt a fővárosban.

Egy, a bicskei nyílt táborból érkezett pakisztáni férfi késsel fenyegetett meg és rabolt ki egy 19 éves magyar lányt a fővárosban – jelentette be Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadó az M1-en délelőtt. A férfi elvette a nő mobiltelefonját és pénzét is, az anyagi kár 44 ezer forint. Személyi sérülés nem történt.

Az esetet térfigyelő kamera rögzítette, így a támadót rövid időn belül elfogták.

A pakisztáni férfiról kiderült, hogy a balkáni útvonalon érkezett hazánkba, több hónapos utazást követően. Magyarországra érkezésekor tiltott határátlépés miatt elfogták, menekültkérelmét elutasították. Hat hónap után nem lehetett tovább őrizetben tartani, ezért a bicskei nyílt táborban lett elhelyezve – mondta az M1 műsorában a miniszterelnöki főtanácsadó, aki szerint a migráns feltehetően a továbbutazáshoz szükséges pénz akarta rablással megszerezni.

A pakisztáni férfi menekültügyi eljárás, politikai menedékjogának elbírálása közben követte el a súlyos bűncselekményt, ez is mutatja, hogy semmi köze nincs a politikai menekültekhez; Európa szívébe akart eljutni, és ebben akadályozták eddig a magyar hatóságok – hívta fel a figyelmet Bakondi György.

Forrás: Hirado.hu

Egy hozzászólás “Késsel támadt a migráns egy magyar lányra Budapesten” bejegyzésre

  1. Letiltatni szerint:

    Mit nekünk a migránsok, vannak cigányok..

    A Cozma-gyilkos Rafael klán ezúttal Siófokon csapott le – magyarok közbelépésének hála maradt el a tragédia Reklám A környéket a mai napig büntetlenül terrorizáló enyingi cigánybanda ezúttal Siófokon keresett – és talált is – áldozatot. Falkába verődve rontottak egy, azaz egy emberre. Az újabb tragédiát az akadályozta meg, hogy keménykötésű magyarok is a helyszínen tartózkodtak. A Siófoki Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el csoportosan elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének gyanúja miatt. A siófoki Petőfi sétányon 2016. június 19-én 3 óra körül egy szórakozóhely előtti területen többen összeverekedtek, amely során ketten is megsérültek. A büntetőeljárás adatai alapján a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható két enyingi lakos, a 33 éves Kolompár Csaba, a 35 éves Rafael Andor, továbbá a tápiószentmártoni és 31 éves Rafael István. A férfiak jelenleg ismeretlen helyen tartózkodnak, az elfogásukra tett intézkedések ezidáig nem vezettek eredményre, ezért velük szemben a Siófoki Rendőrkapitányság 2016. június 19-én elfogatóparancsot bocsátott ki – áll a rendőrség közleményében. Kolompár Csaba, Rafael Andor és Rafael István Olvasónk beszámolója szerint a hírhedt enyingi banda a Palace Cafe előtti részen kezdeményezett tömegverekedést. “Repültek a székek, asztalok. Félő, hogy valami nagyon csúnya dolog fog még történni a nyár fővárosában” – írja. Részletesebb képet kaphatunk az esetről, ha elolvassuk Kathi Béla világ- és Európa-bajnok debreceni testépítő Facebook-beszámolóját, ugyanis ő szemtanúja volt az eset kirobbanásának, sőt, mint később kiderül, némiképp szenvedő alanya is a cigányrajcsúrnak. A világ- és Európa-bajnok testépítő tehát Siófokon találkozott gyerekkori barátaival, amikor mellettük egy edzőtermi ismerősét megtalálta a cigányhorda. A “szimpatikus, normális sportoló srácot egy nagyon sok fős enyingi banda, aki folyamatosan problémákat okoz, megtámadta. 1 főt!” – írja Kathi, akinek egy barátja kerekedett fel, hogy csitítsa a kedélyeket. Ekkor “segítségükre siettünk verekedési szándék nélkül, próbálni megmenteni a helyzetet jelenlétünkkel. 2 másodperccel később ütlegelni kezdték a barátom és az ismerősöm. Próbáltuk megoldani a helyzetet, a siófoki rendészek is segítségünkre siettek. Ezúton is mindent köszönök nekik! Tanácsukra eljöttünk a helyszínről. (…) Győrbe érve szereztem tudomást, hogy köröznek, mivel ismert személyként engem tudtak megnevezni. Vicc. Azonnal hívtam a siófoki rendőrséget, és leutaztam a kapitányságra. Mindent tisztáztam, körözést természetesen levették”. Igen, az eset pikantériája, hogy a rendbontást megelőzni, majd megakadályozni kívánót kezdte körözni a rendőrség. Kathi Béla fényképe egy napig virított a rendőrség honlapján az enyingi gyilkos cigánybűnözőké mellett. Kathi Béla és barátai is a helyszínen voltak A testépítőbajnok oldalán olvasható hozzászólások tanúsága szerint többen is nehezményezik, hogy a Cozma-gyilkos Rafael klán épp szabadlábon lévő tagjai folyamatosan terrorizálják a “nyár fővárosánk” lakóit, zavarják a nyaralni vágyók nyugalmát, és annak ellenére, hogy mindenki tudja, mire képesek, hisz, ha úgy tetszik, egy egész országot szúrtak szíven 2009-ben, a Pintér-pribékek semmit nem tesznek, fővezérük pedig lassan kéthetente jelenti be, hogy mekkora rendet tettek az országban. Ha valaki ezt a nagy rendet nem hiszi, a fent megismert történet “bodzaszedőinél”, vagy azok rokonainál, a börtönből “kedvezménnyel és jó magaviselettel” épp kiszállingózó Cozma-gyilkosoknál utánajárhat.

Itt lehet hozzászólni !