Szurkoljunk közösen! Az élmény összeköt!

Csepel.hu

 

5

A XXI. kerület központi helyén, a Csepel Művek I-es kapujánál (a Szent Imre téri hévmegálló mellett) június 10-én nyílik a Budapesten egyedülálló létesítmény, a Csepeli Szurkolói Aréna. A fából készült, 500 fő befogadására alkalmas építmény minden nap 12 és 24 óra között várja a szurkolni vágyókat. A mérkőzéseket 16 négyzetméteres ledfalon élvezhetik az ide látogatók. A belépés természetesen ingyenes.

44 év után a magyar válogatott is kijutott az Európa-bajnokságra. Borbély Lénárd, Csepel polgármestere kezdeményezte, hogy a 2 évvel ezelőtt a világbajnokság idejére felállított (teltházzal üzemelő) szurkolói sátrat az önkormányzat bővítse – nagyobb közösségi teret hozva ezzel létre. Így született meg a faaréna ötlete, melyen április óta dolgoznak Csepeli Városgazda munkatársai. A létesítményt az Európa-bajnokság kezdőnapján, június 10-én vehetik birtokba a sportot kedvelők. A kisebbeknek játszótér is készült a lelátó mellé, hogy a család együtt érkezhessen a kontinenstorna közvetítéseire.

Első este, a francia-román nyitómérkőzés előtt színes programokkal készülünk, szakértő vendégünk pedig Dunai Antal lesz, aki 31 alkalommal öltötte magára a címeres mezt.

Igazi különlegesség még, hogy az Igazi Csíki Sör lesz a ház söre.

Szeretettel várjuk Önt a megnyitóra június 10-én 18.30-kor!

Szurkoljunk közösen! Az élmény összeköt!

Hajrá Magyarok!

Csepel.hu

87 hozzászólás “Szurkoljunk közösen! Az élmény összeköt!” bejegyzésre

  1. jaj szerint:

    Makovecz stílus, ez a dicső vezérnek is kedves.
    Lehet tudni, hogy nekem menyibe fáj?

  2. Tóth Mária szerint:

    Csak a fanyalgás, semmi öröm, milyen lehet a lelked? Maradj magadnak.

  3. Betke szerint:

    16 millát lehetett hallani!

  4. jaj szerint:

    Tóth Mária
    Lelkem sötét, pont mint a fejed.

  5. Tóth kati szerint:

    Van egy nagy különbség a sötét agyú liberálkomcsik és mi közöttünk,ők csak a pusztításhoz értenek,persze ahhoz nem kell szakértelem.Ja és persze nemtudnak örülni semminek.Sajnálom őket,nagyon silány életük lehet.

  6. Ábel Attila szerint:

    Kedves Kritizálók! Amikor nyugdíjas klubot épített az önkormányzat, a sportrajongók ezt nem kritizálták, nem tiltakoztak ellene. Amikor játszótereket épített, virágágyásokat alakított ki mindenfele az önkormányzat, a sportrajongók ezt nem kritizálták, nem tiltakoztak ellene. Amikor gyereknapi rendezvényeket, zenei koncerteket szervezett az önkormányzat, amikor zenekarokat segített az önkormányzat, a sportrajongók ezt nem kritizálták, nem tiltakoztak ellene. Miért nem érezhetik jól magukat a sportért rajongók is, ők miért nem kaphatnak semmit?

  7. Rázsó szerint:

    Nos hát akkor megkapták. Egyébként az EB után mi lesz az arénával?

  8. kerdezo szerint:

    Ma az Aldiban voltam délután vásárolni, és megnéztem a “stadiont”. Nekem kifejezetten tetszik!
    Egy félelmem van, hogy a ledfal mennyire lesz látható a késő délutáni órákban.

    Szerintem jó helyen van, és messziről asztalos mesteri munkának tűnik. Szép lesz/volt fiúk!

  9. kerdezo szerint:

    Jah, és vegre az Aldinal láttam Közterület felügyelőt, és bűntette a patika előtt álló Fiestat.

  10. baltafejű szerint:

    A jogdíjat befizette az önkori az MTVA-nak? Úgy hallom, alaposan megkérik az árát.

  11. Orsós Rodrígo szerint:

    Tótk Kati!
    Minek kéne örülni, hogy a fityesz kilopja a valagunk alól az országot?
    Matolcsy ámokfutásának? A holdudvar gyarapodásának?
    Polt Petinek, Orbán meccsnéző haverjának?
    Te minek örülsz? Kórházba ne kerülj, csak stadionokba járj, meg nézz sok MTV-t!
    Meg olvass magyaridőket, vagy mit, az való a birkáknak.

  12. jaj szerint:

    Kedves Ábel Attila!

    A játszótér, virágágyás talán, nem egy kategória, a nyugdíjasklub erősen kérdéses,
    a koncert közpénzen, tűzijátékkal, viszont egyérterműen ‘Vislit, és sört a népnek’ kategória!
    Vagy netán minden hobbit külön támogatnak, ha én módjuk a kedvelem a célbapisilést nekem is szerveznek valamit. ÉN MÉRT NEM KAPOK SEMMIT?
    Aki szórakozni akar az fizesse ki!
    Ja hogy ahhoz el kéne érni, hogy teljen rá, hogy normális fizetések legyenek az országban?

  13. Jampi szerint:

    Tisztelt Hölgyek , úrak!

    Megy a vita de csak egy dolgot látok megint . Tátogó halak úszkálnak egy zsúfolt akváriumban ahol ragadozok is vannak. Senki nem hall titeket azaz igen de akinek kéne az pont magasból le sz…. titeket. Építették . Ott lesz ha tetszik ha nem. Van jó és van rossz oldala. Legalább nem szarik senki a zálogház oldalába mert előszeretettel ját oda a sok surmo aki a buszra várt. Számomra a rossz , hogy a jégpálya éjjeli TUC TUC zenéje után jön a GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓLLL meg a KUR.. ANY….

  14. Grün Izidor szerint:

    Jampi!
    Nem mondod komolyan, hogy most ehhez a zArénához építettek illemhelyeket is, hogy ne szanaszét szarjon, hugyozzon, okádjon a szurkolók tömege?! 😛

  15. okoska szerint:

    Jaj, de fáj a kommancsoknak, hogy bár 40+16 évig lett volna lehetőségük építeni,gyarapítani, szépíteni, de csak loptak, tönkretettek, hazudtak, illetve ki- és betelepítettek. Egyszóval gallyra vágták Csepelt, annak király(né)i, sváb és Weiss-i és munkás-paraszt-keresztény értékeivel, hagyományaival együtt. Itt és most is csak irigységre, ostobaságra, gonoszságra és rosszindulatra “fussa”. Igazi alja népség! Buta prolik!

  16. Rázsó szerint:

    Okoska: Ön szerint 1954 óta zajlik Csepel tönkretétele? ( Azért ezt a dátumot írtam, mert gondolom 2010-től számítja az aranykor kezdetét.)

  17. Nagyapó szerint:

    Örömmel olvasom a szoci beírásokat, mivel ezekkel az emberekkel nem fogok a lelátón találkozni! (Nem lesz köménymag!)

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  18. Grün Izidor szerint:

    Rázsó!
    Van egy szint ami alá egy bizonyos szinten lévő ember nem szokott leereszkedni! 😀

  19. Rázsó szerint:

    Grün. Tökéletesen igazad van. Ettől függetlenül tényleg nem értem, hogy az EB után mi lesz ezzel az építménnyel? Itt lehet majd esetleg valamilyen sport versenyeket rendezni?

  20. Grün Izidor szerint:

    Rázsó!
    Mondjuk meghirdetik a Csepeli Szabadtéri játékokat, Viktor a király vagy valami illesmi!
    Esetleg a faanyagot kiosztják a rászorulók között! 😛

  21. kerdezo szerint:

    Szerintem megmarad az olimpiaig

  22. Grün Izidor szerint:

    kérdező!
    “megmarad az olimpiaig”

    Addig még nyócév van, ha jól saccolok! 😀

  23. Nagyapó szerint:

    Rázsó! Igaza van idióta dr grün Izidor Charlie Rodrigeznek. Arról a szintről ebihal tudna mesélni, ha mesélne.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  24. kispajtás szerint:

    baltafejű kérdése jogos, miközben az is kiderült, hogy az MTVA a hasukra ütve, alkudozva próbálnak a közvetítésekért pénzt tarhálni, ledfal kihelyezésekkel trükközni.

  25. Krtek szerint:

    A büdös zsidó kurva anyátokat, sakkversenyt közvetítsenek nektek vagy kis grofo koncertet hogy befogjátok a mocskos pofátokat?
    Zavar a szórakozásunk? Költözzetek ki egy tanyára a picsába.

  26. Tóth kati szerint:

    Orsós elvtárs,ha a fidesz kilopja a …. alól az országot,akkor hogy telik most mindenre,míg a komcsik akatt csak megszorítások voltak.Matolcsy pedig egy kózgazdasági zseni,de maga úgysem tudja mi az.Kérdezze már meg Simortól hogy tudott minden évben 250 milliárd minuszt összehozni mikor a jegybank elnóke volt,de vigyázzon,mert akkor a jegybank független volt!
    És igenis örülök,hogy épül-szépül Csepel,és én alólam nem lopják ki az országot.És örülök annak hogy a komcsik eltakarodtak,legalább nem lesz migránsország a hazámból.

  27. Krtek szerint:

    A büdös zs.idó ku.rva anyátokat, sakkversenyt közvetítsenek nektek vagy kis grofo koncertet hogy befogjátok a mocskos pofátokat?
    Zavar a szórakozásunk? Költözzetek ki egy tanyára a pi.csába.

  28. fghfjhgkjhk szerint:

    Akkor holnap fejezik be a szúnyoggyérítést? 😉 😛 😀

  29. fghfjhgkjhk szerint:

    “fghfjhgkjhk szerint:
    A hozzászólás rendszer-moderációra várakozik.
    2016. június 09., csütörtök – 20:35
    Akkor holnap fejezik be a szúnyoggyérítést?”

    Mit moderált ebből ki a rendszer? A szmájlikat? Levettem.

  30. Ábel Attila szerint:

    Kedves Rázsó!

    Miért építene az önkormányzat pár hétre egy ilyen szép szurkolói arénát? Ezt kinek hitte el? Természetesen nem pár hétre épült. Jó lesz az olimpiára és a jégpályának, de szerintem az üres időszakban lehet itt akár kosarazni is.

    Kedves Kritizálók! Amikor nyugdíjas klubot épített az önkormányzat, a sportrajongók ezt nem kritizálták, nem tiltakoztak ellene. Amikor játszótereket épített, virágágyásokat alakított ki mindenfele az önkormányzat, a sportrajongók ezt nem kritizálták, nem tiltakoztak ellene. Amikor gyereknapi rendezvényeket, zenei koncerteket szervezett az önkormányzat, amikor zenekarokat segített az önkormányzat, a sportrajongók ezt nem kritizálták, nem tiltakoztak ellene. Miért nem érezhetik jól magukat a sportért rajongók is, ők miért nem kaphatnak semmit?

  31. Ábel Attila szerint:

    A fanyalgóknak még annyit, hogy 2010 előtt is lehetett volna önerőből parkokat, utakat építeni, megmenteni a Kiserdőt vagy a Kis-Duna partot. Lehetett volna óvodákat felújítani, városrehabilitációs munkákat végezni, uszodát nyitni, a nyugdíjasoknak klubházat építeni, ingyenes uszodai belépést adni. Lehetett volna olyan játszótereket építeni, amit például ma adtunk át. Lehetett volna egészségügyi fejlesztéseket végezni kórházbezárás nélkül, de lehetett volna több rendőr és közteres is, mint most. És persze lehetett volna szurkolói arénát is építeni, hiszen semmi nem tiltotta.

    De 2010 előtt úgy döntöttek, hogy inkább ellopják a pénzt. Azóta meg minden fejlesztést elleneznek: sírnak, mert abból a pénzből látják épülni Csepelt, amit ők elloptak volna.

  32. Rázsó szerint:

    Kedves Ábel Attila.

    Nem hittem el senkinek semmit, egyszerűen csak nem tudtam, hogy lehet-e használni majd sportversenyekre, ezért kérdeztem. Nem láttam még belülről, nekem valami olyasmi jött le, hogy ez valami italmérés féleség lesz, de örülök ha tévedtem.

  33. Rázsó szerint:

    Az uszodát egyébként ne feszegessük, mert hétköznaponként 17:30-kor kiküldik az embert a vízből, mert edzéseket tartanak. ( Most nem a nyári idényről van szó. ) Aki dolgozik, annak esélye sincs rá, hogy munka után esetleg ússzon egyet. Hétvégén lehet csak kimenni, de mivel a bérlet is már csak két hónapra érvényes, így azt sem éri meg venni. Szóval jól indult, aztán elromlott.

  34. fghfjhgkjhk szerint:

    Ábel Úr!
    Szavaival élve a “fanyalgók” közé tartozom, mert a “lájkolók” közé nem sorolnám magam.
    Engedje meg, hagy tegyem már fel azt az egyszerű kérdést, hogy a Királymajorra is sor kerül egyszer, valaha, valamilyen szinten?
    Nem a “kukori dombra” és a 4 db kandelláberre gondolok, hanem valami érezhetőre.
    Köszönöm!

  35. Ábel Attila szerint:

    Hát igen, mindig hibás valaki, ha fideszes vezetés van. Hibásak, akik sportolnak, de legalábbis a kerületi vezetők biztos.

  36. Rázsó szerint:

    Én nem mondtam, hogy hibásak akik sportolnak. Én mindössze leírtam azt a tényt, hogy 17:30-kor el kell hagyni az úszómedencét, így aki dolgozik, az hétköznap nem tudja használni az uszodát.
    “Hát igen, mindig hibás valaki, ha fideszes vezetés van.”
    Épp az imént sorolta fel, hogy mennyi mindenben hibázott az előző vezetés.

  37. fghfjhgkjhk szerint:

    Ábel Úr!
    Amennyiben erre a válaszra futotta, mert ennyit értett meg, őszintén sajnálom.

  38. egy nyugdíjas szerint:

    Kedves Ábel Attila!

    Nem lenne ennyi kérdés, és rosszindulatúnak tűnő megjegyzés, ha minden információ elérhető lenne.

    Tervező, kivitelező, mennyibe került, miből finanszírozták, ki a tulajdonos, kik az üzemeltetők, milyen egységek találhatók benne, (söröző, vizesblokk ?), mik a távlati tervek EB után, mennyi lesz a fenntartási költsége, őrzése stb.

    … és főleg politikai megnyilvánulás nélküli válaszok.

  39. baltafejű szerint:

    egy nyugdíjas: Borbély Lénárd pár hónapja azt mondta, hogy eddig 15 millió Ft-ot hagyott jóvá a szurkolói aréna létesítésére, de ez az összeg még nőhet.

    Ábel Attila nyilván meg tudná mondani, hogy hol tart ez az összeg jelenleg, de neki fontosabb, hogy arról értekezzen, hogy mit csinált az MSZP 2010 előtt. Neki az agya kizárólag erre van rákattanva. Egy monomániás elmebeteg az ürge.

  40. fghfjhgkjhk szerint:

    baltafejű!
    +1

  41. Az élmény összeköt szerint:

    “300 fő alatt azoknak a helyszíneknek nem kell fizetni, akik olyan helyen teszik lehetővé a meccs megtekintését, ahol normál hétköznapokon egyébként is lehetőség van a tévénézésre, és a rendezvényhez nem párosul plusz belépőjegy, kötelező fogyasztás vagy szponzoráció, vagyis nem folyik ott plusz kereskedelmi tevékenység,

    300 főn felül viszont így alakul a díjszabás:
    300-1000 fő-ig 200.00 forint
    1001-2500 fő-ig 350.000 forint
    2501-5000 fő-ig 800.000 forint
    5001-10000 fő-ig 2.000.000 forint
    10.000 fölött 3.000.000 forint”

  42. Tóth kati szerint:

    A Baltafejű igen találó név önnek,maradjunk is ennyiben.T.”egy nyugdijas”!Miért érdekli önt ez a sok dolog?Ezek nélkül nem tud örülni ennek az építménynek?Ha kap valamit rögtön azt szokta kérdezni,hogy mennyibe került?Mik a távlati tervek…stb.Arra nem kiváncsi,hogy hány éves a kapitány?

  43. egy nyugdíjas szerint:

    Tóth kati!

    … de !

  44. egy nyugdíjas szerint:

    Tóth kati!

    Engem meg nagyon zavar, az Ön, szóköz, pont, vessző, mondat vége, stb. jelek használata! Ennyit a kultúráról! Ennek nem ártana utána nézni!

    Továbbá, úgy gondolom jogos a korábbi érdeklődésem, mert ezt minden vállalkozásnál közzé kell tenni. (Főleg közpénznél)

  45. Nagyapó szerint:

    Milyen érdekes, megjött a civil kurázsi. Rendkívül fontos a faaréna tervezője, sőt nagymamájának lánykori neve, költsége, stb. Fontos, hogy az abszolút civil, pártsemleges lakos hátha talál valami kis hibát, amivel Brüsszelig lehet futni (L. 3-as metró). Az nem érdekes, hogy Csepel megint kapott valami többletet. Valahogy ezeket a civileket nem érdekelte, hogy másfél évtizedig nem történt semmi, mert nem fussa mondta a régi alpolgármester. Az, hogy hová tűnt az É-i terület 12 milliárdja. A Csepel SC és a Munkásotthon ára, valamint hogyan sikerült 2 milliárd hiányt felhalmozni, az valahogy “nem tartozott” a civilekre.
    Nosztalgiával gondolok a Daru domb környéki szeméttelepe, sajnálom, hogy a Dagi étteremből nem lett romkocsma, de hát nem lehet minden tökéletes.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  46. kispajtás szerint:

    Nagyapó Tóth kati névvel is kommentel 😀 😀 😀

  47. egy nyugdíjas szerint:

    Nagyapó, …. már vártam!

    “… és főleg politikai megnyilvánulás nélküli válaszok”

    Továbbra is a fentiek alapján várom, a tisztelt hozzászólásokat!

  48. egy nyugdíjas szerint:

    Valami az eszembe (fejembe) jutott!

    18:30, az ünnep kezdete. Ön ott van, és van WIFI is ?!

  49. kispajtás szerint:

    egy nyugdíjas:
    Óriási lájk!
    Gratulálok a leleplezéshez!!!
    Be ne dőljön már Nagyapó propaganda szövegének!

  50. fghfjhgkjhk szerint:

    Nagyapó!
    Annyira bontogatási kedv van, ld. HÉV menti épület, a napközis tábor, akkor, ha már említette a Dagit, azt nem lehetne kanálra véve teherautókra rakni végre? 😉

  51. Krtek szerint:

    Kis grofo es gyurcsany eloadas a munkasotthonban, az valo nektek budos prolik.

  52. Krtek szerint:

    2010 elott mi epult itt mit tudtok felmutatni? Csepel plazat? Kussoljatok inkabb…

  53. Lóth Istvánné szerint:

    Krtek!

    Nem kellene ócsárolnia senkit! 2010 előtt épült Csepel összes lakása néhány kivétellel, a pláza is és sok áruház, piac stb. Nem csak 2010 óta van élet Csepelen. Miért nem képes tárgyilagos lenni egy kicsit? Egyébként semmi bajom nincs azzal se ami azóta épült, szépült! Az lenne a baj, ha nem épülne semmi.

  54. liberalbolsevik szerint:

    Azért csak kíváncsi lennék én is a “minicsút” költségvetésre, azzal nem lenne semmi bajom, ha a kedves kerületi vezetők és persze a “focidrukkerek”
    (részeg-szotyolaköpködő bunkók) a saját zsebükből fizették volna, de mivel közpénzből épült, tehát a gonosz “libsibolsik” pénzéből is van, had legyünk már kíváncsiak mire b*sszák el a pénzünket, hogy az aljanépnek legyen hol az egésznapi kemény semmittevés után hol üvöltözni meg lerészegednie…..és összehúgyozni-okádnia a teret.

    A söröskorsó emelgetés meg a hurkazabálás “nagymagyarországcsatoljákvisszatrianontot”

    pólóban nem sport……hamár prolizunk……:)

  55. Grün Izidor szerint:

    Milyen alapon közvetíti a magyar köztévé a francia-román meccset?
    .
    Van, aki teljes szívvel csak a magyaroknak tud szurkolni?! 😛 😀
    http://propeller.hu/itthon/3223765-tiffan-milyen-alapon-kozvetiti-magyar-kozteve-francia-roman

  56. Valaki szerint:

    Mint a rómaiaknál: cirkuszt a népnek!
    Be legyen fogva a szája a sok elégedetlenkedőnek!.
    Felejtsék el gondjukat, nyomorukat, menjenek haza, szavazzanak meg ismét, amikor kell!

    Megnyitóhoz: alkeszokat nem engedtek be, pedig ők is díszitik minden nap a sétányokat, Csepel egyenjogú állampolgárai.

    Alapvető tervezési hiba: szemből sut a nap, sehol egy árnyék, a lelátóról élvezhetetlen
    Tipp: szemorvosok gyűljenek, lesz munka elég!

  57. Grün Izidor szerint:

    Valaki!
    Alkeszokat nem engednek be?!
    Akkor mitől volt teltház?!
    Azért annyi józan életű fodbal szurkoló nincs Csepelen! 😀

  58. Valaki szerint:

    Grün Izidor: olvass és érts a sorok között!

  59. Grün Izidor szerint:

    Valaki!
    Nem szoktam a sorok között olvasni!
    Ha Valaki nem meri leírni amit akar, akkor nehogy már találgassak! 😛 😀

  60. GoFoci@EB2016 szerint:

    Netán rontották volna a szabad sajtó visszhangját a képeken feltűnő persona non grata hajléktalanok?

  61. Lökd ide a sört szerint:

    Legalább jó volt a sör?
    Egy ilyen politikai agymosást én is kérek! 😀

  62. Tóth kati szerint:

    T nyugdíjas!Lehet,hogy közzé kell tenni ,hogy mi mennyi…stb,de gondolom nem itt,nézzen utána,ha ennyire érdekli ott,ahol közzé kell tenni.Engem speciel nem érdekel.De az igen,hogy miért került a 4-es METRO 700 milliárdba?Ha lehet ennek is nézzen már utána!Ez is közpénz volt.Ha pedig zavarja a pont és a vessző,akkor javítson ki nyugodtan,legalább valami hasznunk is lesz magából.

  63. Tóth kati szerint:

    Liberálbolsi ne a saját fajtádból indulj ki!

  64. Lökd ide a sört szerint:

    Jéé, csak most esett le, az egész egy nagy fidesz zászló!
    Nem véletlenül narancssárga színű az egész, beleértve a feliratot is!
    Indirekt marketing: meleg szín, bizalomgerjesztő, emlékezz rá, szavazócédulán is lesz egy narancs folt 😛
    És persze évtizedekig fent akarják tartani 🙂

    De legalább a sörnek is szép színe van! 😀 Jöhet az agymosás! 😀

  65. egy nyugdíjas szerint:

    Köszönöm a kedves hozzászólásokat, de én Ábel Attilának címeztem a kérdéseket.
    Gondolom, hogy Ő meg tudja adni, a számomra “fontos” információk elérhetőségét!

  66. Betke szerint:

    A sör miért csíki, mit szól ehhez Rizmajer?

  67. Grün Izidor szerint:

    Betke!
    Igaz magyar csíki sört fogyaszt még ha csak tiszteletbeli székely is! 😛 😀

  68. Rázsó szerint:

    Igen, aztán beül az autójába és elszáguld. Persze büntetlenül!

  69. Grün Izidor szerint:

    rázsó!
    Ne célozgass! 😛

  70. Grün Izidor szerint:

    Bocs! Rázsó! 😛

  71. Rázsó szerint:

    Grün:
    Megint igazad van 🙂

  72. Lökd ide a sört szerint:

    @Betke, Grün
    Hogy a háttérben kinek az érdeke a csikit behozni, egy felmérést azért megérdemelne 😛

    Nekem mindegy, milyen sör, csak tiszta legyen!
    Az alapanyaga főleg!
    Ne egy multik által propagált agyonreklámozott külföldi kémiai műalkotás rontsa az agysejtjeimet! 🙂

  73. Grün Izidor szerint:

    Lökd ide a sört!
    Ha emlékeim jók a Heinekentől kapták a licencet, vagy azok lopták el a csíkiekét?! 😛 😀

  74. Nagyapó szerint:

    Lökd ide a sört! “… a májusban publikáló közvélemény-kutató intézetek (Nézőpont Intézet, Závecz Research, Republikon Intézet, Iránytű Intézet) felmérései abban megegyeznek, hogy a legvalószínűbb listás eredményeket nézve 40 százaléknál magasabb – tehát a 2014-es listás eredménnyel lényegében azonos – a kormánypártok támogatottsága.”

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  75. Grün Izidor szerint:

    “Kádár Tamás bokasérülést szenvedett a magyar labdarúgó-válogatott vasárnapi edzésén, amelyet így korán befejezett.”
    .
    Ne jáccatok a pézemmel!
    250-szeres pénzt hozna a bukiknál a magyarok végső győzelme, feltettem egy eurót! 😀
    .
    http://propeller.hu/sport/3224092-kadar-tamasnak-megserult-bokaja

  76. Lökd ide a sört szerint:

    Kedves Nagyapó!

    Köszönöm a kitérő választ, egyben megerősít, hogy mekkora mértékű az agymosás 😀

    Szlogen korrektúrát javasolhatok?
    kommunista=politikus?

    Sört mindenkinek! 🙂

  77. fghfjhgkjhk szerint:

    Grün Izidor!
    Megnéztem a Copa Amarica-n a Columbia – Costa Rica meccset.
    Na ezekkel mit kezdenénk? 😉

  78. Grün Izidor szerint:

    fghfjhgkjhk!
    Mit kezdenénk?!
    Tűzszünetet kérnénk és béketárgyalásokat folytatnánk! 😛

  79. Tóth kati szerint:

    A fiam ott van az Arénában,azt mondja,hogy tök jó.

  80. Nagyapó szerint:

    Lökd ide a sört! Igaza van, szerencsére az agy-mosottak száma nem éri el a kormányt pártolók számát!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  81. fghfjhgkjhk szerint:

    Tóth Kati!
    Csak egy HD-s ledpanelt is kérhettek volna kölcsön, meg a nemzeti műsorszóró, tele hibáival együtt…?! 🙂
    Maga a hely valóban nem lenne roszz.

  82. Grün Izidor szerint:

    “A magyar futball kijött a múlt fogságából”
    ,
    Mester!
    Óvatosan a nyilatkozatokkal!
    “A nagyképűség az a lelkiállapot. ami a pofára esés előtt keríti hatalmába az embereket!” 😀
    ,
    http://index.hu/sport/futball/2016/eb/2016/06/13/bernd_storck_interju_eb-elott/

  83. Rázsó szerint:

    De jó meccs volt. Kár, hogy az ilyen kretének csak így tudnak örülni.

  84. Krtek szerint:

    Na ki esett pofára taknyos orrú grün tudjukki

  85. Laciba szerint:

    „Jó a gonosz ellen” (Gut gegen böse).
    ?
    http://magyaridok.hu/kulfold/kern-az-osztrak-gozmozdony-746227/

Itt lehet hozzászólni !