Nem hagyta ott az SZDSZ a húsosfazekat

Inforadio.hu

Mindenki nevet?

Bár az SZDSZ külső támogatója az új kisebbségi szocialista kormánynak, több állami szervezetet belülről irányítanak szabad demokrata politikusok vagy a párthoz köthető személyiségek. Az elvileg tavaly április vége óta ellenzéki párt képviselői továbbra is minisztériumi delegáltak egyes állami cégeknél.

Noha volt néhány vezéráldozat, az MSZP-SZDSZ kormány felbomlását követő egy évben is tovább működik a gazdasági koalíció, de a politikai vezetésből sem estek ki a liberálisok, ugyanis Dióssy László tavaly május elseje óta változatlanul a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakállamtitkára.

A kisebbségi szocialista kormányok bizalma töretlen az egykori szabad demokrata gazdasági miniszter, Csillag István iránt, ugyanis még mindig elnöke a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt-nek, valamint a Magyar Export-Import Bank Zrt-nek.

Volt már államtitkár, közpolitikai igazgató, jó ideje pedig a Magyar Posta igazgatóságának tagja Csepeli György. Az SZDSZ-hez köthető Solti Gábor sem esett ki innen, de Varga Gusztáv sem mondott búcsút a posta felügyelő bizottságának, mint ahogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vagyontanácsi tagságának sem. Kóka János egykori kampányfőnöke, Baranyi Imre is az MNV vagyontanácsának tagja. A frakcióvezető volt üzleti partnere, Berki Endre az Állami Autópályakezelő Zrt. igazgatóságának tagja. Vécsei Pál, az SZDSZ egykori fővárosi képviselője is innen kap pénzt, a felügyelőbizottsági tagságáért.

Az egyik legnagyobb állami vállalatot is egy szabad demokrata irányítja: Székely Gábor, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója. Ugyanennél a cégnél igazgatósági tag Pohárnok Mihály, területi igazgató Csőzik László, felügyelőbizottsági tag Gerencsér Balázs.

Az egykori SZDSZ-es miniszter, Lotz Károly elvileg még 2011-ig elnök maradhat a HungaroControl Zrt-nél. A hajdani liberális országgyűlési képviselő, Büky Dorottya megtarthatta a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatói posztját. Kóka János volt miniszteri titkárságának munkatársa, Lakiné Köves Éva változatlanul tagja a MÁV Zrt. felügyelőbizottságának.

A teljesség igénye nélkül

Az elbukott, vagy legalábbis meg nem valósított egészségügyi reform atyja, Mihályi Péter különösen kedves a liberális párt számára. Az elmúlt években több állami cégnél tevékenykedett pártdelegáltként, valamikor egy időben több társaságnál is. Most csak a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. ellenőrző bizottsági tagságával kell beérnie.

Bár elvileg egy éve nem tagja a kormánynak a Szabad Demokraták Szövetsége, több képviselőjük az egykoron a liberálisok által vezetett minisztériumok delegáltja állami társaságokban. A teljesség igénye nélkül: Baky György a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács társelnöke, Ercsényi Ferenc, az SZDSZ Nógrád megyei elnöke az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács tagja, Farkas Zoltán volt tiszaújvárosi polgármester az Észak-Magyarországi Regionális Vízművek Zrt. felügyelőbizottságának elnöke. Fáki László, Szigethalom polgármestere a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács tagja, Gadus István az SZDSZ Hajdú-Bihar megyei elnöke, az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács társelnöke, Horuczi Csaba egri képviselő, az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács, Ikvai-Szabó Imre budapesti főpolgármester-helyettes a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács, Jüttner Csaba, az SZDSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke pedig az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács tagja. Lennert László volt veszprémi képviselőjelölt, a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. felügyelőbizottságának tagja. Magyar Levente volt jászberényi polgármester, az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács, Mézes Éva a Dél-Dunantúli Regionális Fejlesztési Tanács tagja minisztériumi delegáltként.

Rácskay Jenő volt parlamenti képviselő a MOKÉP ügyvezetője, Sándor Klára országgyűlési képviselő a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács tagja a környezetvédelmi minisztérium jóvoltából. T. Asztalos Ildikó, az SZDSZ Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács tagja, Török Gusztáv Andor Kalocsa polgármestere, a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács társelnöke, Varga Győző a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács tagja, Velkey Gábor országgyűlési képviselő a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács tagja. Wittinghoff Tamás pedig a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács tagjaként is szert tesz állami jövedelemre.

Bár pályázat útján nyerte el pozícióját, de szintén egy emblematikus szabad demokrata párttag, Ungár Klára az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgató-helyettese.

És akkor még nem volt szó az állami erdőtársaságokról és helyi közlekedési vállalatokról, ahol szintén jelen vannak SZDSZ-es politikusok és képviselők.

Forrás: Inforadio.hu

8 hozzászólás “Nem hagyta ott az SZDSZ a húsosfazekat” bejegyzésre

  1. atlétaa szerint:

    Ne hogy úgy járjon az SZDSZ mint Buridán szamara:nem tudott két kóró között választani és éhen halt……

  2. Lexon szerint:

    Milyen étel van a tálban? Jól néz ki…

  3. Földhözragadva szerint:

    Birka, ubi, kenyér , borsodi sör..:)

  4. titok szerint:

    Halászlé szerintem.

  5. Földhözragadva szerint:

    Titok, ez jóféle tunkolós pörkölt, lapos tányérból nem divat levest enni. Hm, bár jöhet mind a kettő, majd a tányért én viszem…:)

  6. admin szerint:

    Akkor inkább eláruljuk: Földhözragadva győzött. Emlékezetünk szerint jó fajta birkapöri, hozzá friss, ropogós kenyér, kovászos ubi, borsodi sör, és ami nem látszik, nem kevés házipálinka.

  7. Jeniszej szerint:

    T. admin:
    Lehet, hogy a birka pörkölthöz jó fajta bor illik?

  8. Gustavo Thoeni szerint:

    Mihályi Péterről ennyit.

Itt lehet hozzászólni !