Előkerült Demszky, hogy a felújított Széll Kálmán teret pocskondiázza

Pesti Srácok

Előkerült Demszky, hogy a felújított Széll Kálmán teret pocskondiázza

Demszky Gábor volt főpolgármester is megosztotta Facebook-oldalán a Ligetvédők mozgalmának posztját, amelyben a felújított Széll Kálmán teret pocskondiázzák a szerintük túl kevés fa miatt.

Tény ugyanakkor, hogy Demszky két évtizedes főpolgármestersége alatt – mint a képen is látható – csak még rosszabb állapotba került a közelmúltig Budapest szégyenfoltjának számító egykori Moszkva tér.

Most figyeljetek nagyon. Az MTI híre szerint a felújított Széll Kálmán téren “a korábbi csupasz betonfelületek helyett jelentősen nőtt a zöldfelületek aránya: 182 fát telepítettek a térre és több mint 700 négyzetméternyi füvesített területet alakítottak ki.” A képen a jelentősen megnövelt zöldfelületet látod. Ugye most már érted, miről beszélnek a Városliget szétbarmolását ellenzők?– írták Demszky Gábor mély egyetértésével a civilek, figyelmen kívül hagyva, hogy a frissen átadott köztér zöld felületein még nem nőtt ki a növényzet jelentős része. Mint ismert, a “Ligetvédők” a városligeti múzeumfejlesztés ellen tiltakozó civil tömörülés, amelynek tagjai hetek óta demonstratívan vadkempingeznek a csónakázótó szomszédságában, a Hungexpo lebontásra váró romos épületei között.

Előkerült Demszky, hogy a felújított Széll Kálmán teret pocskondiázza

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) múlt heti közleményében egyébként ez áll: “a Széll Kálmán teret  5,3 milliárd forintnyi fővárosi, kormányzati és uniós forrásból 400 nap alatt teljesen átépítették. A metróépületet – a vázszerkezet kivételével – teljesen visszabontották és egy modern arculatú, könnyed hatást keltő, tágas üvegfalú létesítményt építettek a helyére.  Egységesebb lett a tér építészeti arculata, miután elbontották a vendéglátóegységeknek helyet adó, a metrókijárat melletti épületet és bódékat – tették hozzá. A kereskedelmi funkciókat az új szolgáltató épületbe és a Széll Kálmán tér déli részén lévő, új támfalépületbe helyezték át. Az üzlethelyiségek hasznosítására a Budapest Főváros Vagyonkezelő Zrt. jelentetett meg tendert. Átalakították az autóbusz-végállomásokat, a villamosmegállókat, a teret határoló utakat és a villamosvágányok nyomvonalát.  Új, a Vérmező úttal párhuzamosan futó kerékpárút is épült, amely kapcsolatot teremt a Vár két oldala között.” A BKK szerint a korábbi csupasz betonfelületek helyett jelentősen nőtt a zöldfelületek aránya: 182 fát telepítettek a térre és több mint 700 négyzetméternyi füvesített terület alakítottak ki.

Forrás: Pesti Srácok

11 hozzászólás “Előkerült Demszky, hogy a felújított Széll Kálmán teret pocskondiázza” bejegyzésre

  1. fghfjhgkjhk szerint:

    Rendezett, szép (még), ez tény.
    A hétvégén láttam. Szerintem semmivel nincs több zöldterület, mint volt.

  2. Lovas szerint:

    Volt? Én nem emlékszem rá. Egy-két zöldfelületnek szánt kicsi csikk és szemétgyűjtő volt.

  3. fghfjhgkjhk szerint:

    Gábor!
    Most ugyanannyi van! A partfalon sincs fű, egy jó pár nagyobb fa is ki lett vágva!
    Nyugi…

  4. Lovas szerint:

    Te kihez beszélsz betűsor, Demszkyhez?

  5. fghfjhgkjhk szerint:

    Látod, hogy milyen hülye vagy? 🙂
    Gordon… 😛

  6. Nagyapó szerint:

    Betühalmaz! Most tényeket közöl, vagy véleményt nyilvánít?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. fghfjhgkjhk szerint:

    Nagyapó!
    Nem kötekszem, a lényegre írtam, amit írtam.
    Nincs több zöld terület. (pont)

  8. bagoly szerint:

    DG-nek ott az óbudai gázgyár területe, annak szaglássza a fáit, amíg még egyáltalán az övé !

  9. Nagyapó szerint:

    “Hűvösvölgy, azaz a Szilágyi Erzsébet fasor felől érkezve pedig valóságos pampamező fogad. Bátran kijelenthetjük, hogy ilyen zöld még sosem volt a Széll Kálmán tér! Örüljünk neki!” (http://ripost.hu/cikk-ilyen-lett-a-szell-kalman-ter-a-fanyalgok-bekaphatjak)

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  10. fghfjhgkjhk szerint:

    Nagyapó!
    Mondom, hogy hazudoznak. 😉

Itt lehet hozzászólni !