Ha ezt tapasztalja magán, akkor internetfüggő

Hirado.hu

Ha ezt tapasztalja magán, akkor internetfüggő

Nem véletlen, hogy a netfüggő kamaszok sokkal gyakrabban válnak depresszióssá – hívta fel a figyelmet a pszichológus. Elrettentő példaként elhangzott: egy diáklány naponta kétszáz szelfit készít magáról. 

A függőségnek, az alkoholtól az internetig, az egyik legnagyobb kockázata, hogy azonnali kielégülést nyújt. Vagyis nem kell megdolgozni, kapcsolatokat építeni és időt befektetni egy-egy dolog realizálásába, mert rögtön van eredmény. Viszont ez csak látszólagos – mondta el Kalamár Hajnalka klinikai szakpszichológus.

Vannak jelei

Az internetfüggőségnek is vannak látható jelei – folytatta. Az egyik ilyen, hogy ha egy függő elkezd netezni, elveszíti az időérzékét. A tevékenység tíz percnek indul, de eltelik három óra.

Ebből következően romlik az életminősége, mert elveszíti a kapcsolatai realitását, nem foglalkozik igazán a családjával, a barátaival, csak a külön kis virtuális világában él – magyarázta.

Komoly következményekkel jár

A közösségi oldalak legnagyobb veszélyét az jelenti, hogy irreális kapcsolatrendszer épül ki miattuk. Egy folyamatosan netezőnek az a benyomása, hogy kiterjedt kapcsolati hálója van, mert több százan lájkolják, de ezek hamis jelzések.

A legtöbbször nem rendelkezik valódi kapcsolatokkal, mert azok befektetett időt, energiát és beszélgetést igényelnek – mutatott rá.

Nem véletlen, hogy a netfüggő kamaszok sokkal gyakrabban válnak depresszióssá, illetve a társadalomtól izolálódó szociopátia felé haladó emberekké – jegyezte meg.

Kemény dolog a leszokás

Az egészséges határt nehéz meghúzni, hiszen az internet ma már hozzátartozik az életünkhöz. Rengeteg információt szerzünk a netről, szükséges a tanuláshoz, a munkánkhoz is.

A függőség másik komoly jele ugyanakkor, ha hiányzik a tevékenység, ha rosszul érezzük magunkat nélküle. A leszoktató programok is erről szólnak: a netmegvonás az elején ugyanolyan fizikai tünetekkel jár, mint bármilyen drog esetében, és csak egy bizonyos idő eltelte után tudnak a függők mással is foglalkozni – fejtette ki.

Az internetfüggőség kezelésekor még nem egyértelmű, hogy szakemberhez kell fordulni, mint a drog vagy az alkohol esetében. Pedig egy pszichológus, egy szakorvos vagy egy lelkész sokat tud segíteni a problémák megoldásában – mondta el Kalamár Hajnalka az M1-en.

Forrás: Hirado.hu

Itt lehet hozzászólni !