Csepel.info

Zoom.hu

Kovács Ákos szerint a hazai közállapotok tragikus képet mutatnak. Az énekes a Zoomnak beszélt a véleményalkotás szabadságáról, a pénzre épített világ illúziójáról, és arról is, hogy bár a politikai garnitúra lerabolta az országot, a valódi baj az, hogy az emberek lemondtak a létezés szellemi alapjáról.

– A 40+1 turnéra íródott egy új szerzemény is, ami a Gumicukor címet viseli. A szöveg több ponton is áthallásos. Tényleg úgy látod, hogy egy gumicukorban rejtőzik a mai magyar valóság?

– Rágjuk a gittet, mint a szegény Pál utcai fiúk, azzal a különbséggel, hogy ezt nekünk gumicukorként adták el. Kérődzünk a teljesen értelmetlen, egészségtelen valóságon, pedig se íze, se bűze. Már elfelejtettük, hogy ki is lehet köpni.

– Ennyire rossz lenne a helyzet?

– A hazai közállapotok tragikus képet mutatnak, elsősorban lelki értelemben. Hazánk egy politikai garnitúra által lerabolt és tönkretett ország, de mindez csak tünet. Az igazi probléma abban áll, hogy lemondtunk a létezés szellemi alapjáról, a problémákat csak pénzügyileg, számszakilag tudjuk értelmezni.

Pedig a krízis elsősorban lelki természetű: az ember az utóbbi néhány évszázadban megpróbálta elképzelni a létezését Isten nélkül, elszakadt a saját szellemi gyökereitől. Homokra építettünk, a semmire alapoztuk egész életünket. A válság során nem történik más, mint hogy a pénz eltűnik a ráépült rendszer alól, és jön az összeomlás.

Ez talán hozzásegít minket ahhoz, hogy visszataláljunk a tradícióhoz, a szellemi gyökereinkhez, visszataláljunk ahhoz a tudáshoz, hogy mi emberek alapvetően szellemi lények vagyunk. Van a létezésnek gazdasági dimenziója is, de ez nem az első, és főleg nem az egyetlen vetülete az életnek. Az emberek ma minden munkának úgy fognak neki, hogy az vajon megéri-e, mennyit kapnak érte. Már elfelejtettük, hogy az igazi munkát azért végezzük, mert jó csinálni.

– Ma Magyarországon, a politika hallatán az emberek többségének automatikusan ökölbe szorul a keze vagy összeugrik a gyomra.

– Arra vannak szoktatva az emberek, hogy kényes kérdéseket nem szabad feszegetni. Nem magunktól gondoljuk így, ez egy állandóan belénk diktált gondolat. Szó szerint így van a Gumicukor első pár sora: „A mondat dallamát / Már beléd oltották / Szerinted nincsenek csodák / A gerinced összehajtották” – nem gondolkozunk, belénk plántált reakciókat adunk mindenre, főleg a közéleti kérdésekre.

Be vannak ijesztve az emberek. Nem mernek állást foglalni, saját véleményt megfogalmazni ebben a fene nagy demokráciában, amikor elvileg véleményszabadság van. Csak éppen jól pofán vágnak, kirúgnak a munkahelyedről, lenáciznak, ha sokat jár a szád. Mindenki kussoljon, főleg ha olyasmit gondol, ami ellentmond az állami szintű hazudozásnak. És akkor beáll az a szép, diktatórikus csönd, amikor mindenki félelemből hallgat, csak az egyetértők kórusa duruzsol.

A helyzet odáig fajult, hogy ha bárki szót emel a hatalmi állásponttal szemben, akkor a vijjogás már nem is a hatalom részéről jön, hanem félelemre szoktatott embertársaink hurrognak le. Nekem nem okoz problémát, ha valaki más véleményen van, mint én, de az problémát okoz mindannyiunknak, ha a véleményünket nem mondhatjuk el szabadon.

– Egyszer azt mondtad, hogy lassan már az a formabontó, ha valaki konzervatív. Mire célzol ezzel?

– Hála az ezen szorgoskodóknak, a konzervatív mára negatív jelző lett, holott alapvetően értékőrzőt jelent. Szeretném például megőrizni a világot és odaadni a gyerekeimnek, ahogy én is kaptam egykor, kölcsönbe. A konzervativizmus azt mondja, hogy vannak abszolút értékek a világban, amelyeket érdemes megőriznünk, továbbvinnünk.

– És mi a helyzet a liberalizmussal?

– Az úgynevezett liberalizmus mai formája azt sugallja az embereknek, hogy minden választás egyenrangú, tehát az életben nincsenek jó és rossz döntések, mindenkiét tisztelni kell.

Ez végső soron oda vezet, hogy a jó meg a rossz, tisztesség és becstelenség között nincs érdemi különbség: mindkettő csak választás dolga. Hát egy lófenét. Vannak rossz válaszok, rengeteg, jó válasz meg csak egy van, egyetlen egy. Ettől rettegnek a mi liberálisaink, ilyenkor idegesen kérdezik: honnan tudod, majd te mondod meg?! Nem, nem én mondom meg, ott van a tradícióban, a kultuszban, a népmesékben, a könyvek könyvében. Csak hát azt olvasni kéne, ugye.

– Sikeres vagy, és boldog családapa. Van olyan dolog, amitől mégis tartasz, ami aggaszt?

– Rengeteg örömben van részem, nem panaszkodom, nagyon szerencsésnek érzem magam. 41 éves vagyok, elvileg most vagyok a zeniten, erőm teljében, most kéne a velem egykorúakkal együtt átvenni és tisztességgel működtetni a szüleinktől kölcsönkapott világot.

Ma az én korosztályom erőn felül dolgozik, magam is sokszor érzem úgy, hogy tíz ember munkáját végzem, mégsem javul a helyzet, egyre csak rosszabb lesz. Aggaszt, hogy mit hagyok itt a gyerekeimnek.

Hankiss Elemérrel beszélgettem a minap, és amikor épp arról nyafogtam neki, hogy úgy érzem, értelmetlen a sok munka, azt mondta: „Ákos, értsd meg, ha nem csinálnád a dolgodat, és mi mindannyian nem végeznénk el a magunkét, akkor még durvább lenne a visszaesés.” Most is velem van ez a gondolat. Ezért nagyon hálás vagyok neki.

Forrás: Zoom.hu

This entry was posted on 2009. április 20. hétfő at 10:15 and is filed under Kultúra, Vélemény. Valamennyi hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírcsatornán keresztül. Hozzá lehet szólni, vagy küldhető visszajelzés a saját oldalról.