Csepel.hu
Három évvel ezelőtt, 89 esztendősen halt meg Csepeli Szabó Béla költő, akinek a munkássága értékét sokan vitatják, megkérdőjelezik. Korábban rangos irodalmi lapokban jelentek meg versei, manapság jóformán egyáltalán nem beszélnek róla. Fia, ifj. Szabó Béla minden nap olvassa édesapja verseit, és nagyra tartja őket. Elismeri, hogy elfogult apjával, de szerinte jó néhányan félreismerik őt. Megtudjuk, hogy Csepeli Szabó Béla miért viselt dús szakállat és miért magázták őt a gyerekei.
Ifj. Szabó Béla édesapja csepeli házában lakik feleségével, fiával és a 86 esztendős édesanyjával. „Nagy ház a miénk, gyakorlatilag mindent a kétkezi munkás apámmal együtt csináltunk. Eredetileg géplakatos, de értett a kőműves mesterséghez, végezte a segédmunkát, aztán együtt felépítettük a házat. Apám soha nem biztatott, hogy mi legyek; rám bízta, hogy magam alakítsam a sorsomat. Csak annyit mondott, hogy politikával ne foglalkozzak, mert megutálta a politikusokat és a politikát. Közepes tanuló voltam, végül villanyszerelői végzettséget szereztem. Otthon sokat és mindenféléről beszélgettünk. Öröm volt hallgatni apámat, amikor a csillagokról, a Föld születéséről beszélt, vagy arról, hogy mekkora a világegyetem, és benne milyen kicsi az ember.
Kedvenc költője József Attila és Petőfi Sándor volt, a külföldiek közül az amerikai Walt Whitman. Verseket csak akkor írt, amikor nagyon szükségét érezte. Szokása volt körbejárni a háztömböt, közben töprengett, egyre pörgött az agya. Ha nekiállt verset írni, egészen magába mélyedt, teljesen megfeledkezett a külvilágról. Nem evett, nem szólt senkihez, hanem írt. Éppen a minap olvastam el egy költeményét, amely még 1954-ben jelent meg, s amelyben élesen kikelt az akkori állapotokkal szemben. Az a címe, hogy A költő hasztalan vonít, alcíme: Keserű sorok József Attila emlékére. Ez áll benne: ’Egymást gyötörve, keseregve, tévúton járunk: Hová? Merre? A zsebünk tele ígérettel, s a talpunk sajogó sebekkel. Ez lenne hát az Új Rend útja?’ Szokták mondani, hogy apám kommunista költő volt, de hát az ötvenes években is megfogalmazott kemény sorokat. Én naponta olvasom a verseit, talán századjára is, és mindig nagy hatással vannak rám.”
Ifj. Szabó Béla a szüleivel való kapcsolatáról még megemlíti: „Anyámat, apámat mindig magáztam, valahogy így alakult ki. Most is magázva szoktam emlékezni rá. Édesanyám az Erzsébeti Közért Vállalat személyzeti osztályvezetőjeként dolgozott, onnan is ment nyugdíjba. Apám 1969-ben kezdett el szakállat növeszteni, mert akkor lett nagypapa. Megszületett a nővérem kisfia, s úgy gondolta, ’papásabb’ a kinézete, ha dús állszőrzete van. Később, amikor tartalékos katonaként behívták a hadseregbe, le akarták vele vágatni, de nem engedte. Így maradt meg örökre a szakálla.”
Csepel.hu
