Visszaesőként ítélték el a csepeli ékszerüzlet tolvajait

Csepel.hu


police-1230974_960_720

A 35 éves M. Gyula úri lakost, elsőrendű vádlottat 7 év és 3 hónap, a szintén 35 esztendős D. Tamás tápiószecsői lakost, másodrendű vádlottat pedig 5 év és 8 hónap szabadságvesztésre ítélte a Csepeli Járásbíróság lopás bűntette miatt — tájékoztatott a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya. A bűncselekményt február 29-én a hajnali órákban követték el, amikor egy harmadik társukkal együtt egy terepjáróval kiszakították a pláza üvegfalát és kirámoltak egy ékszerüzletet. Több mint 5 millió forint értékű ékszert raboltak el, de a zsákmány hiánytalanul meglett. A csepeli rendőrök a helyszínen tetten érték, majd bravúros körülmények között fogták el a már korábban is bűncselekményeket elkövető tolvajokat.    

A Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya arról tájékoztatott, hogy a bűncselekmény elkövetése után egy hónappal már bíróság elé állították M. Gyulát és D. Tamást a Csepeli Járásbíróságon lopás bűntette miatt indult bűntető ügyben. Mindkét vádlott beismerte a bűncselekmény elkövetését. A bíróság bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett lopás bűntettében az elsőrendű vádlottat, akit 7 év és 3 hónap, valamint a másodrendű vádlottat, akit 5 év és 6 hónap szabadságvesztésre ítéltek. A vádlottakra 8, illetve 6 év közügyektől való eltiltást is kiszabtak. A bíróság szabadságvesztés végrehajtását börtönben állapította meg, és kimondta, hogy mindketten csak a büntetésük kétharmad részének letöltését követő napon bocsáthatók feltételes szabadságra. Az előzetes fogvatartásban töltött időt a kiszabott szabadságvesztésbe beszámítják. A bíróság elrendelte M. Gyula esetében a Nagykátai Járásbíróság korábbi ítéletében meghatározott 1 év és 6 hónap börtönbüntetés végrehajtását. Mindkét vádlott az ellenük folyamatban lévő eljárás idején, M. Gyula próbaidő hatálya alatt követte el a bűncselekményt.

A törvényszék tájékoztatása szerint a vádlottak az ékszerboltból 5 millió forintot meghaladó, de 50 millió forintot el nem érő értékben tulajdonítottak el ékszereket, melyeket a nyomozóhatóság a meneküléshez használt gépjárműben megtalált.

 

Az ítélet nem jogerős, ellene a vádlottak és védők enyhítésért fellebbeztek, az ügyész a döntést tudomásul vette.

Korábban beszámoltunk a bűncselekményt követő percekről és a tettesek kézre kerítéséről, amikor a csepeli rendőrök február 29-én hajnali fél kettőkor bravúros körülmények között elfogták a tolvajokat. A járőrök egy lakó bejelentésére érkeztek a plázához, majd üldözőbe vették a tolvajokat. Nagy Norbert rendőr törzszászlós, szolgálatirányító parancsnok a riasztás után elsőként ért a helyszínre, majd szolgálati gépkocsijával követte a nagy sebességgel menekülő banditákat. Perceken belül egy csepeli rendőrjárőr páros, Verbói Patrik István rendőr őrmester és Győrfi István rendőr őrmester csatlakozott hozzá. A betörők nem jutottak messzire, mert Csepel határát Szigetszentmiklós felé elhagyva, a II. Rákóczi Ferenc úton egy körforgalomnál terepjárójukkal árokba csúsztak. A rendőrök két bűnözőt azonnal elfogtak. Harmadik társukat még keresik a nyomozók.

Csepel.hu

2 hozzászólás “Visszaesőként ítélték el a csepeli ékszerüzlet tolvajait” bejegyzésre

  1. fghfjhgkjhk szerint:

    “A bíróság elrendelte M. Gyula esetében a Nagykátai Járásbíróság korábbi ítéletében meghatározott 1 év és 6 hónap börtönbüntetés végrehajtását. Mindkét vádlott az ellenük folyamatban lévő eljárás idején, M. Gyula próbaidő hatálya alatt követte el a bűncselekményt”

    M. Gyula ráüli a felfügijét, eddig tiszta, de a másik vádlott az ellene folyamatban lévő eljárás idején? Mi van vele??? 🙂

    EGY posztot nem tudnak normálisan megírni?
    😉

  2. szigetország szerint:

    Szerintem az van a másikkal, hogy ellene is folyik eljárás, de még nem született ítélet. Gondolom, majd neki is hozzácsapnak még éveket.

Itt lehet hozzászólni !