Egymillió köbméter tiltott veszélyes hulladék, nátronlúg volt a kolontári tározó kazettájában – állítja az igazságügyi szakértő
Magyar Hírlap
A túltöltést a kapzsiság idézte elő – írja Pálos László erdőmérnök a Legfőbb Ügyészségnek megküldött szakértői véleménye kiegészítésében. Ez abban nyilvánult meg, hogy a „nem veszélyes hulladék tárolóban” egyidejűleg helyezték el a vörösiszap-hulladékot a felhasználandó és így a termelésbe visszaáramoltatni szándékozott maró lúggal – fogalmaz az igazságügyi szakértő.
A vörösiszap vízáteresztő képessége még a kövér agyagét sem éri el, ebből következően az egyik legtökéletesebb vízzáró anyag. A zagytározóba a vörösiszapot három–ötszörös hígítással hidraulikus úton, a gáton körbefutó csövön juttatták ki. Így a gát koronaszintje alatt körülbelül két méterrel és az alatt jelentős „párnaréteg” alakult ki, maximálisan védve ezzel a gátat és a tározó alját a vízhatástól, így a vízben oldott nátronlúgtól is. Ebből eredően a vörösiszap fölött önálló rétegben elhelyezkedő nátronlúg semmiképpen sem szivároghatott le a gát alatti vízzáró agyagrétegbe. Így teljességgel kizárt a kationcserére alapozott altalajmegcsúszás – írja a Legfőbb Ügyészségnek is megküldött szakértői véleménye kiegészítésében Pálos László földmérnök, igazságügyi szakértő. (A felelősséget vizsgáló büntetőperben az elsőfokú bíróság a talaj megkötését biztosító kationok kapacitásának csökkenésével, megbomlásával magyarázza az altalaj megcsúszását, amiről a vádlottak „nem tehetnek”, fel is mentették mind a tizenötöt – a szerk.)
Csakhogy – állítja a Pálos-féle szakvélemény – a vörösiszap-párnaréteg kizárja az altalaj megcsúszásának lehetőségét. A gátszakadás pontos oka minden kétséget kizáróan a tározó túltöltése volt – írja. A tragédiához vezető gátszakadás a gáttest legfelső, a túltöltéssel elért – 2009-ben megépített – gátmagasítás-szintkiegyenlítés sávjában, közvetlenül a gátkorona alatt következett be tanúvallomásokkal is igazoltan – szögezi le a szakértő.
A fentiekből következően nem az altalajban, hanem a gátban kell keresni a tragédia okát, így a szakértő elvégezte a gátépítéssel kapcsolatos tények elemzését is. A 2010. október 4-én átszakadt X-es kazetta létesítését 1989-ben engedélyezték, s 1990-ben meg is kezdték, ám három évvel később még csak az alapozás volt kész. Ekkor a zöldhatóság tényként állapította meg: „A vörösiszap-kazettákat erőművi szürkesalakból és pernyéből építik.” A hatóság már ekkor rögzítette, hogy a gátépítéshez használt újfajta salakpernyét a timföldgyár nem vizsgáltatta be, ezért határozatba foglalták: „Az ismeretlen minőségű salakpernyéből történő gátépítésből eredő összes kár az építtetőt terheli.” A X-es tározó 2001-ben, két évvel a privatizációt követően már az új tulajdonosok felügyelete mellett készült el teljesen, a gátmagasítás pedig a szintkiegyenlítéssel együtt 2009-ben történt: az északnyugati csücsökben 140 centi magasságban, míg a keleti sarokban harminc centiméteres rétegben. Mint azt az igazságügyi szakértői véleményt korábban ismertető cikkünkben megírtuk, a gátszakadás a gátmagasítás törésvonalában következett be.
Az események 2010. október 4-én tényekkel és tanúkkal bizonyított sora röviden a következőkben foglalható össze. A X-es kazetta északi oldalán „hömpölygött a víz”, a gát tövében lévő bokros sávban „szénabálák úsztak a víz tetején”. Tehát itt a korábbi időszak intenzív esőzései miatt a felszínre jutott talajvíz jelenléte állapítható meg, és nem a tározóban lévő vörösiszap által elszíneződött zagyról van szó – állapítja meg a szakértő. A gátszakadás közelében, a nyugati gáttest mellett tartózkodó két szemtanú teljes körűen igazolja azt a konkrét tényt, hogy a tározó északnyugati sarkában, közvetlenül a gátkorona alatt – tehát a 140 centiméteres gátmagasításban – alakult ki a repedés, majd a kimosott vájaton át folyni kezdett a habzó, pirosas színű (még nem vörös), híg folyadék. Az egyre nagyobb sebességgel kiáramló híg folyadék megbontotta a gátmagasítás-szintkiegyenlítés ezen sávját, így repedések keletkeztek a merev, rideg inhomogén gáttestben. A kifolyás kezdete után öt-hat perc elteltével hirtelen erős morajlással, robbanásszerűen szakadt át a gát. Az északi irányba kirepülő gáttestdarabok egyike eltalálta és kettétörte a villanyvezeték egyik oszlopát, a vezetékek szikrázni kezdtek, majd elszakadtak. A kiömlő iszapos zagy óriási darabokra törte és elsodorta a gátanyagot. A folyadék nagyobb része is az északi irányban indult meg.
Hogy miért éppen a gát északnyugati csücskében szakadt át a gát, a szakértői vélemény erre is kitér. Azt írja Pálos: a merev, rugalmatlan gáttestben hullámok alakulhatnak ki – akár ütésre, akár földmozgásra –, s a hosszirányban haladó hullámok az éles „kanyart nem tudják bevenni”, így ahelyett hogy lecsendesednének, visszaverődnek, nekiütköznek a következő érkező hullámnak, majd bekövetkezik a tragédia: a rideg gát eltörik. A homogén földgát sokkal rugalmasabb, ám ott sem ildomos éles sarkot kialakítani – írja Pálos László.
A szakértői vélemény leszögezi: a kolontári zagytározó tragikus gátszakadását – tanúkkal és tényadatokkal bizonyítottan – a túltöltés eredményezte. A büntetőperben meghallgatott szakértő korrekt számítást terjesztett elő, a 2009. december 31-én engedélyezett mennyiség helyett 135 százalékos mértékű zagy volt a kazettában. A túltöltést a kapzsiság idézte elő – teszi hozzá. Ez abban nyilvánult meg, hogy a „nem veszélyes hulladék tárolóban” egyidejűleg helyezték el a vörösiszap-hulladékot a felhasználandó és így a termelésbe visszaáramoltatni szándékozott maró lúggal és a talajvízből a tározóba beemelt és szintén a termelési folyamatban felhasználni szánt vízzel, amihez egyébként a vízdíj megfizetése nélkül jutottak.
Forrás: Magyar Hírlap
