Új budapesti híd, háromsávos M1 és M7 – így néz ki az olimpiai terv

Magyar Építők

2_IH dec nagyvasut_2.indd

Döntött a kormány az olimpia rendezéséhez szükséges fejlesztések előkészítéséről. A tervek szerint többek közt három sávosra bővül az M1-es és az M7-es, átépítik a Budapest-Kelebia vasútvonalat, a Csepel-sziget fölött átívelő közúti híd épül, a csepeli HÉV bekötődik a nagykörúti villamosok és a 2-es villamos vonalába, valamint meghosszabbodik a kisföldalatti vonala.

A magyar kormány döntött az olimpiai városrendezési terv jóváhagyásáról, illetve a versenyhelyszínek megközelítését szolgáló infrastruktúra-fejlesztésekről. A hétfői Magyar Közlönyben az áll, a kormány elfogadta az olimpiai versenyhelyszínek elhelyezkedését, illetve azok megközelíthetőségét rendszerbe foglaló stratégiai alapdokumentumot, az „Olimpiai városrendezési, elhelyezési és helyszíntervet”.

A határozat a leendő Olimpiai park határait is megadja: Budapest–Hegyeshalom-vasútvonal – Külső Mester utca – Gubacsi út – Tagló utca – Soroksári út – Beöthy utca – tervezett Galvani híd nyomvonala – Budafoki út – Dombóvári út.

A kormány elfogadta a tervhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztéseket is. Ugyanakkor a Közlönyben szerepel, hogy a kizárólag az olimpia megrendezéshez szükséges beruházásokmegvalósítása csak akkor indul el, ha Magyarország lesz a rendező. A kormány utasítást ad a közlekedési projektek előkészítésükre, és kiemeli, hogy a játékok helyszínét kijelölő döntés időpontjához igazodva legalább az építési engedélyezési tervdokumentációknak el kell készülniük 2017. szeptember 30-ig. Az olimpia helyszínéről 2017 szeptemberében dönt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, mely a pályázatot megnyerő városnak 1.7 milliárd dolláros támogatást nyújt. Budapest mellett Párizs, Róma és Los Angeles pályázik.

Combino_csep

A Széll Kálmán térről indulna a villamos Csepelre: a Nyugati Pályaudvar is közvetlenül elérhető volna

A kormányhatározatban felsorolt infrastrukturális fejlesztések, melyeknek a tervezési előkészítése elindul

  • Az elővárosi vasúti közlekedés fejlesztése érdekében háromvágányú kapcsolat tervezése Kelenföld és Ferencváros állomások között, valamint új elővárosi megállók kialakítása (Danubius, Népliget-Fradiváros) és a budapesti Déli összekötő vasúti Duna-híd átépítésének tervezésére.
  • A Budapest-Kelebia vasútvonal Soroksári út menti nyomvonalának áthelyezése a Határ út és a Kvassay Jenő út közötti szakaszon, összhangban Budapest hosszú távú városfejlesztési-, valamint az Olimpiai Pályázat Olimpiai park klaszterre vonatkozó fejlesztési terveivel.
  • Az M1-es autópálya 2×3 sávra bővítésére Győr és Budapest között.
  • Az M7-es autópálya 2×3 sávra bővítésére Balatonvilágos és Budapest között. Az autópálya jobb pályájának 3 forgalmi sávra történő szélesítése az M0 autóút és a 710 sz. főút (leendő M8-as csomópont) csomópontok között.
  • Új 2×3 sávos közúti Duna híd tervezése a Galvani út Illatos út vonalában. A kapcsolódó úthálózat tervezési határa a Fehérvári út – Üllői út közötti szakaszra terjed ki. A híd a budai Galvani utat a pesti Illatos úttal kötné össze a Csepel-sziget északi csücskét átívelve.
  • A ráckevei HÉV vonal Budapest és elővárosának közlekedési rendszerében betöltött helyzetének felülvizsgálata, fejlesztése és az egységes fővárosi kötöttpályás közösségi közlekedési hálózatba való integrációja. A vonal a Határ út és a Kvassay Jenő út közé eső szakasza összhangban legyen az Olimpiai Pályázat Olimpiai park klaszter vonatkozó fejlesztési terveivel, illetve tekintettel a jövőbeni utazási szokások és az utasszám változásával járó potenciális fejlesztési igényekre.
  • A csepeli HÉV vonal közúti villamos üzemmódra való áttervezése és bekötése a 2-es villamos vonalába, valamint a nagykörúti villamos vonalhoz való csatlakozás kialakítása a Boráros téren, összhangban az Olimpiai Pályázat Olimpiai park klaszterre vonatkozó fejlesztési terveivel, illetve tekintettel a jövőbeni utazási szokások és az utasszám változásával járó potenciális fejlesztési igényekre. Ezzel párhuzamosan megtervezendő a jelenlegi HÉV vonal elbontása a Boráros tér – Közvágó híd közötti szakaszon.
  • A Millenniumi Földalatti vasút rekonstrukciója és akadálymentesítése, új megálló létesítésével az 1-es villamos Kacsóh Pongrác úti megállójánál. Emellett a vonal meghosszabbítása a Vigadó térig, átszálló kapcsolatot adva a 2-es villamoshoz. Továbbá az új gördülőállomány műszaki specifikációjának kidolgozása, igazodva a BKK Zrt. már megkezdett előkészítési projektjéhez.

Forrás: Magyar Építők

31 hozzászólás “Új budapesti híd, háromsávos M1 és M7 – így néz ki az olimpiai terv” bejegyzésre

  1. belekotkot szerint:

    Jól látom hogy a tervezett kültelki körút kettévágja a népligetet ?
    Mostanában valakik nagyon nem szeretik a fákat.

  2. kilgore trout szerint:

    A Csepel-sziget északi csücskét úgy ívelje át, hogy arról le is lehessen hajtani! Nehogy úgy járjunk, mint a szigetmonostoriak. 🙂

  3. Darthdark szerint:

    Budapesten olimpia ez vicc kategória,a fejlesztések megvalósulása csak a pályázat elnyelésekor lép életbe,(hahaha),ha holnap befonódna a hév(villamos)a tervezett 4-6-os illetve a 2-es vonalába akkor is késő lenne.Legalább ez a projekt megvalósulhatna az olimpiától független.A polgármester Úr lobbizhatna érte egy kicsit.

  4. Grün Izidor szerint:

    Darthdark!
    “a pályázat elnyelésekor”
    A pályázati pénz elnyelésére gondoltál?!
    Freud dobna egy hátast ettől a ráérzéstől! 😛 😀
    .
    http://www.portfolio.hu/vallalatok/meg_otmilliard_a_budapesti_olimpiara_ezek_a_cegek_keresnek_vele.228743.html

  5. Ebüváry Nyüglönc szerint:

    Még az a szerencse, hogy Mo. nem fog olimpiát nyerni. Részben annyival nem tudjuk úgysem kenni a NOB-ot, másrészt ők sem hülyék, hogy egy balkáni disznóólba helyezzék az olimpiát. Tessék csak végigsétálni a Kvassay-híd környékén.

  6. fghfjhgkjhk szerint:

    A “kültelki körút” biztosan egy gyorsforgalmi elkerülő lesz, lehajtó nélkül, továbbá már az egész olimpiához képest “fillérek – gombok” lenne egy falüljáró a csepeli iparvágány eltüntetésére. Azt már hozzá sem teszem, hogy hétköznap az M0-s felé a halásztelki lahajtó / felhajtó miatt már nem lehet a teherforgalomtól közlekedni.

  7. piedone szerint:

    agyrém…. de jó sok pénzt le/el/ lehet nyelni….

  8. kilgore trout szerint:

    Én szkeptikus vagyok, de azt írják, hogy “hogy a kizárólag az olimpia megrendezéshez szükséges beruházásokmegvalósítása csak akkor indul el, ha Magyarország lesz a rendező”.
    Ebből az jöhet ki, hogy vannak dolgok, amiket az olimpiától függetlenül elkészítenek. Rosszul értelmezem?
    @Ebüváry Nyüglönc: Athén is nyert olimpiát, pedig az igazán a Balkánon van, Szarajevóról nem is beszélve (persze az nem mostanában volt).

  9. Letiltatni szerint:

    hol a “gerinc” út?

  10. Tóth kati szerint:

    Szép tervek,biztosan jók is,de mi van a több,mint 20 éve beigért Gerincúttal?Előbb a régi terveket kellene megvalósítani,hogy rendesen lehessen a kerületen átmenni.Ha egy 2,5 km-es útszakasz megépítése sem megy kb 20 éve,akkor ezek a tervek hogyan lesznek megvalósítva?Csepel nemcsak az északi részből áll,sőt.

  11. belekotkot szerint:

    A ráckevei HÉV vonal Budapest és elővárosának közlekedési rendszerében betöltött helyzetének felülvizsgálata, fejlesztése és az egységes fővárosi kötöttpályás közösségi közlekedési hálózatba való integrációja. A vonal a Határ út és a Kvassay Jenő út közé eső szakasza összhangban legyen az Olimpiai Pályázat Olimpiai park klaszter vonatkozó fejlesztési terveivel, illetve tekintettel a jövőbeni utazási szokások és az utasszám változásával járó potenciális fejlesztési igényekre.

    Ezt érti valaki hogy ez mit jelent konkrétan ? Ez is villamos lesz ?

  12. reménykedő szerint:

    Tudja esetleg valaki, hogy hova kell fordulni a Gerincút folytatásával kapcsolatban, hogy érdemi választ kaphassak ?!

  13. belekotkot szerint:

    Kedves reménykedő !
    A jóistenkéhez. Ő talán tudja.

  14. ricsi86 szerint:

    A 4-6-os vonalába bekötni a csepeli hév-et (avagy villamost) vagy a 4-6-os mostani színvonalát zülleszti le, vagy a csepeliekkel csesznek ki. Nem fér ott el annyi villamos a nagykörúton. Másrészt mi a gond a hévvel? Nem kap pirosat, fixen 13 perc alatt ott van a borároson. Ja, hogy most át kell szállni villamosra, hogy metróhoz jusson az ember? Ha meghosszabbítják a kálvinig, astoriáig, akkor majd nem kell, lesz közvetlen metrókapcsolat. Ezen kívül az 5-ös metróvonalnak sem teszünk plusz 2-3 évtizedre keresztbe. Csepelnek egyértelműen a hév meghosszabbítása, fejlesztése mellett érdemes lándzsát törnie, egyszerűen azért, mert jobb megoldás és előremutatóbb.
    A közlekedés fejlesztését hosszú távú érdekek mentén kellene megvalósítani. A villamos nem tipikusan egy olyan tömegközlekedési eszköz, amiért az autótulajdonosok leteszik az autót. Egy észak-déli gyorsvasútért/5-ös metróért már igen, jelenleg a hév-et is rengetegen használják autótulajdonosként, ám metróösszeköttetéssel, illetve metróként nyilván még inkább lenne rá igény.

  15. ricsi86 szerint:

    Szóval én és sokan azt látjuk, hogy ez az egész villamosra lefokozás egy átgondolatlan, kutyafuttában született ötlet, de olyan komoly hatástanulmány, szakmai elemzés nem történt az ügyben. Majdnem az a szint, mikor kijelentették az 50-es években, hogy a vas és acél országa leszünk. Azért a közlekedést ennél sokkal komolyabban kellene tervezni, szervezni, hogy valóban előrelépés legyen mind rövid-, mind hosszútávon.

  16. Nagyapó szerint:

    ricsi86! Nem tudom miből gondolja, hogy a HÉV helyett villamos “kutyafuttában született ötlet”? Evvel szemben megkérdezem, hogy az M5-ös metrónak – ami Demszky agyréme – milyen szakmai tanulmánya volt. Metróval összekötni olyan két “metropolist”, mint a 10 000 lakosú Ráckevét, meg a 40 000 lakosú Szt.Endrét? Milyen gyakran járnának és mekkora kihasználtsággal, a metrók? A beruházási költséget nem is említve. Sokkal jobb a villamos, 2-, 6-os amelyek 3-4 percenként járhatnak. Miből gondolja, hogy a villamos lassúbb?
    És még van sok érv, de unom.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  17. fghfjhgkjhk szerint:

    Nagyapó!

    “Nem tudom miből gondolja, hogy a HÉV helyett villamos “kutyafuttában született ötlet”?”

    Én innen gondolom, pont két éves hír! 😛

    “Kísérleti felújítás indul a H5-ös hév egyik szerelvényén
    2014. március 17., hétfő”
    Terveink szerint már idén elkészül és forgalomba áll egy felújított hévszerelvény, a további járműveket pedig ennek a prototípusnak a tesztelése után, a tapasztalatokat értékelve és utasaink véleményét figyelembe véve újítjuk fel. A felújítás célja az utastér jelentős korszerűsítése és komfortosabbá tétele.
    Jelenleg a BKV járműállományát képező hév motorvonatok utastere sem kialakításában, sem látványában nem felel meg a mai kor elvárásainak, az ülések kényelmetlenek, a járművek szellőzése nem megfelelő, a belső kialakítás az 1970-es évek stílusjegyeit hordozza, az utastájékoztatás elégtelen. Az átlagosan közel 36 éves járművek teljes körű cseréje 2020-ig várhatóan nem tud végbemenni: a Főváros és a BKK dolgozik a hév-járműpark cseréjét szolgáló uniós projektek előkészítésén, de ezek elsőként várhatóan a H8-as és H9-es vonalakat érinthetik majd. Így a H5-ös vonalon napi 87 ezer utast kiszolgáló vonatok komfortszintjének javítása elengedhettlen, hisz a vonatok a ma látható források (és más projektek, pl. az M3-as metró felújításának forrásigénye) mellett várhatóan még több évig üzemben maradnak.”
    http://www.bkk.hu/2014/03/kiserleti-felujitas-indul-a-h5-os-hev-egyik-szerelvenyen/

  18. Nagyapó szerint:

    Betühalmaz! Nem tudom miről ír, azaz tudom a H5 Hév (és a többi) felújításáról. Rendben, 2 éve történt egy javaslat a felújításra. És? Van más javaslat is, újabb, amelyik megszünteti a HÉV vonalakat és elővárosi vasutat tervez.
    Különben érdekes, hogy a ~40 000-res Szt.Endre minden lakosa naponta 2x utazik Pestre, plusz még 7000 fő, hogy kijöjjön a 87 000. Valami nem smakkol!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  19. Grün Izidor szerint:

    Öreg Süsü!
    Ha érdemes egy felcsúti kisvasutat napi 7500 (meccsnapokon plusz 500) utasra megépíteni, akkor nem lehet probléma egy már meglévő HÉV felújítása!
    Az a 87 000 utas nemcsak Szentendre és Ráckeve hanem a közbeeső települések bejáróiból jön össze! 😀 😛

  20. ricsi86 szerint:

    Nagyapó:

    Pedig nem nehéz utánanézni pl. MTI által, hogy a 60-as évek óta tervben van a Csepeli HÉV Kálvin téri/Astóriai meghosszabbítása. A villamos mióta van napirenden?
    Mellesleg az 5-ös metró tervezésére már párszáz milliót elköltöttek, ennek sem olyan bonyolult utánanézni. Ezek létező tények. Mindjárt kiderül, hogy az 5-ös metró soha nem is került szóba, mindig is villamost szerettek volna. 😀

    Ki mondta, hogy sokan utaznának Szentendréről Ráckevére? Kérdem én, pl a 3-as metró esetén hányan utaznak %-os arányban Újpest központból Kőbánya-Kispestre? Ugye túl sokan nem. Akkor most azt a vonalat ketté kellene vágni ezen logika szerint?
    A villamos azért tetszik Önnek, mert a Vezír azt mondta, hogy az lesz. Ön meg jó pártkatona.

  21. ricsi86 szerint:

    Arról nem is beszélve Nagyapókám, hogy 1) Csepel-sziget bp-en kívüli részének legnagyobb városa messze nem Ráckeve, hanem a mintegy 36 000 fős Szigetszentmiklós, ami igen dinamikusan növekszik az utóbbi évtizedekben, tudja, a szuburbanizáció. 2) a jó közlekedési infrastruktúra is vonzza a népeket adott településekre, meg lehet nézni példának Párizs elővárosainak benépesedési folyamatát az elővárosi vonalak kiépítésével párhuzamosan, ez teljesen logikus.

    A villamos mire sarkallja az embert általában? Akinek nincs kocsija, az lenyeli, akinek van, azt arra, hogy kocsiba üljön. Meglévő igényeket úgy-ahogy ki tud szolgálni, de egy-egy városrész fejlődésére nincs komoly fejlesztő hatással. A metró igen. Ezért is kellene Csepelnek az 5-ös metró, nem kell ezt a kerületet még tovább zülleszteni, így is épp eléggé elmaradott.

  22. Grün Izidor szerint:

    Öreg Sínbohóc!
    Felötlött bennem egy kérdés a tiédre hajazva!
    Hányszor kell utaznia naponta az alcsútdobozi arborétumtól a Puskás akadémiáig húzódó Vezíri játékvonaton a két faluban lakó kb. 3000 embernek, hogy kijöjjön a napi 2500-7500 utazásszám, amit a eu-s támogatáshoz bevállaltak? 😛 😀
    .
    http://hvg.hu/gazdasag/20150514_Az_EU_vizsgalja_a_felcsuti_kisvasut_abszu

  23. mutyi szerint:

    Orvos nincs, egy műtétre jobb esetben “csak” hónapokat kell várni, egy egyszerű ultrahangra hónapokra tudnak csak időpontot adni, de olimpia az kell. Normálisak ezek?

  24. Nagyapó szerint:

    ricsi86! A Kálvin téri meghosszabbítás, mint ötlet volt, de az ára miatt a szocik elvetették. Ugyanekkor felmerült 2-es meghosszabbítása is Csepelig, de arra meg azt mondták, minek.
    86 ezren utaznak a H5-ön. Milyen kihasználtsága lenne metróként? Mivel látom jó komcsi – csak írogat adatok nélkül – elárulom, hogy a 3-as metrót naponta félmillióan, a 2-es metrót 350 ezren, az új 4-es metrót 100 ezren használják. A 4-es metró, melynek költsége 60 milliárd Ft/km volt messze nincs kihasználva. Milyen lenne az 5-ös metró kihasználtsága, még ha Szigethalom, Tököl, Csép metropolisokat is beszámolná?
    A budai oldal közlekedését a fonódó villamos megoldja, legfeljebb meghosszabbítják Bp. határáig. Onnan elővárosi vasút.
    A H6-os HÉV megszűnik, az is elővárosi vasút lesz (most is fél óránként jár, üresen). Lesz villamos. A Boráros tértől nincs közlekedési gond. Akkor minek a drága metró, amikor mutyi szerint ultrahang sincs (legyen lélegeztetőgép)?
    Ha valaki szoci, azért még gondolkodhat is!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  25. Grün Izidor szerint:

    Öreg Komcsi!
    100 000 utas a 4-es metrón?!
    Amiatt bukhatjuk az eus támogatást, ami majd egy Kuszaszem síbolás értékű!
    .
    “ha nem sikerül hozni az ígért kihasználtságot (napi 474 ezer utas), bukhatjuk a már elköltött 181 milliárd forintnyi vissza nem térítendő uniós támogatást” .D

  26. fghfjhgkjhk szerint:

    Nagyapó szerint:
    2016. március 18., péntek – 21:53
    “Különben érdekes, hogy a ~40 000-res Szt.Endre minden lakosa naponta 2x utazik Pestre, plusz még 7000 fő, hogy kijöjjön a 87 000. Valami nem smakkol!”

    Akkor a gigászi Békásmegyer nevű lakótelepről mi a tarka faxxal utaznak?
    Mindjárt megvan a szám? 🙂
    Ezek szerint már Ön sem hisz a “nemzeti számokban”? 😛
    Ciki.

  27. v39 szerint:

    Én, mint ős-csepeli (családom az 1720-as összeírás óta folyamatosan ) mindenkor figyelemmel kísérem Csepel-sziget közlekedését. Most 77 éves vagyok, tehát szemem előtt készült a HÉV gyorsvasútja a Boráros térig. Akkoriban, a kezdetekben kísérletképpen a Temetőig volt egy Díesel-hajtású kocsi a később felszedett pályán közlekedve, utasokat szállítva. Az volt az ígéret, hogy kiépítik ezt a csepeli HÉV-et Szigetszentmiklósig, az Autógyárig.
    KÖVETELJÜK, HOGY EZT A TERVET VALÓSÍTSÁK MEG A VILLAMOSOZGATÁS HELYETT, A “FLIRT” VONATOKKAL !

  28. Grün Izidor szerint:

    v39!
    Szervusz kedves Endre!
    Ne csigázd a népet, hogy nézne ki egy ilyen FLIRT villamos motorvonat Csepelen?!
    Egyesek észre sem vennék a különbséget! 😛 😀
    http://www2.gysev.hu/files/tiny_mce/Hirek/FLIRT_k%C3%A9p_3.jpg

  29. v39 szerint:

    SZERVUSZ KEDVES IZIDOR !
    Ez nem csigázat ! Pusztán reális lehetőség.
    Már 1943-ban tervbevették Csepelen egy áthaladó útrendszer kiépítését “Y”-út néven. Erről komoly dokumentumom van. Sajnos a közbejött háború ezt megakadályozta.
    Ennek utódja lett az “M0”. Aztán megépült a Boráros térig a HÉV. Ezt vezették volna tovább a Kálvin térig, kéreg alatt, mint a Kis Földalattit. De a keskeny utca nem tette ezt lehetővé. Műszaki okok miatt, nem pedig a szocik miatt.
    Ha pedig a csepeli HÉV elmenne az Autógyárig, ott csatlakozhatna az áthaladó Ráckevei HÉV-hez. Mellesleg megépítendő a Csepel-szigeti Gerincút is, aminek tervei néhány évvel ezelőtt már elkészültek és bemutatásra kerültek.
    KÖVETELJÜK E KORÁBBI TERVEK KIVITELEZÉSÉT, DE NE PÁRTALAPON, HANEM CIVILKÉNT !

  30. MókaMiki szerint:

    az ilyen nagyapók miatt tart itt az ország…
    az ilyen képes lenne 2 perc elteltével két teljesen ellentétes vélemény mellett is ágálni, ha ezt látná a cáratyuskájától…

    bolsevikapó: a leendő 5ös metró forgalmába nyugodtan beleszámolhatsz még pár dolgot: pl amennyit a 123-as és 54-es buszok visznek a határ útra/boráros térre, a 34/106-os a flóriánra stb stb. a 3as metrónak azért ekkora a forgalma, mert sokan elbuszoznak/villamosoznak odáig, mert nincs ás É/D-i vonal.

    a HÉV megszüntetése egy dilettáns agyrém. az a baj, hogy ha megvalósul, és kiderül, hogy nem működik, nem lesz már visszaút. amikor kiderül, hogy nem bírja el a forgalmat a soroksári úti vonal, a mester utcán keresztül haladás miatt állni fog a forgalom stb stb.
    arról nem is beszélve, hogy a menetidő hosszabbodni fog, pedig a jelenlegi 13 perc is azért ilyen sok, mert elszabotálták a felújítást, és a járművek, a pálya és a Kvassay állapota miatt korlátozva van a sebesség.

    normál esetben a metrónak a szent imre és az astoria közötti távot 10 perc alatt, az auchan/m0-szent imre tér közötti távot további 10 perc alatt tenné meg. ehelyett a szent imre-mester utca 20 perc lesz villamossal kb. jelenleg az OBI-boráros 6 perc hivatalosan. de ha arra ráengedjük a 2 HÉV forgalmát, + a mester utcán való átvágást beleszámítjuk, lesz az annyi.

    idióták gyülekezete. soha nem hittem volna, hogy ezt mondom, de ezek rosszabbak, mint az elmúlt 100 év kormányai együtt…

  31. Koleszterin szerint:

    MókaMiki! Bár nagyapó vagyok de minden szavaddal egyet kell értenem!

Itt lehet hozzászólni !