Így néz ki egy politikai bolhacirkusz

Vélemény – Ábel Attila

Így néz ki egy politikai bolhacirkusz

Március 16-án négy ellenzéki előterjesztés volt a csepeli rendkívüli képviselő-testületi ülés napirendjén.

1. Mind a négy előterjesztés jogilag aggályos, törvénysértő vagy alaptörvényt sértő lett volna, ha tárgyalja és elfogadja a képviselő-testület.

2. Mind a négy előterjesztés cinikus és hazug módon szidta a kormányt, a főváros vagy a kerület vezetését, elhallgatva a valóságot.

3. Mind a négy előterjesztést úgy adta be két pártelnök és két MSZP-frakció tag, mintha ők maguk pártoktól független civil képviselők lennének.

4. Ezért nyilvánvaló, hogy mind a négyet kizárólag politikai célból írták, pontosan tudva, hogy törvényellenes és cinikusan hazug javaslatokat nem fog megszavazni a testület. Azt is tudták, hogy javaslataik Csepel és a csepeliek érdekeit egyáltalán nem szolgálják.

Március 17-én majd kiadnak egy közleményt, hogy a csepeli képviselő-testület fideszes többsége milyen diktatórikus volt, mert nem tárgyalta és nem szavazta meg az ellenzék törvénysértő, cinikus és hazug javaslatait. Sőt, azért is diktatórikusak vagyunk, mert megnyertük a választást, azóta pedig minden tőlünk telhetőt megteszünk Csepel fejlesztéséért. Ahelyett, hogy egyébként lemondanánk és rögtön utána harakirit követnénk el azért, mert nem hagyjuk, hogy az erkölcsi magaslatokon álló civil ellenzék kormányozzon.

Nos a következő, rendkívüli erkölcsi magaslatokon álló “civilek” adták be a javaslataikat:

1. Takács Krisztián, a csepeli MSZP tagja. Március 17-én épp sikkasztás vádjával áll bíróság elé, de magánokirat-hamisítás és becsületsértés miatt már elmarasztalták. Hobbija más pártok plakátjainak tépkedése, és más pártok képviselőinek összekenése plakátragasztóval.

2. Szenteczky János, az MSZP csepeli elnöke, a fővárosi MSZP alelnöke. Eddig két rendbeli hűtlen kezelés és két rendbeli rágalmazás miatt ítélte el első fokon a bíróság. Március végén a csepeli lakásmutyik ügyében ismét hűtlen kezelés vádjával áll bíróság elé.

3. Takács Mónika, a csepeli MSZP frakció tagja, az MSZP-s pártintézménnyé lesilányított, egykor méltán híres Csepeli Munkásotthon gazdasági vezetője.

4. Hudák János, a Párbeszéd Magyarországért párt csepeli vezetője. Ő ellenezte a csepeli óvodák sok száz milliós fejlesztését – és átvilágítását – úgy, hogy családi vállalkozásuk érdekelt volt az óvodai táncoktatásban. A politikus cége 2014-ben 75 millió forintot fialt.

Nos kérem, így néz ki egy politikai bolhacirkusz. Csak balhé legyen, a képviselői eskü meg kit érdekel. Szerintük.

Forrás: Facebook

9 hozzászólás “Így néz ki egy politikai bolhacirkusz” bejegyzésre

  1. bagoly szerint:

    Hát ez a fenti kompánia az igazi “aranycsapat”!

  2. Grün Izidor szerint:

    Ábel Attila!
    Mennyit kapsz ezért, hogy ugyanazt a fröcsögést időközönként felteszed, ezzel illusztrálva a semmittevéseteket?!
    Ezt nevezem igazi bolhacirkusznak! 😀 😛

  3. Ábel Attila szerint:

    Ahol te laksz Grün, ott biztos semmittevés, hiszen – ha nem tévedek – nem Csepelen élsz. Amúgy tudnád, hogyan újultak meg a csepeli közterületek a Szent Imre tértől a Kiserdőn, Petőfi téren keresztül a Tamariska dombig, Kis-Duna partig. Ez a folyamat most is tart. Láttad volna az útépítéseket, a csatornázást is, nem beszélve az óvodák felújításáig vagy a nyugdíjas klubház elindításáig. Az útépítések is folyamatban vannak, bár kétségtelen, hogy 50 kilométer utat megépíteni és felújítani még egy fideszes önkormányzatnak is óriási kihívás.

    Ha Csepelen laknál, talán téged is érintene, hogy 2010-ben volt utoljára csődközelben az önkormányzat, azóta ugyanis rendbe tettük a költségvetést, és feljelentéseket tettünk a korrupciós ügyekben. És valóban ma van a sikkasztással vádolt Takács Krisztián pere, hó végén pedig a hűtlen kezeléssel vádolt Szenteczky pere lesz.

    Ez nem fröcsögés, csak az igazság. Még ha nektek fáj is.

  4. Grün Izidor szerint:

    Attila!
    Ez a “ki hol lakik, ki hol él” szindróma Nálad már egyre súlyosabb tüneteket mutat!
    Sürgősen keresd fel pszichológusodat! 😀

  5. Jobban szerint:

    Azért valljuk be nem mindegy, hogy itt élő szól-e hozzá a cikkekhez, akinek saját élménye van a 2010-ig tartó nihilhez és az azóta tartó építő fejlődéshez…. amelynek méltán örülünk és egyébként bárki számára pozitív példa lehet az országban.
    A lejárató és személyeskedő hangvétel és stílus visszahat arra aki így kommentel. Nem szalonképes.

  6. Ebüváry Nyüglönc szerint:

    Még az a szerencse, hogy Mo. nem fog olimpiát nyerni. Részben annyival nem tudjuk úgysem kenni a NOB-ot, másrészt ők sem hülyék, hogy egy balkáni disznóólba helyezzék az olimpiát. Tessék csak végigsétálni a Kvassay-híd környékén.

  7. Vazulnéni szerint szerint:

    Persze ,hogy maradt tennivaló még (olimpiától függetlenül) nem is kevés, mindig is fog maradni .Itt arról volt szó mi történt eddig, és én mind itt élő ember inkább a szememnek hiszek mint Grün-nek vagy a psziho micsodának.Használjuk érzékszerveinket rendeltetésszerűen.

  8. Vazulnéni szerint szerint:

    Ebüváry Nyüglönc nagyon rossz lehet neked egy balkáni disznóólban élni ,nem irigyellek.

  9. MókaMiki szerint:

    “azóta tartó építő fejlődéshez”

    te mit szedsz? a prolivakító kapirgálást fejlődésnek nevezni vicc!!!
    tóth misi regnálása a mérce? ahhoz hasonlítgatjátok magatokat? 😀
    hány híd épült meg a tervezettekből 2010 óta? hová lett a tervekben még szereplő, de aztán fel már nem épült corvin úti felüljáró? mennyivel hosszabbodott a ‘gerincút’ az 1. szakasz átadása óta? mennyivel hosszabbodott a HÉV vonala észak vagy dél felé?
    hány km-en bővült 2×2 sávosra a rákóczi út? hány megállója lett a 3as villamosnak csepelen?

    ezeket lehetne építő fejlődésnek nevezni, ami megvalósult, azt pedig max kapirgálásnak.

Itt lehet hozzászólni !