Sorosnak annyira nem tetszik Trump, hogy teletömte pénzzel Clintont

444

petro_sorosSoros gyaníthatóan kivette a részét Ukrajna szétveréséből is, ott kitüntetést kapott

Összesen 13 millió dollárt adott és ígért eddig Soros György magyar származású amerikai nagybefektető Hillary Clinton és más, vele szövetséges demokraták kampányára. Soros az utóbbi hónapokban többször is beszélt arról, hogy főleg Donald Trump és Ted Cruz republikánus elnökjelölt-jelöltek intoleráns hangvétele aggasztja.

Azért is fontos Soros kinyilvánított kampányköltése, mert sok, hasonlóan gondolkodó gazdag demokrata követheti az ő példáját, írja a Bloomberg.

Nemrég egyébként kikerült egy email Hillary Clinton közzétételei között, amiből kiderült, hogy Soros és Clinton tényleg elég közel állnak egymáshoz, például Soros azt írta neki, hogy megbánta, amiért Obamát támogatta 2008-ban, és örült, hogy Clinton türelmesen meghallgatta az ő ötleteit.

A 85 éves Soros utoljára akkor nyúlt ilyen mélyen a zsebébe az amerikai politikában, amikor 2004-ben – többek között a MoveOn.org támogatásával – mindent megmozgatott George W. Bush leváltása érdekében. Akkor 27 millió dollárt költött el a célra. A célt akkor nem tudta elérni, hiszen John Kerry kikapott Bushtól, de a demokraták sokat köszönhetnek az akkor megerősödött politikai aktivistahálózatnak.

Forrás: 444

2 hozzászólás “Sorosnak annyira nem tetszik Trump, hogy teletömte pénzzel Clintont” bejegyzésre

  1. bagoly szerint:

    Sorosnak már elfogyhatna a sor !

  2. Tóth Mária szerint:

    Ez egy nagyon gonosz bácsi, egyetértek!

Itt lehet hozzászólni !