A pártpolitikának nincse helye az iskolában

Fidesz.hu

A pártpolitikának nincse helye az iskolában

A felnőttek nem használhatják eszközként a gyermekeket – mondta Németh Szilárd.

A fideszes országgyűlési képviselő hétfői napirend előtti felszólalásában azt javasolta Harangozó Tamásnak, vegye át a terembiztosi szolgálattól azt a véres bakancsot, „valószínűleg hiányzik egy 2006-os verőlegényük lábáról, amit az előbb itt elhelyezett”.

Németh Szilárd hangsúlyozta, a legerősebb legitimációs intézménynek a népszavazást tartják, ennek segítségével sikerült meggátolni a kórházi napidíj, a vizitdíj és a tandíj bevezetését. A kötelező betelepítési kvóta ellen is népszavazáson fogunk dönteni – húzta alá, egyúttal megjegyezve, amennyiben a vasárnapi nyitva tartásról lesz népszavazás, az ott meghozott döntést a kormány és a Fidesz-KDNP „teljes egészében el fogja fogadni”.

A politikus leszögezte, az iskolában első a gyermekek érdeke, a felnőttek nem használhatják a gyermekeket eszközként olyan helyzetekben, amelyek átlátása tőlük nem várható el.

Példaként többek között egy banki hitel felvételét, valamint a szülők munkahelyi problémáit említette meg; mint mondta, ezeket nem lehet a gyerekekre terhelni. A gyermek kiskorú, korlátozottan jogképes, a törvények értelmében sem érett még meg arra, hogy ezeket a kérdéseket teljes egészében átlássa – tette hozzá.

Kifejtette, mindenekelőtt a szülő, az iskolával összefüggésben pedig a pedagógus felelőssége is, hogy olyan ügyekben ne késztessék állásfoglalásra a gyerekeket, amelyekhez felnőttek mérlegelése, döntése szükséges.

A felnőttek konfliktusait nem lehet gyáván mögéjük bújva, vagy számítóan rájuk hivatkozva kezelni – fogalmazott Németh Szilárd, aki szerint a felnőttek dolgában nem a gyerekeknek kell igazságot tenniük, a párpolitikának meg végképp nincs helye az iskolában.

Tájékoztatott arról is, hogy Csepelen 598 210 forint közpénzbe került az, hogy múlt hétfőn nem mondták le azoknak a diákoknak az iskolai ebédjét, akik nem jelentek meg aznap a kerület oktatási intézményeiben. Ez az ára annak, ha beviszik a politikát az iskolába, ez az ára annak, ha gyerekeket késztetnek arra, hogy ők vállalják fel azt a mondanivalót, amit a felnőtteknek egymás között kellene megbeszélniük – jelentette ki, rámutatva: a politikának az iskolában nincs helye.

Forrás: Fidesz.hu

7 hozzászólás “A pártpolitikának nincse helye az iskolában” bejegyzésre

  1. Grün Izidor szerint:

    “A kötelező betelepítési kvóta ellen is népszavazáson fogunk dönteni ”
    .
    Ha csak addig ki nem vágnak bennünket az Unióból mint a macskát!
    Macskajancsitok most ügyködik rajta! 😀 😀
    .
    http://propeller.hu/itthon/3198712-megvetozta-orban-viktor-torok-menekulttaborokbol-europaba-torteno-attelepitesi

  2. Ada szerint:

    Már megint hazudsz össze-vissza, egyedül Orbán Viktor áll ki Európa jövőjéért!
    Nincs az a pénz, ami Erdogannak elég lenne!

  3. felix szerint:

    Ada! Igazad van.
    Mit tehet Erdogan? Max megnyitja a határát.
    Azt nem lehet megvétózni.

  4. Nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x, a kis hülye bunkó! Milyen határt nyit meg Erdogan? Már megint a röfögés!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. felix szerint:

    Vén pöcs!
    Na milyet?

  6. ebihal szerint:

    Németh Szilárd elmehet a jó ………ba!

Itt lehet hozzászólni !