Feith Bencére emlékeztek

Csepel.hu

feith7

Feith Bencére, a csepeli Nagy Imre ÁMK egykori igazgatójára emlékeztek az intézmény dolgozói február 26-án. Az emléktábla megkoszorúzásán az intézmény vezetése mellett jelen volt Morovik Attila alpolgármester, valamint Feith Bence családja.

A 2012-ben elhunyt intézményvezetőnek, aki a kezdetektől fogva vezette az „Alfát” komoly szerepe volt abban, hogy a Nagy Imre ÁMK sikeres intézmény maradhatott. Amikor 1984-ben megalakult, százával működtek már általános művelődési központok szerte az országban, ám a rendszerváltás szétzilálta ezeknek az intézményeknek a többségét. Feith Bence vezetése alatt azonban a csepeli ÁMK meg tudott maradni, és jelentős fejlődésen is keresztülment. Amellett, hogy támogatta a dolgozók szakmai fejlődését, jelentős újítási vágy is volt benne, számtalan innováció, pedagógiai kezdeményezés köthető a nevéhez. Szívügyének tekintette az ÁMK-k lehetőségeinek kutatását, szerette volna országosan is újjáéleszteni az intézménytípust. A csepeli ÁMK-t, amely az ő kezdeményezésére vette fel Nagy Imre nevét, gimnáziummal is szerette volna bővíteni, hogy a gyerekek teljes mértékben azt intézmény falai között nőhessenek fel.

Az emlékére tartott ünnepélyen Tóth Endre intézményvezető és Szollár Gáborné gazdasági munkatárs tartottak megemlékező beszédet. A megemlékezés koszorúit az intézmény vezetése, Morovik Attila alpolgármester, valamint Feith Bence gyermekei helyezték el.

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !