Csepel.info

Mandiner

Mára beláttam, hogy a klasszikus emberi jogi érvelés egyszerűen kicsorbul a valóságon – mondja a migránsügyben önkritikát gyakorló Schiffer András a Mandinernek. Az LMP társelnök-frakcióvezetője szerint alávaló az uniós migránsügyi zsarolás a fejlesztési pénzek megvonásának belengetésével, Merkel kvótája pedig nem működhet, ráadásul „ezt a tömeget Európa egészen biztosan képtelen integrálni”. Schiffer szerint ennek az EU-nak így nincs jövője, csak a szakadás. Schiffer saját és pártja jövőjéről is beszélt. Na meg a kockás ingről.

A Mandiner nagyinterjúja az alábbiakban olvasható.

Hogyhogy nem kockás ingben jött?

Sosem követtem a divatot. Rendkívül impozáns, hogy komplett tantestületek mozdulnak meg, dugják ki  a fejüket a hűbéri hurokból és szolidárisak kezdenek lenni egymással különböző szakmák, ágazatok képviselői is – ez reményteli fejlemény. Parlamenti képviselőknek viszont szerintem nem feltétlenül kell erre teljes testsúlyukkal rácsavarodniuk. Arról nem beszélve, hogy nekünk Klinghammer professzor urat is illik a helyén kezelnünk.

Mint nyugdíjast, aki nincs hatalomban, ezért túlzott reakció a kockás inges tanárokról szóló mondatára mozgalmat szervezni?

Botrány azért lett a mondataiból, mert Klinghammer azt mondta ki, amit a fideszes elit is gondol, csak utóbbi nem meri kimondani, mert a Habony-kottában épp nem férne el. Klinghammer professzor úr viszont ma már valóban nem játszik szerepet a Fidesz oktatáspolitikájában, ellenzéki képviselők feladata tehát nem az, hogy vele vitatkozzanak.

Csakhogy megteszik. Gyurcsány Ferenc is kockás ingben virít plakátokon városszerte, az LMP meg teljesen láthatatlan, még erre a hullámra sem ül fel…

Gyurcsány Ferenc utoljára tíz éve nyert választást: amely ügy mögé azóta beállt, annak az ügynek az finoman szólva sem tett jót. Egyrészt. Másrészt ha visszanézünk 2014 őszére, azt látjuk, hogy politikailag is az a párt járt jól, amely tudta, hol a helye. Az LMP tudta. Anélkül, hogy úgymond ráültünk volna az akkori, netadós tiltakozáshullámra, 2015 májusáig, a migrációs kérdés felpörgéséig folyamatosan nőtt a támogatottságunk, 400 ezresre dagadt a táborunk. A polgárok tehát értékelik, ha normálisan viselkedünk. A harsányság, a magamutogatás hiánya még nem egyenlő az eltűnéssel.

Tényleg nem érzi, hogy eltűntek?

Fenét tűntünk el. Tavaly ősszel a földügy volt az első, amely a migrációs napirendet meg tudta törni. Ez Sallai Róbert Benedeknek és az LMP-nek volt köszönhető. Ha pedig van párt, amely módszeresen feltárja, hogy a pénz, amely hiányzik az oktatásból, egészségügyből, hogyan folyik el kijelölt haverok irányába, az szintén mi vagyunk, elsősorban Hadházy Ákos a korrupcióinfóival. Már tavaly elkezdtünk beszélni arról is, hogy Orbán a mesterségesen alacsonyan tartott bérszínvonalra játszik, aminek folyománya az oktatás leépítése is.

A kormány már a nagy tüntetés előtt kerekasztalt hívott össze, hajlandó változtatni és több pénzt rakni az oktatásba…

A közoktatásból évi 200 milliárd hiányzik. Ha idén 60 milliárdot sikerül visszapótolni, az már siker. A szakdolgozóknál az egészségügyben és az oktatásban még annyi béremelés sem volt, mint a tanároknál és orvosoknál, a közalkalmazotti bértábla nyolcadik éve be van fagyasztva, az idén nincsen közmunkás béremelés. A kormány közben folyamatosan azzal dicsekszik távoli országokban – időnként az üzleti delegáció tagjaként egy Gyurcsány-céget képviselő Kóka Jánossal megtámasztva –, hogy milyen olcsó itt a munkaerő. A közszférában azért is tartják  alacsonyan a béreket, hogy a versenyszférában is alacsonyak legyenek, s lehessen házalni a hazai bérrabszolgákkal külföldön. Felkaroltuk a kirúgott, majd – törvénytelenül – közfoglalkoztatottként visszavett közalkalmazottak ügyét, jogsegélyt kínáltunk a számukra. Kampányt indítottunk, hogy felhívjuk a figyelmet a dolgozói szegénységre és bemutassuk, hogyan számolnánk fel kormányon. Aztán a migrációs krízis gyakorlatilag mindent kisöpört a politikai napirendről.

Tehát talán jobban jártak volna, ha inkább jó választ adnak a migrációs krízisre, nem?

A közvélemény-kutatási adatok nyilván magukért beszélnek. Tavaly júniusban az egész globális migrációs krízis olyan erővel rendezte át a belpolitikai erőteret, amire az elmúlt negyedszázadban ritkán láttunk példát. Ez nem csak az LMP-t, a komplett ellenzéket sújtja. S mint általában a válsághelyzetek, helyzetbe hozta a hatalmon levőket.

Nem valami furcsa fátum ez. Ha nem migránssimogató válaszokat adtak volna, talán nem sújtaná önöket annyira. Nem lenne itt a helye, ideje az önkritikának?

Önkritikának természetesen helye van, de korántsem a közvélemény-kutatási adatok miatt. Ha száz százalékig meg vagyok győződve az igazamról, akkor az sem tántorít el, ha történetesen kevesen értenek velem egyet. Itt viszont arról van szó, hogy én magam is későn ismertem fel: egyáltalán nem a huszadik századból ismert, klasszikus menekültügyi helyzettel állunk szemben, ergo a klasszikus emberi jogi érvelés egyszerűen kicsorbul a valóságon. Nincs abban semmi szégyellni való, ha elismerem, hogy másképp kellett volna értékelni a helyzetet egy évvel korábban. Ez szerintem egyáltalán nem gyengeség, sőt. Azért azt mellétenném, hogy a miniszterelnöknek helyzetéből adódóan jó előre megvoltak azok az információi, amelyekkel az ellenzék – értelemszerűen – nem rendelkezhetett.

Mit gondol tehát másképp?

Kezdhetjük azzal, amiben nem változott a véleményem?

Kezdhetjük.

Tehát: a kormányzati plakátkampány, az emberek hergelése mára sem nyert legitimitást. A kormányzati propaganda betiltását az LMP amúgy kezdetek óta követeli, témasemlegesen. A Jobbik hozzáállása a kérdéshez, a kulturális különbözőség vagy bőrszín miatti zsigeri megvetés – ezeket a novemberi párizsi tragédia sem legitimálja. Mi azért abból indultunk és indulunk ki, hogy minden ember egyenlő méltósággal bír ezen a bolygón és egyenlő tisztelet jár a különféle kultúráknak. Ez vice-versa igaz persze, de olyan pozíciót soha nem fogunk elfoglalni, amely abból indul ki, hogy nekünk, magyaroknak, európaiaknak, fehéreknek, keresztényeknek vagy zsidóknak kivételezettebb helyzet jár, mint másnak a bolygón.

Senkinek semmi sem jár. 

Egyszer lefolytathatjuk ezt a filozófiai vitát is, de majd máskor, jó?

Jó. Maradjunk akkor a plakátoknál. Az durván mellément, hogy „nem veheted el a magyarok munkáját”, merthogy a kutya nem akart idejönni dolgozni, de azzal például mégis mi volt a gondja, hogy „tiszteletben kell tartanod a kultúránkat”? Pont azt mondta, amit ön is az imént.

Egyszerre voltak az utcán a plakátok, tök felesleges ezeket külön-külön elemezgetni. Ráadásul egy felelős – és a közpénzekkel is felelősen bánó – kormánynak nem egy plakátkampány a dolga ilyen helyzetben. Tudták, hogy jön a végeláthatatlan hullám, felelős kormány pedig ilyen helyzetben inkább hűti a kedélyeket, nem korbácsolja. Esetleg bővíti a rendvédelem kapacitásait.

„Ez a migránshullám teljesen új jelenség”

Eddig a szokásos. Alig várjuk az önkritikát!

A helyzet az, hogy nemcsak mi, de európai testvérpártjaink is, félreértettük a helyzetet. Abból indultunk ki, hogy van a klasszikus menekültszituáció, amelyet többször is megtapasztaltunk a 20. században: a második világháború alatt, ötvenhatban, vagy a délszláv háború idején, amikor Magyarország egyébként példásan vizsgázott. Vagy a nyolcvanas években, amikor erdélyi magyarok menekültek hozzánk Ceausescu elől…

Azért is csatlakoztunk a Genfi Egyezményhez.

Igen. És itt is vagyunk a lényegnél. A Genfi Egyezmény tipikusan 20. századi menekülthelyzetre reagált 1951-ben. Egytől-egyig olyan helyzetek voltak, ahol te mint menedéket adó ország nagyjából látod, mely területről érkeznek a menekültek és maximálisan mekkora lehet a létszám. Ezzel a helyzettel kell számolunk egyébként az ukrán polgárháború kapcsán is.

Plusz: a szomszédos országból érkeztek, nem a világ másik feléről.

Pontosan. Ötvenhatban anyám unokatestvére műegyetemista volt, fegyverrel rohangált, jobbnak látta hát, ha a forradalom vérbefojtása után veszi a nyúlcipőt. Traiskirchenben berakták egy menekülttáborba, fél évig ott volt, amíg megkapta a meghívólevelet Franciaországból és továbbállhatott. A genfi menekültügyi rezsim felett mára mindenesetre eljárt az idő. Annyiban persze nem, hogy ha előállna egy klasszikus menekülthelyzet, ne adj Isten Kárpátalján, alkalmaznunk kellene. Függetlenül attól, hogy keresztény-e, magyar-e, ha Túristvándinál, gólyózápor elől menekülve, átúszik valaki a Tiszán, nem lehet elvárni, hogy szabályszerűen adja be a menekültkérelmét és a hivatalos átkelőn jöjjön inkább. Ha annak idején boszniai muzulmán jött, hatvan kilométerről, a népirtás elől akkor is alkalmaznunk kellett a genfi megállapodásban foglaltakat. Azt viszont nem kellő pontossággal láttuk egy éve, hogy ez a migránshullám teljesen új jelenség, amelynek kezelésére a Genfi Egyezményben foglaltak, illetve annak fél évszázad alatt kialakult értelmezési kultúrája nem nyújtanak eligazítást..

Szóval nem Orbán kreálta álproblémáról van szó, hanem új jelenségről.

Bocsánat, de nem az LMP kezdett el júniusban kerítést állítani a Lendvay utcában, s nem az LMP mondta, hogy álprobléma – az egy másik kávéház volt. Az önkritika arra vonatkozik, hogy nekünk zöldpártként kiemelten látnunk kellett volna a helyzet globális válságjelenségből adódó újszerűségét már a kezdetekkor, hiszen éppen a zöldmozgalmak harangoztak például amiatt először, hogy a jövőben nem csak háborús népirtások elől kelnek majd útra tömegek, hanem klímamenekültekre is lehet számítani. Amikor Schmuck Erzsébet erről beszélt még a kilencvenes években, mindenki megmosolyogta.

Ne tegyünk úgy, mintha csak háborús- és klímamenekültek jöttek volna.

Valóban nem. Ott vannak azok is, akik gazdasági megfontolásból gyalogoltak át Magyarországon és fél Európán. Meg azok is, akik bűnelkövetési céllal. Az LMP sem tette kellő hangsúllyal az asztalra már a legelején, hogy három csoport van. A tényleges menekülteké, akikkel kapcsolatban, messze nem kizárólagosan, de Európának is van felelőssége. A gazdasági bevándorlóké, akik esetében minden ország szuverén joga, hogy fogadja-e őket vagy sem. Harmadrészt pedig vannak terroristák, akik biztonsági kockázatot jelentenek. Az európai intézmények és az egyes államok – így Magyarország is – egyaránt kudarcot vallottak abban, hogy ezt a három csoportot megkülönböztessék. A mérték is riasztó, nem lehet látni az áradat végét: a Gallup egyik kutatása szerint 480 millió ember indulhat meg az egész bolygón, főleg Európa felé a következő években. Ennek felelőse főként az újgyarmatosító politika, amelyet a Nyugat folytatott az ezredfordulótól, első sorban az USA, de Európa is részt vett benne, ezért nem vonhatjuk ki magunkat teljesen a háborús és az alapvető életfeltételeiket elveszítő klímamenekültekkel szembeni felelősség alól sem.

Nagy, globális különbségek már a 60-as, 70-es években is voltak a bolygón. Mégsem indult el a fél világ Európába.

Leszámítva, hogy akkor voltak szét nem dúlt pufferállamok, kétségtelenül nem mondták nagy tömegek, hogy mivel brutális a helyzet Kongóban, mennénk inkább Skandináviába lakni. Mára az a különbség, hogy technikailag megvan az információ, beszűkült a világ. A végletes kulturális különbözőségek és a konzumegyformaság egyszerre van jelen. A globalizáció nagyon hasonló kulturális mintázatokat teremt mindenhol. Ugyanaz a zene, ugyanaz a csomagolás, ugyanaz a farmergatya és telefon. Amit fáziskéséssel ismertünk föl: a dolog nem hogy nem üdvözlendő a folyamat, de kifejezetten riasztó válságjelenség. Egy ökopolitikai párt ugyanis elkötelezett a kulturális sokféleség mellett. Az meg addig van, amíg azon a helyen fejlődhet az adott kultúra, ahol megszületett. Egyetlen kultúra sem független ugyanis a tájtól, amelyben gyökeret vert. Sem az azon a tájon élő emberektől.

Ha függetlenedik, máshova kerül, akkor meg gettósodik, hogy megőrizze magát; aztán frusztrálódik és radikalizálódik, nem?

Én nem ezt látom a legnagyobb gondnak. Nem a Fidesz és a Jobbik által emlegetett iszlamizációt.

Amikor az angoloknál már van saría-bíróság, akkor azért nehéz nem foglalkozni a kérdéssel.

Súlyosabb a probléma. Ez a migránshullám nem Európa iszlamizációjához, hanem a bolygó uniformizálódáshoz vezet.

„Azonos kulturális zubbonyba dugják az emberiséget”

Amikor Angliából és Franciaországból mennek az ISIS-hez harcolni ott felnőtt fiatalok, a vallás, az identitás szerepe épphogy újra felértékelődni látszik.

Muszlim hittudósok közben folyamatosan és kétségbeesetten mondják, hogy az ISIS-nek az iszlámhoz vajmi kevés köze van. Én tehát inkább úgy látom, hogy a kulturális sokféleség és a multikulturalizmus kölcsönösen ki fogja zárni egymást ebben a században.

Schiffer András a multikulti ellen? Alakul a hírérték.

Szemben Orbánnal úgy gondolom, hogy a második világháború utáni világállapotban igenis volt pozitív hozadéka a multikulturalizmusnak, mára azonban annak nem sok köze van a ’68-as vágyképekhez. A multinacionális cégek kultúrája lett belőle mára: tessék megnézni miféle marketing-kampányokat lehet ma beindítani a lázadás egykori szimbólumaival! Régóta nem a kultúrák közti párbeszédről szól, hanem arról, hogy azonos kulturális zubbonyba dugják az emberiséget – annál jobban tudnak profitot maximalizálni. Az LMP ökopolitikai és globalizációkritikus, nem pedig liberális párt, éppen ezért nem kereshetünk a 19-20. század dogmái között választ a 21. század problémáira.

Hamarabb kellett volna tavaly pár lépést hátrébb lépni a napi csatazajtól és feltenni a kérdést, mit gondolhat a globális migrációs krízisről egy ökológiai, rendszerkritikus párt?

A zöldek mindig is a kulturális sokféleség, az élhető lokalitás, a szülőföldön maradás pártján álltak. Tehát annak, amit ma a konzumkultúra és a klímaváltozás fenyeget. Egy rendszerkritikus pártnak pedig észre kell vennie, hogy a periféria fegyveres konfliktusai mögött ott van globális fegyver- és olajvállalatok profitéhsége. S nem utolsósorban: Amerika és Európa nagyvállalatai abban is érdekeltek, hogy a félperiféria és a periféria olcsó munkaerejét lerabolják. Ezért is mondjuk, hogy a bennünket sújtó kivándorlási krízis és az Európát elérő bevándorlási hullám gyökere azonos: a globális egyensúlytalanság végletes kiéleződése. A folyamatban nem csak az lesz a kérdés, hogy Európát fenyegeti-e az iszlamizáció, hanem az is, hogy Szíriában, Eritreában, Bangladesben lesznek-e emberek, akik működtetnék az ottani társadalmakat.

Nem úgy fest, hogy Európában olyan nagyon dolgozni akarnának és tudnának az érkező, képzetlen tömegek.

Német zöld politikus győzködött engem, hogy de hát a német nagyvállalatok tárt karokkal várják a migránsokat. Még ő sem értette, hogy éppen ez a gond. Az egyenlő méltóságból, a jóléthez való egyenlő jogból, a különböző kultúrák tiszteletéből pedig nem következik, hogy bárkinek alanyi joga van ott élni, ahol csak akar. Egy alternatív globalizáció nem arról szól, hogyan telepítsünk át több országnyi embert másik kontinensre, hanem arról, hogyan lehetne mindenkinek a saját szülőföldjén emberhez méltó életet élni. S nem utolsósorban: a demokratikus intézményeket vegyük vissza a gazdag kevesektől!

Szóval akkor nem is jön most a remek európai integrációs példákkal. 

Vannak jó példái az integrációnak, ahogy vannak rosszak, vannak párhuzamos társadalmak is. Csakhogy hatalmas tévedés példaként hozni a 20. századvégi Franciaországot vagy Németországot, az ott jól-rosszul megvalósult integrációt a jelenlegi helyzetre. A franciákhoz az egykori gyarmatokról, kontrolláltan, a francia állam által tudott és jóvá hagyott módon érkeztek emberek. A németekhez meg főleg törökök, szintén állami ellenőrzéssel. Hatalmas hiba ezt összekeverni azzal az ellenőrizhetetlen tömeggel, amely Európa felé tartott és tart. Ezt a tömeget Európa egészen biztosan képtelen integrálni. S messze nem csak aleppói háborús üldözöttekről van szó: csak akik Magyarországon átvonultak tavaly több, mint száz kibocsátó országból érkeztek.

„Alávaló dolognak tartom a zsarolást”

A magyar kormány nemet is mondott a kötelező kvótákra. Önök nem. Engedtek volna inkább a fejlesztési források megvonását belengető uniós zsarolásnak?

Válasszuk szét a zsarolást és a kvótát! A nyugat-európai politikai elit többször tett már úgy az elmúlt másfél évtizedben, mintha a fejlesztési források adományok lennének. Ha jól viselkedik Kelet-Európa, kap, ha nem, nem. Az Orbán-kormány demokráciadeficitjéről épp eleget beszéltem – igaz, nem külföldön, hanem itthon. Arról is, hogy sok szempontból ellentétes az uniós alapelvekkel, amit Orbánék művelnek. Mindemellett alávaló dolognak tartottam a zsarolást. Most is annak tartom. A fejlesztési forrást ugyanis nem egy kormány kapja. Persze ha mégis, mert a holdudvara ellopja, azt vizsgálja ki az unió – ha emiatt szankciókkal él, az ellen nehéz szólni. Ha viszont nem a korrupcióról beszélünk, hanem arról, hogy a magországok politikai céljai miatt zsarolnak, azt vissza kell utasítani és rá kell mutatni: a fejlesztési forrás nem adomány. Általuk piacot vásároltak nálunk. Elsősorban nem értékközösség jött létre az unió bővítésével, hanem piacvásárlás történt. Amikor leültünk egy ötpárti egyeztetésre nyáron az új közbeszerzési törvényről a kormánnyal és a jobbikos kollégával  megkérdeztük, miért nem lehet olyan közbeszerzési törvényt alkotni, ahol a helyi vállalkozókat helyzetbe hozzuk, mi a válasz? A nemzetinek nevezett kormány államtitkárai sápadtak közlik, hogy Brüsszel miatt nem lehet. Ez a helyzet. Nem erősíthettük meg a saját gazdaságunkat, cserébe kaptunk fejlesztési forrásokat, amelyek jó része visszakerül Nyugatra, profit formájában. Nem is komoly fegyver ezek elvételével zsarolni. Tisztességtelen és alávaló, de közben komolytalan is. A nagy cégek ugyanis nem érdekeltek abban, hogy elzárják ezt a pénzcsapot. Persze, ha a narancssárga vámszedők ellopják, érdekeltté is válnak és még csak nem is járnának el tisztességtelenül, de ez egy másik kérdés.

A kvóta ötletére ennek ellenére sem mond nemet?

Mert ebből nem lehet hitbéli kérdést csinálni, ahogyan – különböző okból – a Fidesz és a Jobbik is teszi. Értem én, hogy az Ibizán kitalált kommunikációs stratégia csak az egybites megoldásokat tűri, ugyanakkor messzemenően felelőtlen egy generációk életét meghatározó problémából, amelynek megoldására egyetlen nemzetállam sem alkalmas önmagában, primitív kommunikációs trükköt csinálni és ezzel etetni az embereket. Lehet, hogy rövid távon a közvélemény-kutatási adatok mindent igazolnak, de egyszer majd tükörbe is kell nézni. Az állandó elosztási rendszer ellen kezdeményezett jogorvoslatot az LMP is megszavazta, mert a szisztéma következményei minden tekintetben beláthatatlanok. A Merkel-féle – tavaly őszi – kvótarendszer pontosan az európai országok közötti különbözőségen bukik meg. Nem működhet. Ez nyilvánvaló. Az egyszeri, száznegyvenezres kvótába – miközben nyilvánvalóan nem old meg semmit – viszont nem álltunk volna bele, hiszen még ma sincs biztosítékunk, hogy nem nyomnak ránk vissza 150-200 ezer embert, aki nálunk regisztrált. Elvben ezt ma is megtehetnék a németek. Az egyszeri kvóta esetében meg összesen úgy 1-2 ezer emberről lett volna szó Magyarország számára. És akármilyen blablának tűnik is, európai megoldás kell a migránskrízisre, s az egyoldalú lépések politikája ezt keresztezi, akadályozza.

Minden párt hibázott, amely 2004-ben igent mondott az EU-csatlakozásra?

Az LMP nem is létezett 2004-ben.

Most igen. Lépjünk ki tehát az EU-ból?

Dehogyis! Mi mindkét EP-kampányban egy másik Európáról beszéltünk. Az Unión kívül Magyarország végképp elveszítené a képességét, hogy befolyásolja a globális folyamatokat, most túl azon, hogy a gyökereink is a Nyugathoz kötnek bennünket. Nem kilépésről kell beszélni, hanem arról, hogy amíg a szabadkereskedelmi logika alkalmas volt azonos fejlettségű országok integrációjára, ugyanez a logika egyszerűen mélyíti a szakadékot az eltérő fejlettségű országok között. A kilépés egyszerűen nem opció, de a tőkelogikájú Európa halálra van ítélve, ennek az EU-nak így nincs jövője, csak a szakadás. Az emberek Európáját kell megteremteni a tőke Európája helyett: a négy szabadságról a három felelősségre, az emberekért, a természetért és a fogyasztókért viselt felelősségre kell épülnie egy másik Európának. Kevesebb beleszólást például a földforgalomba vagy abba, hogy miként részesítjük előnybe a helyi kisvállalkozásokat; de több Európát belbiztonsági, környezetvédelmi ügyekben, avagy a bérek és munkajogi szabályok dolgában. Utóbbi esetben a mélyebb és a magyar munkavállalókat védő integrációnak éppen Orbán Viktor a legfőbb ellensége. Ha viszont már a 2004-es belépést említette, emlékszem, hogy a velem együtt akkor szintén védegyletes Lányi András és Zlinszky János 2004 januárjában egy kiáltványban felhívták a figyelmet, hogy nem fonjuk majd mákos gubából a kerítést a csatlakozás után sem.

„A politikus addig politikus, ameddig van fogadókészség arra, amit mond”

A fideszes Bencsik Jánossal is védegyletes korában ismerkedett meg, ugye?

Igen.

Mit szól, hogy Bencsik – önnel ellentétben – kockás inget húzott?

Figyelemreméltó és dicséretes kiállás az ő helyzetében. Bencsik János a védegylet különböző akcióinál már megjelent, többek között a Sólyom-kampányban is. Igaz, megszavazott vállalhatatlan törvényeket és a paksi bővítés ügyében kifejezetten dicstelen szerepet vitt, de a világlátása, ahogy tíz éve is, most is közel áll hozzám.

Tehát átveszik, ha kilép a Fideszből?

Ősszel beszéltünk utoljára, ilyesmiről szó sem volt.

Ön marad a politikában, vagy két év múlva megint ügyvéd lesz?

Ezt soha nem lehet előre tudni, ezzel az elmúlt hét év minden pillanatában így voltam. Időről-időre át kell ezt gondolni. Ha valaki belső meggyőződés, vízió nélkül, pusztán megélhetésből, megszokásból, magamutogatásból, a változtatni akarás szándéka nélkül politizál, akkor álljon odébb. Droidból van elég. A politika nem olyan, mint a tanítás, a gyógyítás, az újságírás, az ügyvédkedés, amelyet jó esetben egy életre választ az ember. A politikus addig politikus, ameddig van fogadókészség arra, amit mond és esélye is van azt keresztülvinni.

Nem úgy fest, hogy van.

Nem ülnék itt, ha nem hinnék benne.

A hit nem elég. Általában kell például média is. Önöknek miért nincs?

Jobbiknak sem volt, mégis megerősödött.

Azóta építkeztek. 

A mi holdudvarunkban is lesznek ilyen mozgások, de még fontosabb, hogy állandó jelenlétünk legyen Körmendtől Kisvárdáig. Tavaly, a tapolcai kampány hajrájában harminc falut jártam végig. Tapasztaltam, hogy ismernek, szeretnek minket az emberek. Csak éppen nem minket választottak. Drámai volt. Az ok pedig egyszerű: a tapolcai körzetben egy árva tagja nem volt az LMP-nek. Nem az számít, a pártvezetők mennyire bunkók vagy intellektuálisak. Az kell, hogy legyen valaki a kocsmában, aki a saját élő szervezetével láthatóvá teszi, hogy a párt is valóban élő szervezet. Ha Lentiben épp úgy, mint Vásárosnaményban havonta egyszer látnak egy LMP-zászlót, azzal pontosan ezt a lélektani határt léphetjük át. Ezen dolgozunk.

„Nem ülnék itt, ha nem hinnék benne”

Azért a média sem mellékes, ráadásul most teremhet babér Orbán-elleneseknek. Simicska Lajossal találkozott már?

Soha. Pedig az elmúlt ciklusban tanakodtunk, hogy indítványozzuk az interpellálhatóságát. Ha volt párt, amely először nyíltan beszélt arról, hogy Simicska oligarcha, az nem Puch László pártja volt. Nem is a Jobbik. Mi voltunk.

Rendben, de ugye pénznek nincs szaga…

Van neki. Nyilván mindenhová bemegyünk műsorokba, ha hívnak, s amúgy is hatékonyabb, ha van hozzáférés a legkülönfélébb médiumokhoz, mint ha saját médiát építünk. Persze van ereje annak is, ha napi 24 órában lehet szajkózni a keménymagnak ugyanazokat a baromságokat. A saját médiaalapításnak nálunk első sorban az anyagi erőforrások hiánya állja útját.

Ezért is említettük Simicskát. Ott még mindig vannak erőforrások.

Nálunk meg vannak határok. Hogy egy élő klasszikust idézzek: a tisztesség hosszú távon megéri. Ebben én máig hiszek.

Forrás: Mandiner

This entry was posted on 2016. február 22. hétfő at 20:56 and is filed under Migráció, Pártok, Vélemény. Valamennyi hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírcsatornán keresztül. Hozzá lehet szólni, vagy küldhető visszajelzés a saját oldalról.