Darabokra szedik a BKK-t

INDEX

bkk

Ahogy azt Tarlós István főpolgármester előrevetítette, szétszedik a “hatáskörén túlterjeszkedő” BKK-t. A közúti ágazat és a tömegközlekedés teljesen szétválnak, a BKK-nak a tömegközlekedés megrendelése és a taxik ellenőrzése marad. Kezdődhet az autóslobbi aranykora.

A fővárosi közgyűlés 2016. január 27-ei döntése alapján 2016. április 1-jétől az új feladatellátási modell szerint működünk tovább, áll a BKK birtokunkba került belső tájékoztató levelében. Ez azt jelenti, hogy megváltozik a teherforgalmi és a parkolási közszolgáltatásokkal, valamint a személytaxi-szolgáltatással kapcsolatos feladatok struktúrája.

Április 1-jétől a BKK-nál csak az általános közútkezelői stratégiai feladatok (stratégiai tervek, kiemelt fejlesztések, programok koordinálása, információk közzététele) maradnak. A közutak üzemeltetési, fenntartási és felújítási feladatait, és a közútkezelői igazgatási, ellenőrzési, vizsgálati feladatokat átveszi a Budapest Közút Zrt.

A Közterület-felügyeletből alakult FÖRI (Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság) áprilistól a súlykorlátozott behajtási forgalom ellenőrzését, közúti forgalomszervezést veszi át a BKK-tól, és baleseti helyszínelés is odatartozik majd.

 A teherforgalmi behajtási engedélyek ellenőrzése és az engedéllyel nem rendelkező gépjárművek helyszíni szankcionálása is a FÖRI feladatait bővíti. Minden egyéb teherforgalmi közszolgáltatással kapcsolatos feladat a Budapest Közút Zrt.-hez kerül.

A BKK-tól a taxik ellenőrzésén kívül szinte minden közúti feladatot elvesznek, a fő tevékenysége a tömegközlekedés megrendelése lesz (a BKV-tól, VT-Arrivától, egyéb szolgáltatóktól).

Az, hogy a közúti feladatok elkerülnek az alapvetően mindig inkább a tömegközlekedést előtérbe helyező BKK-tól, első lépése lehet annak az új világnak,amit Tarlós István tavaly decemberben vázolt, és úgy vezetett fel, hogy

a főváros közlekedése jelenleg szélsőségesen tömegközlekedés-orientált.

Azaz, hogy eszerint az autós közlekedést az elmúlt öt évben háttérbe szorította a tömegközlekedés, sőt a kerékpározás, valamint a futóversenyek is. Ezért felülbírálják a főváros közlekedésfejlesztési terveit tartalmazó Balázs Mór-tervet, „az autóforgalom korlátozása és tiltása ugyanis hibás szemlélet”.

Az elképzeléseket azóta kritizálta a Kerékpáros Klub és a VEKE is. Nagy problémája a paradigmaváltásnak, hogy fejlesztésre csak uniós forrásból van lehetősége a fővárosnak az unió pedig nem támogat autós (közúti) beruházásokat, csak az úgynevezett fenntartható fejlődéshez társítható közösségi közlekedési valamint környezetbarát közlekedési projekteket.

6 hozzászólás “Darabokra szedik a BKK-t” bejegyzésre

  1. bagoly szerint:

    Szarból nem lehet várat építeni Törpikém !

  2. bagoly szerint:

    Ha-ha !

  3. nagyapó szerint:

    1891. január 31-én fogadta el az Országgyűlés a vasárnapi munkaszünetről szóló törvényt.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  4. Grün Izidor szerint:

    Öreg Hüje!
    Elég soká jutott el hozzájuk Mózesnek Istennel kötött szerződése!
    “Szenteld meg a hetedik napot, hogy a hetedik nap szenteljen meg téged.” .P 😀

  5. nagyapó szerint:

    Idióta dr grün Izidor Charlie Rodrigez! Megint árnyékra vetődött! A “Szenteld meg a hetedik napot, hogy a hetedik nap szenteljen meg téged.” idézetben hol szerepel a vasárnap? A 7. nap lehet akár péntek, akár szombat, akár vasárnap (a Tóra mit mond?). Az a “hülye” Országgyűlés, 100 éve, VASÁRNAPI MUNKASZÜNETRŐL szólt, azaz munkaszünetről!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  6. Orsós Rodrigó szerint:

    Orbán a maffiakormány élén magasról sz@rik a választóira és az értelmesbbjére is, azért nem lesz itt holmi népszavazósdi, sem vasárnap, sem olimpia kapcsán mert kiderülne (amit mindenki tud), hogy mi mit akarunk és az nagyon nem tetszene a korrupció kormányának.

Itt lehet hozzászólni !