Cameron választás elé állítja a muszlim nőket

 Hirado.hu

Cameron választás elé állítja a muszlim nőket

Megtagadják a tartózkodási engedélyt azoktól a muszlim nőktől, akik nem javítanak az angoltudásukon – jelentette be David Cameron brit miniszterelnök.

Cameron 20 millió font értékű kezdeményezést indított a muszlim közösség női tagjai részére Nagy-Britanniában. Angol nyelvtudásuk fejlesztése a könnyebb integrációban és a szélsőséges tanok megakadályozásában nyújthat segítséget. Döntését többen ügyetlen és leegyszerűsített lépésnek titulálták.

A brit miniszterelnök elmondta, a kezdeményezés véget vethet a “passzív toleranciának” a női muszlim lakosság életében, amely legtöbbjük számára diszkriminációt és elszigeteltséget jelentett. Az intézkedéshez szankciókat is csatolt, a nyelv elsajátításának hiánya ebben az esetben a tartózkodási engedély megvonásával járna.

A muszlim lakosság elszigeteltsége a szélsőséges tanok elterjedését segíti, és olyan felháborító szokásokat tesz lehetővé, mint a női szervek megcsonkítása és a kényszerházasságok – hangsúlyozta Cameron a The Times című amerikai napilapban megjelent cikkében.

Leszögezte, hogy nem hajlandó elhallgatni azokat a kemény igazságokat, amelyek a kisebbségben élő muzulmán férfiak elmaradott gondolkodásmódjából adódnak, szerinte a nőket károsan szigorú ellenőrzés alatt tartják a férfiak.

“Itt az idő, hogy változtassunk. Soha nem leszünk egy nemzet, ha nem állunk ki a liberális értékeinkért, ha nem szögezzük le, mit várunk el azoktól, akik a mi országunkba jönnek velünk együtt élni. Csak úgy tudjuk tovább építeni a nemzetet, ha a nagylelkűség és a kreativitás vezérel minket. Csak így tudjuk lebontani a köztünk levő falakat” – jelentette ki.

Cameron nyomatékosította, Nagy Britanniában a nők és a lányok szabadon dönthetnek arról, hogy akarnak élni, hogy öltözködnek és kit szeretnek. És ezekért az értékekért az egész ország együttesen fog kiállni.

Forrás: Hirado.hu

Egy hozzászólás “Cameron választás elé állítja a muszlim nőket” bejegyzésre

  1. bagoly szerint:

    Ez egy agyhalott ! A cigányság Európában már 800 éve nem tud integrálódni !

Itt lehet hozzászólni !