Megalapozatlan állításokkal támadja a Jobbik a csepeli munkahelyteremtést – Tényszerűen egy rémhírről

Csepel.hu

metrans7

A tervek szerint az egykori Csepel Művek ipari területén épít új logisztikai és raktározási terminált a vasúti szállítások lebonyolításával foglalkozó METRANS Danubia Kft. Az új terminál kétszáz új csepeli munkahelyet teremt, megépülése pedig segít a kerület infrastruktúrájának, úthálózatának fejlesztésében. A csepeli Jobbik ugyanakkor közleményt adott ki, melyben azt állították, hogy a konténer-szállítás fejlesztése, és ezzel a munkahelyteremtés akkor is életveszélyes, ha minden törvényes és szabályos.

A METRANS Európa egyik vezető kikötő-logisztikai vállalata, a német Hamburger Hafen und Logistik részvénytársaság leányvállalata. A cég eddig a Csepeli Szabadkikötőben működött, az új terminál megépítésével pedig az egykori Csepel Művek megújulásához járulnak hozzá. A Csepel Művek ipari terület, és a rendszerváltás óta egyre rosszabb állapotban van. Nem csoda: sokan várják a beruházástól, hogy további fejlesztéseket vonz majd magával, ezzel pedig a tervezettnél is több munkahelyet teremt.

A fejlesztést a METRANS 100 milliárd forintot meghaladó értékű befektetéssel, saját erőből hozza létre 2017-ig. A konténer terminál hozzájárul Magyarország azon céljának eléréséhez is, hogy a kelet-nyugati, valamint az észak-déli áruforgalom központja legyen, mivel fontos, hogy az Ázsiában feladott áruk Magyarországon menjenek át. Ehhez a kormány szándéka szerint 150 milliárd forintból 2020-ig megújulnak az elővárosi vasútvonalak, hogy a vonatok gyorsabban juthassanak át a fővároson. A közlekedés fejlesztésére a kormány tervei szerint 1000 milliárd forint jut, ennek a felét a gyorsforgalmi utak fejlesztésére fordítják, amelynek keretében az autópályák eljutnak az országhatárig. A csepeli önkormányzat emellett számít arra is, hogy a terminál megépítésével nem csak új munkahelyek százai jönnek létre, de a csepeli és az agglomerációs úthálózat fejlesztése is új lendületet kap.

A csepeli Jobbik közleményben tiltakozott a munkahelyteremtő beruházás ellen. Bár a német cég eddig is jelen volt Csepelen, és eddig is ugyanazt a tevékenységet végezte, amelyet ez után terveznek, a radikális párt éles hangú közleményben tiltakozott a fejlesztés ellen. „A csepeli Jobbik tiltakozik az életveszélyes beruházás ellen, és mindent megtesz annak érdekében, hogy ne létesüljön ilyen típusú kockázatos üzem kerületünkben. Nekünk úgy tűnik, hogy a városvezetésnek fontosabb a pénz és a haszon, de tudomásul kell venniük, Csepel nem fideszes játszótér, és nem az a hely, ahol a haverok, barátok és a pénz az úr.” Lehmann Viktor, a párt elnöke Facebook-oldalán azt is állította, hogy a Csepel Művek lakott terület. „Egészséges gondolkodású ember lakott területen belül nem engedélyez ilyen típusú üzemet” – írta a logisztikai bázisról és a konténerszállításról.

„Félő, hogy az elmúlt időszakban népszerűségüket veszítő politikai pártok közül néhányan a beruházás elleni hisztériakeltéssel próbálják a még megmaradt szavazó tárborukat erősíteni, vagy új szavazókat szerezni. A METRANS azonban ugyanazt a tevékenységet, ugyanolyan hozzáértéssel és a logisztikai biztonsági előírások ugyanolyan magas szintű betartásával fogja végezni, mint ahogy azt a Csepeli Szabadkikötő területén tette, és ahogy azt Németországban valamint Európa többi országában teszi. A Fidesz-KDNP éppen ezért nem lát az eddiginél nagyobb biztonsági kockázatot a beruházásban és a munkahelyteremtésben. Sőt. Csepelnek kifejezetten érdeke az egykori Csepel Művek felélesztése, a csepeli infrastruktúra fejlesztése. Egy lepusztuló gyártelep sokkal veszélyesebb, mint egy működő logisztikai központ. A csepeli polgárok is erre, a beruházásokat és fejlesztéseket támogató programra szavaztak a 2014. októberi választásokon. A Csepeli Szabadkikötő, a Csepel Művek és a kerület úthálózatának, közterületeinek fejlesztését, valamint a munkahelyteremtést célzó programunk mellett ezért továbbra is kiállunk. Ha Németországban és a nyugati országokban az ilyen, modern konténer terminálok nem életveszélyesek, sőt minden város örül, ha ilyen költözik be és teremt munkahelyeket, mi sem gondoljuk másként, Ezért elutasítjuk a hazug, felelőtlen és hisztériakeltő politikai nyilatkozatokat” – mondta lapunknak Ábel Attila, a Fidesz csepeli elnöke.

Csepel.hu

 

 

26 hozzászólás “Megalapozatlan állításokkal támadja a Jobbik a csepeli munkahelyteremtést – Tényszerűen egy rémhírről” bejegyzésre

  1. Ábel Attila szerint:

    A Jobbik legerősebb szavazóbázisa elkeseredett, munkanélküli emberekből áll. Ki támadja a csepeli munkahelyteremtést és újraiparosítást hazugságokkal, és teljesen elferdített állításokkal? Hát persze, hogy a Jobbik. Tulajdonképpen még meg is érthetnénk, ha nem azt híresztelnék magukról, hogy az ország és a magyarság érdekében “dolgoznak”. Lehetnének őszintébbek, és – mint Gyurcsány – legalább csendben, titokban megjegyezhetnék, hogy hazudnak reggel, éjjel meg este, mert csak a hatalom érdekli őket.

  2. ebihal szerint:

    Mondtam már, ilyen pofátlanul hazudni csak ti tudtok!

  3. Jobban szerint:

    A Jobbik még nincs azon a “színvonalon”, hogy csendben, titokban, őszintén ezt megjegyezze.
    Bizonyára abban a tévképzetben élnek, azt gondolják, hogy nagyotmondásaikkal előrébb jutnak egy millimétert is. Miről beszélnek?
    Ha a magyarság érdekében szeretnének “dolgozni”, tegyék azt és ne azzal ellentétes érdekeket szolgáljanak. A hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát… A hazugságok, támadások taszítóak…

  4. ebihal szerint:

    Ha képes lennél rá, megcáfolnád az állításokat! A komcsizás vagy jobbikozás nem
    szakmai kategória, inkább agyatlanok védekező mechanizmusa.
    Próbáld megindokolni, miért jó a magyar embereknek, különös tekintettel a csepeli
    magyar embereknek, ha veszélyes anyagok közelében élnek!
    Próbáld megmagyarázni, miért jó a csepelieknek, ha az 50%-l megnövekedő konténer-
    forgalom miatt, jelentősen megnövekszik a kamion és vasúti forgalom, különös
    tekintettel az úthálózat minőségére!

  5. fghfjhgkjhk szerint:

    Tényleg nem értem alapjaiban a dolgot.
    A nevezett cég, ezek szerint multinacionális cég, amit a Fidesz – KDNP általában üldözni hivatott, de én ide írom a Jobbikot is, vállalom a köpdösést.
    A nevezett cég saját erőből finanszíroz mindent, ahogy a cikk írja.
    Akkor mi köze az Önkormányzatnak hozzá? Itt a melldöngetésre értem, nem másra.
    Azért kíváncsi lennék arra, ha baloldali vezetés lenne Csepelen, akkor mekkora hanggal ordítva állnának a Jobbik mellett?

  6. Jobban szerint:

    A baloldali vezetésnek Csepelen volt 16 éve, hogy bizonyítson, tegye amit jónak látott. Sajnos “gyengén” muzsikált. Az emberek többsége örült volna, ha “virágzott” volna a kerület, a vezetés oldalától függetlenül. Miután finoman szólva leszerepelt, nem tudunk dicshimnuszokat zengeni a tevékenységükről. A Jobbik pedig annak dacára, hogy gyakorlatilag semmit sem tett “le az asztalra” úgy gondolja, hogy jól kormányozna. Ebben kicsit sem lehetünk biztosak.
    Azért valakinek tárgyalni kellett a céggel nemdebár? Végül is jó, ha a kerület vezetése “képben van” ki jön a kerületbe… Nem mint a baloldali vezetés, akik nagy fejlesztéseket ígértek a szigetcsúcson, aztán azóta is ugyanúgy áll minden…Erről oldalakat lehetne írni, de ez a lényeg…viszont demokrácia lévén, mindenki arra szavaz akiben bízik…csak aztán nem kell csodálkozni, mint Zuglóban, hogy parkolódíjat kell fizetni, emelkedik az adó, stb.

  7. robi szerint:

    Egy nem külvárosi infóban admin leleplezné azokat a figurákat, akik naponta változtatják nick nevüket.
    Sohasem tudjuk meg, hogy JOBBAN néven melyik ismert alak szól hozzá és fényezi önmagát.

  8. Jobban szerint:

    Ki mint él, úgy ítél…azért, mert elégedett vagyok a csepeli vezetéssel és ezt le is írom, ebből az vonható le, hogy ismert lennék? Örülök, hogy Csepel itt tart ahol és a folyamatban levő fejlődésnek is. És ezzel nem vagyok egyedül. Túlzónak tartom a csepel.info-n megjelenő hozzászólások negatív hangvételét. A sírást, rívást, fanyalgást. Ennyi. Csak az ismert neveknek van joguk írni? Akik naponta reggeltől, estig kommentelnek? Baj, ha pozitív vélemény is felkerül?

  9. felix szerint:

    És a többi.

  10. Tarjányi László szerint:

    Ábel Attila: “A Jobbik legerősebb szavazóbázisa elkeseredett, munkanélküli emberekből áll.”

    A Fidesz vagy másfél évtizede építi a Kubatov-listáját! Ez nemcsak pozitív lista, hanem negatív lista is, hol hajtják el következetesen a fideszes aláírásgyűjtőket!

    Ezenkívül kormányzati szervek hozzáférhetnek a különböző időpontokban regisztrált munkanélküliek adataihoz!

    Nem kell programozózseninek lenni elkészíteni egy adatbázist a nemfideszes munkanélküliekről!

    Csökkenteni akarjuk a potenciális Jobbik-szavazókat? Egyszerű, munkát kell nekik adni! Legalább rendszeres közmunkát! “TARTSD JÓL AZ ELLENFELEIDET, EGY IDŐ UTÁN NEM LESZNEK AZ ELLENFELEID! Copyright Tarjányi László.”

    A fideszes munkanélküliek meg várhatnak! Aki olyan hülye, hogy a pártja kormányon van és ő még sem követel kenyeret, az bizony várhat!

  11. Ábel Attila szerint:

    Laci!

    Valamennyi párt ismeri a szavazóit, de eddig csak az MSZP-nek volt negatív listája is. Szerintem ezt te is tudod. Most csak a vita kedvéért kár valótlanságokat állítani.

    De két jó történet azért megéri elmondani.

    Egy SZDSZ-es kérdőívet egyszer kitöltöttem, és megadtam a nevemet és címemet is. Aztán a kopogtató gyűjtés idején este nyolc után egyszer csak csöng a kaputelefon. Bauer Tamás vagyok – szól a hang odalentről. Még megjegyezte, hogy harmadjára próbál otthon találni, nagyon örül, hogy most végre sikerült. Mondtam, hogy persze, beengedem. Akkor én már hazaértem a gyűjtésből, fideszes pólóban voltam. Amikor felért, és rám nézett, meghökkent. Mondtam neki, hogy amúgy én vagyok a Fidesz helyi elnöke, és csak egy SZDSZ-es kérdőívet töltöttem ki. De hát nyilván listával jött, azért keresett már harmadjára. Óh nem, nálunk nincs lista – mondta felháborodva, és elhúzott.

    Az MSZP-nél is feliratkoztam valami hírlevelükre. Névvel, telefonszámmal. Akkor még volt kampánycsend, meg is szegték rendesen. SMS-sel is, amit a telefonszámomra küldtek. Amikor bejelentettük a kampánycsend-sértést, néztem a szoci bizottsági tagot: még ő is le volt dermedve, hogy annyira hülyék az elvtársai, hogy a Fidesz helyi elnökének a saját nevével megadott telefonszámát képtelenek letörölni a listáról.

    A MIÉP és a Jobbik is listával járt. A ballib pártok meg azért gyűjtik annyira a tiltakozó aláírásokat, hogy nekik is nagyobb legyen a listájuk. Gyurcsány ügyes volt, lenyúlta az MSZP adatbázisát, nehezen is nyelik le ezt a már majdnem-elvtársak. Helyi szinten Borka-Szász Tamás volt az egyik kampányfőnök, gondolom ő is vitte, amit vihetett. Ezért is megy köztük a boksz, amit persze nem mindig látunk.

    😀

  12. Ábel Attila szerint:

    Laci! Gondolom pénteken te is a Horváth Gyula karmesteri pálcájára mozogtál. Milyen érzés volt? Ráadásul te nem vagy hülye, pontosan tudod, hogy ez az egész egy jobbik-dk-s színelőadás. Nekem hányingerem lenne egy ilyentől, ti meg lelkendezve, csaknem dalolva. Kemény.

  13. loool szerint:

    Hányingerem van ettől az oldaltól. A Fityesz ugyan azt teszi, mint az Maszoposok annó, csak itt nem a Kis-Duna partját adták el lakóparknak, hanem a Nagy-Duna partját veszélyesanyag-tárolónak. Miről beszélünk?
    És az ottlakók véleménye? A házuk elértéktelenedik, hiszen ki akarna ilyen hely mellett élni. Most azt mondják, hogy “neeem, nincs itt semmi veszélyes”, később meg mikor a fél kerület daganatos lesz bizonyítottan ettől, akkor majd benyomjátok, hogy “bocsi, tévedtünk..”.
    Undorító ez a korrupció, ami itt folyik. Aki meg elmondja az igazságot az rögtön “riogat”?
    Hazudozó férgek vagytok mind.

  14. loool szerint:

    Ábel Attila, te meg jól megtömted a zsebed remélem. Csak ha egyszer elkezd ömleni a fekália a nyakatokba akkor is tarts ki ennyire a véleményed mellett.

  15. felix szerint:

    loool !
    Még csak nem is gondolhatsz arra még esetlenesen sem, hogy pénzért tojik a csepeliekre. 🙂

  16. Grün Izidor szerint:

    felix!
    Mint ahogy egy Csepelen született és Csepelen élő “politikus” ?! 😀

  17. felix szerint:

    Grün Izidor!
    Az ilyenek még azt is megtámadják aki nem ért egyet azzal, hogy a kerületétől iparűzési adót vegyenek el.
    Ilyenek a lokálpatriótáék?

  18. Ábel Attila szerint:

    Loool: ha kétszer ekkora tahó leszel, mint most, akkor is azok fogják zsebre tenni az új beruházás hasznát, akik ott fognak dolgozni, és akik befektettek ebbe a vállalkozásba. 200 családnak ez tisztességes jövedelmet fog jelenteni, sokkal magasabbat, mint most a csepeli átlagjövedelem.

    Az önkormányzatnak és a csepelieknek pedig kifejezetten jó, hogy ha a Csepel Művek feléled, ismét fejlődni kezd. Többek között éppen ez csökkenti a veszélyét annak, hogy valaki vagy valakik ismét veszélyes hulladékot tegyenek le a CSM-ben, mint az a galvániszap esetében történt.

    Én olyan helyen nőttem fel, ami 150 méterre volt a vasúttól. Gyerekkoromban még nem is volt olyan fejlett a konténeres áruszállítás, mint most. De akkor is legalább két tehervonat ment el fél óránként, és soha nem volt baleset. Csepelen több hasonló terminál működik jelenleg is, és számos nagyáruház van, ahol nagy mennyiségű veszélyes árut tárolnak, mozgatnak. A lakott területhez még a szennyvíz-szivattyú telep is közelebb van, mint a terminál. A hőerőműben olyan mennyiségű gyúlékony anyag van, hogy az a többség el sem tudja képzelni – mégis biztonságos. Még nem volt olyan baleset egyik terminálon sem, amivel a Jobbik ijesztgeti az embereket. Pedig ezen az alapon a gépjármű-vezetést be kellene tiltani, mert abból meg tucatnyi halálos baleset volt az elmúlt két évtizedben. Még az óvodákban is tárolnak veszélyes anyagokat. De mindent a maga szintjén kell nézni: ez a terminál minimális veszélyt rejt magában, sokkal kisebbet, mint autóba vagy buszra ülni.

  19. ebihal szerint:

    Sikerült ismét hülyeségeket írni!

  20. felix szerint:

    És mind ezt a jót nem tudták a gyöngyösi fideszesek amikor, a szocik idejében megakadályozták a gumigyár létesítését.
    Hatalomban mások a veszély források. A kémia már csak ilyen antidemokratikus.

  21. admin szerint:

    Felix: nem gyár épül, hanem konténer terminál.

  22. felix szerint:

    Admin!
    Amit nem akarsz megérteni azt nem is fogod.
    Egy kis emlékeztető.
    Egyszer már elkergették őket

    Az Apollo Tyres 2008-ban egyszer már Gyöngyöst választotta új európai gyártóbázisa helyszínéül, ahol 200 millió euróból épített volna 900 főt foglalkoztató gumiabroncsgyárat. A Fidesz helyi önkormányzati frakciója azonban népszavazást kezdeményezett a beruházásról, amire válaszul a cég visszavonta ajánlatát. Később bejelentették, hogy letettek az európai terjeszkedésről.

    Az elmúlt év tavaszán azonban a Financial Times már arról írt, hogy felmelegítették a tervet. A vállalat alelnöke elárulta, hogy 2011 végén körülnéztek Európában, elsősorban Lengyelországban és Magyarországon, de az eurózóna válsága miatt várakozó álláspontra helyezkedtek. A vezető akkor azt mondta: két-három év múlva megnézik, hol tart Európa, és ha jónak találják a feltételeket, akkor mégis felépítik itteni üzemüket.
    A fidesz alatt már jó lett.
    Ennyit a környezeti hatásokról.

  23. admin szerint:

    Akkor neked azért nem tetszik a környezetbarát fejlesztés, mert nem MSZP-s. Értjük.

  24. felix szerint:

    Admin!
    Ez a privát vagy a hivatali IQ.-d?

  25. DieAbel szerint:

    Attila, téged kéne a busz után kötni, te hálátlan patkány.
    Egyszer mindent visszakapsz. Csak nehogy téged zárjanak be az egyik konténerbe, mert te vagy a legveszélyesebb hulladék.

  26. DiAbel szerint:

    Csak DiAbel, az “e” betűt nem kell odaképzelni. Szimpla elírás, mások halálát sosem kívánnám.

Itt lehet hozzászólni !