Németh Szilárd a Heti Mérleg vendége volt

Echo TV

Németh Szilárd a Heti Mérleg vendége volt

Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a Fidesz frakcióvezető helyettese az Echo televízió Heti Mérleg című műsorának a vendége volt

Az adás megtekinthető ide kattintva!

Forrás: Echo TV

 

2 hozzászólás “Németh Szilárd a Heti Mérleg vendége volt” bejegyzésre

  1. Tarjányi László szerint:

    Még jó hogy Orbán nem lát a jövőbe, mert akkor még a bukás előtt kiszállna a miniszterelnöki székből! Szerencsejátékos, azt hiszi, a nyerőszéria örökké tart, pedig egyszer mindenki megbukik. Csak az nem, akit a bársonyszékből visznek a temetőbe, mint Antallt. Nagy temetése volt, nem érdemelte meg, az közreműködése kellett a hazug rendszerváltáshoz. Az elvtársak kezéből a hatalom a minden pártba előre beépített nagy és kisZ elvtársak kezébe került. Meg persze a nép vagyona is! Nem csoda hogy a nép beleunt a politikába, az bizony mindig is úri huncutság volt, a népnek csak négy évenként osztanak lapot, hogy bedobja azokra, akiknek a nevét a médián keresztül a fejébe sulykolták!
    A maffia meg a pártokrácia között csak annyi a különbség, az utóbbiak nagyobb tétben játszanak!

  2. felix szerint:

    Na ennek is vége a jói működő reformok miatt.

    http://hvg.hu/gazdasag/20151125_Lazar_buntet_EU_energiahatekonysag_MEHI

    A megspórolt évi kétmilliárdból Csepelen folytatni kéne.

Itt lehet hozzászólni !